Fizetős Depeche Mode koncert a weben

Vágólapra másolva!
Március nyolcadikától elérhető az interneten a Depeche Mode tavaly a párizsi Palais Omnisportsban rögzített koncertfelvétele. A két órás videó több nagy webcast cégnél is elérhető, a szolgáltatásért azonban fizetni kell.
Vágólapra másolva!

A One Night in Paris, The Exciter Tour az iN Demand, az Echostar és a DirecTV oldalain tekinthető meg. A koncert április kilencedikéig lesz a televíziók műsorán.

A film rendezője Anton Corbijn, aki nem először dolgozik az együttessel. 1994-ben ő rendezte a Devotional című koncertfilmet is, amiért Grammy-díjra is jelölték.

"Ha a fellépésről kellene beszélnem, ez eddigi legélvezetesebb turnénk," - mondja Dave Gahan. "Talán most sikerült a legjobban előadni a számainkat, mióta koncertezni kezdtünk - végre élet van a dalokban. Értem ezt a régiekre és az Exciteren találhatókra egyaránt."

"Annyiszor léptünk fel ebben a csarnokban, hogy már-már második otthonunknak tekintjük itt Párizsban," - tette hozzá Andrew Fletcher. "Azt hiszem, külön ki kell emelni, milyen húzása is van ennek a koncertnek, és hozzáttenni, már húsz éve együtt vagyunk. Próbára tettük magunkat, próbára tettük a közönséget, és úgy tűnik, minden tökéletesen sikerült."


Korábban:

Dühösek az osztrákok a Depeche Mode-koncert miatt

Fórum:

Depeche Mode Fan Club

CD-ajánló:

Depeche Mode albumok