Így készíthet szaloncukrot házilag

Szaloncukor
Vágólapra másolva!
A szaloncukor elengedhetetlen kelléke a karácsonynak, nem csak enni szeretjük, de karácsonyfadíszként is jól mutat. A boltban kapható szaloncukrok nem feltétlenül jó minőségűek, az íze is elég mű, ha pedig a „márkásat" választjuk, akkor nem is olcsó. Most megmutatunk három klasszikus ízű szaloncukrot, zseléset, kókuszosat és marcipánosat, amit akár otthon is könnyen elkészíthet.
Vágólapra másolva!
A szaloncukor az egyik kedvenc karácsonyi édesség Forrás: Shutterstock

Zselés szaloncukor (kb. 15 db)

Hozzávalók:

  • 2 dl 100%-os gyümölcslé (narancs, áfonya, vagy bármilyen más gyümölcsből lehet)
  • 6 db lapzselatin
  • 1-2 evőkanál cukor (ízlés szerint)
  • 200g étcsokoládé (lehetőleg 60%-os)

Elkészítése:

A zselatinlapokat áztassuk be annyi hideg vízbe, amíg bőven ellepi és hagyjuk benne legalább 10 percet. Közben a gyümölcslevet a cukorral forraljuk össze egy edényben. A felpuhult zselatinlapokból nyomjuk ki a vizet és adjuk hozzá a gyümölcsléhez, keverjük el benne teljesen. Az így kapott levet öntsük bele egy hagyományos (szilikonból a legjobb) jégkockatartóba és tegyük be a hűtőbe 1-2 órára, vagy akár egy egész éjszakára.

jégkockatartóval könnyen szép formákat kapunk Fotó: Bujtás Merdzsán

Mielőtt a csokoládéba mártanánk a zselét, fontos, hogy ne legyen nagyon hideg, tehát várjuk meg, míg nagyjából szobahőmérsékletű lesz a zselénk.

A csokoládé 2/3-át olvasszuk fel egy tában vízgőz felett úgy, hogy a tál ne érjen a vízhez. Ha felolvadt, vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a maradék 1/3 csokoládét és keverjük addig, amíg teljesen el nem olvad. Ezután eléri a tökéletes hőfokot (ha túl meleg a csoki, a zselé el fog olvadni benne!), ekkor a zselékockát egy villára helyezve mártsuk bele a csokiba, hogy mindenhol befedje. Az így kapott szaloncukrot egy rácsra, vagy sütőpapírra helyezzük, hogy a csokoládé megdermedjen.

A jó minőségű csokoládé elengedhetelen a sikerhez Forrás: Shutterstock

Kókuszos kb. 20 db):

Hozzávalók:

  • 10dkg kókuszreszelék
  • 2 evőkanál cukor
  • 1,5 dl kókusztej (habtejszínnel is lehet)
  • 200g étcsokoládé (legalább 60%-os)

Elkészítés:

A kókusztejet egy edényben felforraljuk a cukorral, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket. Addig kavarjuk, amíg egy masszát nem kapunk. Hagyjuk kihűlni a masszát, akár a hűtőbe is betehetjük, majd nedves kézzel formázzuk.

A kókuszos töltelék Fotó: Bujtás Merdzsán

Ezután, a már zselés szaloncukornál leírt módszerrel mártjuk bele a tölteléket a csokoládéba. A csokoládé 2/3-át olvasszuk fel egy tában vízgőz felett úgy, hogy a tál ne érjen a vízhez. Ha felolvadt, vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a maradék 1/3 csokoládét és keverjük addig, amíg teljesen el nem olvad. Ezután eléri a tökéletes hőfokot (ha túl meleg a csoki, a zselé el fog olvadni benne!), lehet mártani bele a kókuszos tölteléket. Az így kapott szaloncukrot egy rácsra, vagy sütőpapírra helyezzük, hogy a csokoládé megdermedjen.

Kókuszos szaloncukor Forrás: Shutterstock

Csomagolás

A megdermedt, kész szaloncukrokat bármilyen korábbról megmaradt karácsonyi csomagolópapírba is tehetjük, vagy ízlésünknek, elképzelésünknek megfelelő papírt is beszerezhetünk.

A csomagolás bármilyen lehet Forrás: Shutterstock