Sorozatgyilkos-múzeumot nyit a Korn énekese

Vágólapra másolva!
Jonathan Davis, a Korn sejthetően aberrált frontembere, egykori hullaházi alkalmazott legújabb hóbortja, hogy sorozatgyilkos-múzeumot akar létrehozni régóta gyűjtött ereklyéiből.
Vágólapra másolva!

Nem valószínű, hogy valaki is azt gondolta volna a Jonathan Davisről, a new-metál egyik élharcosának számító Korn frontemberéről, hogy Barbie-babát vagy Én pici pónim-figurákat gyűjt. Elvégre is a főiskola közben egy hullházban vállalt munkát, és a Korn zenéjét sem ifjú cserkészlányok zsúrjaira tervezték. Azt viszont kevesen gondolták volna, hogy Davis a leghírhedtebb sorozatgyilkosok ereklyéinek begyűjtésére fordította az eladott lemezekből befolyó - bizonyára nem kevés - bevételt.

A hóbort úgy tudódott ki, hogy Davis szóvivője bejelentette: Phil Colemannal és Arthur Rosenblatt építésszel azon dolgozik, hogy a gyűjteményre alapozva múzeumot alakítson ki. A hírhedt sorozatgyilkosok által használt vagy készített tárgyakat évek óta gyűjti az énekes, s mostanra elegendő gyűlt össze ahhoz, hogy önálló tárlat nyíljon belőlük.

Az MTV információi szerint a múzeumban többek között megtekinthetjük majd:

A Volkswagent, amivel Ted Bundy áldozatait kereste (legkevesebb 36 nőt gyilkolt meg).

A "Pogo" és "Patches" bohócruhákat, amelyekben John Wayne Gacy kisgyermekeket szórakoztatott egy gyermekkórházban ( később legkevesebb harminchárom 9-től 27 évest ölt meg)

Albert Fish 1928-as beismerő levelét, melyben bevallja, hogy több mint 100 gyermeket ölt és evett meg, s családjaiknak később levelet írt, melyben leírta a gyilkosságok részleteit.

Richard Ramirez, az "éjszakai vadász" rajzait, aki legkevesebb 13 gyilkosságot követett el, és a Sátán személyes tanítványának vallotta magát.

A múzeum létrehozásán kívül más tervek is foglalkoztatják Davist, akinek albuma, az Untouchables nemrégiben jelent meg. Egy DVD elkészítésén dolgozik Clive Barkerrel, az ismert horroríróval, a Korbács, valamint az Ördögűző szerzőjével, és Richard Gibbsszel, aki a Holtak királynője zenéjét is írta. A korong a Davies és Gibbs alkotta zenén kívül Barker rajzait is tartalmazza majd.


Korábban:
A Korn eddigi legköltségesebb albuma kiadására készül

Fórum:
Minden ember pszihopata gyilkos!?!

Gyarapítsa CD-gyűjteményét
a Korn albumaival!

Ajánlat:
Minden a sorozatgyilkosokról