Így száguldanak az esőfelhők Földünkön

globális csapadék NASA
Vágólapra másolva!
A tizenkét műholdból álló IMERG rendszer minden eddiginél nagyobb lefedettséggel és pontosabban méri a globális csapadékviszonyokat. Hamarosan pár óra késéssel bárki hozzájuthat az adatokhoz.
Vágólapra másolva!

Éppen tegnap volt egy éve, hogy a Japán Űrügynökséggel együttműködésben felbocsátották a NASA GPM Core Observatory nevű műholdját, amelynek az a feladata, hogy tizenkét műhold méréseit összehangolva globális képet adjon arról, hol és milyen csapadék hullik a Földön. A mérések lefedik bolygónk felszínének 87%-át, időben félórás, térben pedig tíz négyzetkilométeres pontossággal. Az évforduló alkalmából a NASA kiadott egy videót az áprilistól szeptemberig tartó időszakról.

Az animáció nem több, mint látványos ízelítő a mérésekből, azonban már ebből is látszik, hogy nincs “lokális csapadék” - az egész bolygó csapadékrendszere egyetlen, szervesen összefüggő egész.

Érzékenyebb és jobban látja a havat, mint elődei

Az új, IMERG névre hallgató rendszer először képes nyomon követni a sarkok közelében, az óceánokon átvándorló kisebb intenzitású csapadékzónák mozgását, továbbá jobban megbirkózik a hó mérésével, mint a korábbi műholdak. Mindez pontosabb adatokat szolgáltathat a klímamodellekhez. Emellett azokon a területeken - egyebek mellett az óceánok felett -, ahol nem működik a csapadékot mérő felszíni radarrendszer, ezekből a műholdas mérésekből lehet következtetni a lehulló csapadék mennyiségére. A közeljövőben várható, hogy az IMERG adatait szinte valós időben, mindössze négyórás késéssel elérhetővé teszik.