Courtney Love megint botrányt okozott

Vágólapra másolva!
Alig több, mint egy nap telt el azóta, hogy Courtney Love trágár megnyilatkozásaival botrányt okozott a Virgin Atlantic Londonba tartó járatán. A Hole énekesnője azért utazott a brit fővárosba, hogy részt vegyen egy jótékonysági koncerten. Már a reptéren letartóztatták, végül mégis sikerült odaérnie a rendezvényre, ahol kishíján meztelenre vetkőzött.  
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Courtney Love nemrégiben még a Virgin Atlantic menetrend szerinti járatán keltett felháborodást, amikor válogatott sértéseket vágott a személyzet fejéhez. A Nirvana egykori frontemberének özvegye azért érkezett a brit fővárosba, hogy részt vegyen az Old Vic Theatre-ben tartott jótékonysági koncerten.

Úgy látszik, a Hole egykori énekesnője két napig bírta botrány nélkül. Megint összetűzésbe került ugyanis a hatóságokkal, amikor a rendezvényen Donald Kacsa jelmezéből kibújva, egy áttetsző fehérneműben parádézott a közönség előtt. A helyzet pikantériája, hogy az a Richard Branson is jelen volt, aki azt a légitársaságot alapította, amelyen Love jelenetet rendezett. "Semmit sem bántam meg" - jelentette ki a botrányos és kiszámíthatatlan vislkedéséről híres énekesnő.

Twin Peaks-játék: nyerjen DVD-t!/szorakozas/20030127twin.html

Love saját magához képest még visszafogottan viselkedett, amikor korábban duettet énekelt Elton Johnnal, az Old Vic elnökével. Akkor még fekete, csillogó kövekkel díszített ruhát és balettcipőt viselt. Utóbbitól már a legelején megszabadult, mezítláb ugrándozott a színpadon, mígnem nekiesett Elton hatalmas fehér zongorájának.