A legrosszabb karácsonyi ajándékok

Ezeket semmiképp ne tegyétek a fa alá egy nőnek, ha jót akartok
karácsonyi ajándék
Vágólapra másolva!
Minden évben nagy fejtörést okoz, hogy mivel lepjük meg szeretteinket. Sokszor csak egy kis odafigyelés szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk a tökéletes ajándékot. Ne legyünk lusták észrevenni a másik igényeit, egy csúnya melléfogás tönkreteheti az ünnepi hangulatot! Tartsuk mindig szem előtt: nem azért ajándékozunk, mert kell, hanem mert adni jó!
Vágólapra másolva!

Zokni, sapka sál, és előrecsomagolt ajándékcsomag

Ezek a megoldások minden szempontból rossz választásnak bizonyulnak. Egyrészt, mert azt az üzenetet hordozzák, hogy semmi ötletünk nem volt, hanem megvettük a legelső dolgot, ami a kezünk ügyébe akadt.
Másrészt a kreativitás hiányában fölösleges pénzt költünk olyan ajándékokra, amik helyett egy kis odafigyeléssel akár magunk is készíthetnénk egy apróságot.
Mindezek fényében kerüljük az ehhez hasonló, sablonos ajándékokat, hiszen éppúgy kellemetlen adni, mint kapni.

Forrás: Shutterstock

Háztartási gépek

Hacsak nem vagyunk teljes mértékben meggyőződve arról, hogy az ajándékozott pont erre vágyik, kerüljük az ilyen típusú meglepetéseket!
A legtöbb ember szereti maga kiválasztani az otthonába szánt különféle gépeket, így balul sülhet el egy szerencsétlenül megválasztott kávéfőző, vagy szendvicssütő.
Az egyéb háztartási ötletek, mint a porszívó, vagy a felmosó szett szintén előnytelen választás, hiszen azt az üzenetet hordozzák, hogy: munka, munka, munka és munka.

Forrás: Shutterstock

Különféle önsegítő könyvek

Talán nem is gondolnánk, de talán minden szempontból ez a legrosszabb karácsonyi ajándék, amit a polcról leemelhetünk. Azon túl, hogy nagyon kellemetlenül érintheti az ajándékozottat, hogy környezete szerint segítségre van szüksége, tönkreteheti az ünnepi hangulatot, hiszen bajos lehet ünneplőbe öltöztetni a szívünket, hogy közben az orrunk alá dörgölik: beteg vagy!
A legjobb szándék sem lehet indok arra, hogy épp szenteste hozakodjunk elő egy ilyen ajándékkal.

Fitneszbérlet, edzőgép, fogyókúrás csomag

A fent említett könyvek mellett ez a választás is az esetek nagy részében rosszul sül el. Természetes, hogy jót akarunk szerettünk számára, ugyanakkor az ünnepek alatt senki nem szeretné, ha azt hangsúlyoznánk számára, hogy tökéletlen, és fogyjon le.
Karácsony alkalmával kerüljük tehát a testmozgással kapcsolatos ajándékokat, ha nem szeretnénk olyan párbeszédekbe keveredni, amelyből egyik fél sem jöhet ki jól, és megbántani sem kívánjuk az ajándékozottat.

Értelemszerűen kivételt képeznek fentiek alól, akik aktívan sportolnak, hiszen számukra jó választás a fitneszbérlet, vagy az edzőgép.

Forrás: Shutterstock

Olcsó kozmetikai csomag

Sablonos ajándék, éppen ezért szinte senki nem örül nekik. Ezekkel a termékekkel azt üzenjük: feltételezzük rólad, hogy nincs elég tusfürdőd, dezodorod, esetleg samponod. Külön negatívum, hogy a hölgyek többsége szereti maga megválasztani a kozmetikumokat, így szinte biztos, hogy ajándékunk jobb esetben a szekrény alján porosodva, rosszabb esetben a kukában végzi majd.
Csomag helyett válasszunk egy márkás terméket, amely legyen a piacon kapható legjobb!

Forrás: Shutterstock