Tripla CD-n a Led Zeppelin

Vágólapra másolva!
How The West Was Won - Hogyan győztük le a nyugatot címmel tripla CD jelent meg a '70-es évek legendás angol hard-rock zenekara, a Led Zeppelin koncertfelvételeiből. 
Vágólapra másolva!

How The West Was Won - Hogyan győztük le a nyugatot: ez a címe annak a csaknem háromórás anyagnak, amely ismét bebizonyítja, hogy a Led Zeppelin volt és marad a hard-rock műfaj alfája és ómegája. Legfeljebb a Beatles archív felvételeit várta a zenei világ olyan izgalommal, mint a Led Zeppelin 1972-es koncertjeiből készült tripla CD-re vett válogatást.

A Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones és John Bonham alkotta Led Zeppelin 12 éves pályafutása során remek stúdióalbumainál emlékezetesebb koncerteket tartott klubokban, színházakban, stadionokban. A zenekar fennállásának ideje alatt csak egy, filmmel megerősített koncertalbumot adtak ki (The Song Remains The Same, 1976), 1980-as feloszlásuk után húsz évig nem jelent meg hivatalos kiadvány koncertfelvételeikből. A Led Zeppelin "kalózkatalógusa" az 1990-es évek végére már több mint 400 lemezből állt.

2000-ben, a BBC gondozásában jelent meg az első dupla CD az együttes 1968 és 1971 közötti rádiós koncertjeiből. Két évvel később, amikor a gitáros Jimmy Page anyagokat keresett az együttes alapításának 35. évfordulójára tervezett filmhez, rádöbbent, micsoda kincsek rejtőznek a régi felvételek között. Így a film mellé (amely immár VHS-en és DVD-n egyaránt kapható) egy tripla CD-t is összeállítottak - ahogy Page mondja: "a legjobb formában lévő Zepből".

Az albumon nemcsak az olyan, több mint 20 perces felvételek lenyűgözőek, mint a Dazed and Confused és a Whole Lotta Love, hanem az olyan szép bluesok, mint a Since I've Been LovinYou és a Bring It On Home, vagy a megunhatatlan Stairway To Heaven és Bonham nagy dobfantáziája, a Moby Dick.