Elkészült a 2001-es magyar lemezeladási lista

Vágólapra másolva!
A MAHASZ által közzétett lista első két helyén a Fiesta és a Crystal végzett, őket a nemzetközi trendnek megfelelően a Limp Bizkit, majd a Linkin Park követi, az ötödik a Tankcsapda.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, Magyarországon a lemezeladási listák meghódításához egyértelmű dobbantó a Dáridó - oda bekerülni, ezen áll vagy bukik minden. Így volt ez a Fiestával is 2001-ben, s már most lehet sejteni, hogy így lesz Márióval is, aki nagy valószínűséggel a 2002-es lista élén fog végezni. Hacsak nem fut be új sztár a Dáridóban.

A Fiesta a latin sztárok - Enrique Iglesias, Ricky Martin, Marc Anthony - befutásával egy időben alakult, megálmodója Knapik Tamás, aki hosszú ideig Puerto Ricóban élt, ott ismerkedett a latin zenével, bele is szeretett alaposan. Hazatérésekor nekilátott társat keresni ötletei megvalósításához, s végül Csordás Tibort, a Junkiest épp elhagyó énekest választotta.

A Fiesta első videoklipjét a Meddig tartból forgatták 2000 januárjában, mely megjelent maxi CD változatban is. Ez év szeptemberében újabb maxi CD-jük jelent meg Jött veled a nyár címmel, ezt a 2001 februárjában megjelenő Angelina követte.

Első nagylemezük, mely végül is a 2001-es eladási listák élére került, tavaly márciusban jelent meg Hozzám tartozol címmel. S ami ennél is fontosabb, azóta is rendszeresen fellépnek a Dáridóban.

A Lajtai Kati, Kasza Tibor és Kasza Gábor által alkotott Crystal befutása szintén egy külhoni irányzathoz köthető, nevezetesen a Corrs és Flatley képviselte pop-kelta-ír vonalhoz. A Sony tavaly csapott le rájuk, s meg is jelent első albumuk, a Két utazó. Zenéjükben a magyar népzenét vegyítik az említett kelta motívumokkal.

A Limp Bizkit és a Linkin Park megjelenése az első öt között pontosan illeszkedik a nemzetközi trendbe, bár a Linkin Park év végi hajráját követően általában jobb helyen futott be, mint itthoni legyőzője.

A Tankcsapda népszerűsége is töretlennek tűnik, ami furcsa azonban, hogy Jimmy először a 17. helyen jelenik csak meg. Azok után, hogy az év elején az ő 13 albuma állt a magyar listák első 13 helyén, ez meglepő. Az ellentmondás talán azzal oldható fel, hogy addigra az összes rajongó megvásárolta majdnem az összes lemezt, s így a vásárlási láz hamar lecsengett.

Ezzel együtt a nagy klasszikusok meglehetősen rosszul szerepeltek a magyar eladási listán. Jennifer Lopez éppen befért az első húszba, a Faithless a 36. Ami viszont valóban meglepő, az a U2 65. és az R.E.M. 74. helyezése.

Az első húsz helyezett:

1 Fiesta: Hozzám tartozol - EMI Zenei Kft.
2 Crystal: Két utazó - Sony Music
3 Limp Bizkit: Chocolate Starfish & The Hotdog Flavored Water - Interscope/Universal
4 Linkin Park: Hybrid Theory - Warner Music
5 Tankcsapda: Agyarország - Sony Music
6 V-Tech: Álmodoztam - EMI Zenei Kft
7 Eros Ramazotti: Stilelibero - BMG Ariola
8 Depeche Mode: Exciter - EMI Zenei Kft
9 Sub Bass Monster: Tovább is van, mondjam még - Magneoton
10 T.N.T.: Három - Magneoton
11 Destiny's Child: Survivor - Sony Music
12 Irigy Hónaljmirigy: Flúgos Futam - Zebra/Universal
13 Eminem: The Marshall Mathers LP - Interscope/Universal
14 Füsti Fecskék: Minden Út Romába Vezet - Zebra/Universal
15 Bery: Egyedül - EMI Zenei Kft
16 Irigy Hónaljmirigy: Ráncdalfesztivál - Zebra/Universal
17 Zámbó Jimmy: Dalban mondom el - Magneoton
18 Ganxsta Zolee és a Kartel: Pokoli lecke - Private Moon Records
18 Zámbó Jimmy: Best Of 2 - Magneoton
20 Jennifer Lopez: J. Lo - Sony Music

Ajánlat:
A teljes összesített albumlista