Így készül a hagyományos újévi lencsefőzelék

lencse, tál, tányér
Vágólapra másolva!
A hagyomány szerint a lencse bőséges fogyasztása az év végén és az új év első napjaiban gazdagságot hoz a következő esztendőre. Mindemellett a lencse nagyon egészséges is, így az év többi napján is fogyasszuk többféle formájában. Készíthetünk belőle levest, salátát, vagy főzeléket.
Vágólapra másolva!
A lencse a gazdagság szimbolúma Forrás: Shutterstock

Újévi lencsefőzelék

Lecsefőzelék egy kis füstölt csülökkel, oldalassal vagy lapockával, és máris két tipikus újévi alapanyagot használtunk; a lencsét és a malacot.

Hozzávalók:

  • 25 dkg lencse
  • 25 dkg füstölt lapocka/csülök/oldalas
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál finomliszt
  • 2 ek napraforgó olaj
  • 1 tk fűszerpaprika
  • 2 db babérlevél
  • só ízlés szerint
  • 1 ek ecet
  • 1 ek mustár
  • citromlé
  • 1 l füstölthús leve
  • 2 dl tejföl
Lencsfőzelék Forrás: Shutterstock

Elkészítése:

A lencsét válogassuk át, mossuk meg és lehetőleg éjszakára áztassuk be, hogy másnapra puha legyen. A füstölt húst tegyük fel egy lábasban bő vízben főni. Ha a hús megfőtt, szedjük ki és vágjuk fel kisebb darabokra. A hús levét ne öntsük ki, mert ezt használjuk majd a főzelékünkhöz. A hagymát tisztítsuk meg és vágjuk fel apróra, majd dinszteljük meg egy kevés olajon. Ezután adjuk hozzá a pirosparikát és öntsük fel egy kis húslével. Adjuk hozzá a lencsét és még annyi levet, hogy bőven ellepje. Sózzuk, hozzáadjuk a babérleveleket és közepes lángon puhára főzzük.

A tejfölt keverjük el a liszttel és adjunk hozzá a lencse levéből egy keveset, majd keverjük simára. Adjuk hozzá a főzelékhez, majd adjuk hozzá a mustárt és a citrom levét is. Összeforraljuk és kész is az újévi lencsefőzelék.