Rezisztens baktériumokat találtak a szennyezett városi levegőben

Szmogriadó, szálló por, rossz levegő, légszennyezettség
Vágólapra másolva!
Egy új kutatás szerint a szennyezett városi levegő még annál is nagyobb egészségügyi veszélyeket rejt, mint amit korábban feltételeztek róla. Svéd szakemberek olyan gyógyszerrezisztens baktériumok nyomát mutatták ki, amelyek kezelhetetlenek a megszokott antibiotikumokkal.
Vágólapra másolva!

A svéd Göteborgi Egyetem kutatói 864 DNS-mintát vizsgáltak meg, amelyet emberektől, állatoktól és a környezetből vettek világszerte. Olyan géneket kerestek, amelyek kapcsolatba hozhatók az antibiotikum-rezisztens baktériumokkal.

Még kevés a minta az általánosításhoz

A rendkívül szennyezett levegőjéről hírhedt Pekingből származó mintákból különösen nagy koncentrációban mutattak ki az antibiotikum-rezisztenciára jellemző géneket.

Veszélyesebb a városi szmog, mint hittük Forrás: MTI/Balázs Attila

„Csupán kis számú légmintát elemeztünk, így az általánosításhoz több helyről származó légminták vizsgálatára van szükség – mondta Joakim Larsson, a kutatások vezetője. – Az elemzett mintákban azonban a különféle rezisztenciagének tág keverékét mutattuk ki.”

A legújabb antibiotikumoknak is ellenállnak

A kutatók nem tudták megállapítani, hogy a pekingi szmogból származó baktériumok élnek-e, vagy sem – ami jelentősen befolyásolja a fenyegetettség nagyságát, de Larsson azt mondta, hogy „észszerű feltételezni, hogy

Különösen aggasztó, hogy a tanulmányban kimutatták a carbapenemek elleni rezisztenciáért felelős géneket is. Ezek a vegyületek számítanak ugyanis jelenleg a „végső menedékeknek” az olyan baktériumok ellen, amelyek semmilyen más kezelésre nem reagálnak.

Az eredmények a Microbiome folyóiratban jelentek meg.