Meghalt a Who basszusgitárosa

Vágólapra másolva!
John Entwistle-t, a Who 57 éves basszusgitárosát egy Las Vegas-i hotelszobában érte utol a halál. Az együttes a következő nap kezdte volna meg egész Egyesült Államokat bejáró turnéját.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPACsütörtök éjjel holtan találták a Las Vegas-i Hard Rock Hotelben John Entwistle-t a Who 57 éves basszusgitárosát. A halál oka egyelőre ismeretlen, de az orvosok szívinfarktusra gyanakodnak. Biztos eredményt csak a pénteki boncolás hozhat, mondta el a városi rendőrkapitányság szóvivője.

Az együttes tagjainak elmondása szerint semmi nem utalt a testfelépítése miatt Ökör becenéven is futó Entwistle betegségére, ő is jó hangulatban várta a koncerteket.

A veterán rockegyüttes The Who két hónapos turnéja pénteken indult volna, éppen Las Vegasban. Egyelőre nem eldöntött, mi lesz a turné és az együttes további sorsa. Entwistle halálával két főre fogyatkozott az eredeti tagok száma. Az alapító dobos, Keith Moon 1978-ban halt meg, hála egy véletlenül túlságosan nagy adagban bevett nyugtatótablettának.

Korábban:
A rock and roll 100 nagy tv-pillanata

Fórum:
A 10 legjobb rockdal