Karácsonykor kötelező a randi

japán karácsony
Randizó pár december 24-én
Vágólapra másolva!
Gyakori tévhit, hogy Japánban nincsen karácsony. Valójában a karácsonyt a keleti szigetország lakói is megünneplik, ám számunkra igen szokatlan módon. Lássuk az öt legfurcsább dolgot, amivel a felkelő nap országában találkozhatunk az ünnep idején.
Vágólapra másolva!

Karácsonykor kötelező a randi

A japán lakosság csupán körülbelül 1 százaléka keresztény vallású, ebből kifolyólag a többség számára a karácsony nem vallási ünnep. Sőt, épp ellenkezőleg, szerepe sokkal inkább a Valentin naphoz hasonlít. Annál is inkább, mivel az ünnep nem rendelkezik komoly hagyományokkal, így ezt is csupán egyetlen napig ünneplik, méghozzá december 24-én.

Randizó pár december 24-én Forrás: Japánspecialista

Ezen a napon minden a társaságról és az ismerkedésről szól. A japánok úgy tartják, hogy aki ilyenkor magányos, az egyedül fogja tölteni a következő esztendőt, így kifejezetten kínosnak számít a karácsonyt egyedül tölteni. Éppen ezért az ünnepet megelőző napokban ezrek lepik el a közösségi portálokat, hogy megfelelő partnert találjanak a nagy napra.

A hagyományos karácsonyi vacsora a KFC-ből érkezik

A KFC gyorsétteremlánc 1974-ben találta ki a „Karácsonyra Kentuckyt!" szlogent, ami olyan hatalmas sikert aratott a japánok körében, hogy a karácsony és a sült csirke máig összetartozó fogalmakká váltak. A 40 éves kampánynak köszönhetően ma Japánban már akár hetekkel előre le kell adni a rendelést, ha „tradicionális" karácsonyi csirkét szeretnénk látni az ünnepi asztalon.

Sorban állás karácsony előtt egy tokiói KFC-üzlet előtt Forrás: Flickr/David Kawabata

Felmerülhet bennünk a kérdés: miért a csirke áll az érdeklődés középpontjában? A válasz roppant egyszerű és egyben meglepő: a japánok ugyanis nem ismerik a pulykát.

Karácsonyi torta mindenek felett

Ez a másik japán találmány már nem annyira idegen a nyugati kultúrától, hiszen Magyarországon kívül sok helyen, például Nagy-Britanniában, Németországban és Franciaországban is gyakran kerül torta az ünnepi asztalra.

Karácsonyi torta eperrel és díszekkel Forrás: Flickr/kimubert

Japánban azonban egy különleges sütemény, a kuriszumaszu kéki hódít, amely vaníliás piskótából és tejszínhabból készül, a tetején eperrel és csokoládédíszekkel. Ez a sütemény elmaradhatatlan karácsonykor a japánok számára.

Az ajándékokat főként a munkatársak és a tanárok kapják

Japánban különösen fontos szerepet tölt be a közösség az emberek életében, ezért év végén illik megajándékozni azokat, akiknek hálásak vagyunk. Ám a japánok ezt mégsem karácsonykor teszik, hanem az év végén, az úgy nevezett oszeibo alkalmával, amikor főként a tanárokat, a főnököket, és a családi barátokat szokás megajándékozni.

Másképp ajándékoznak Forrás: Jidori

Karácsonyi ajándékot általában csak a szerelmes párok, a barátok, valamint családon belül főleg a gyerekek kapnak.

Mindent eláraszt a fény

A japánok tökélyre fejlesztették a városok karácsonyi díszkivilágításának művészetét. Nem elég, hogy égősorral díszítik a fákat, éppúgy, mint mi az Andrássy úton, de egyszerűen mindent kivilágítanak, amit nem tilos.

A Tokiói torony díszkivilágításban Forrás: Japánspecialista

Az egyik legnagyobb látványosság a Starlight Garden, ahol több millió égőt rendeznek el szőnyegszerűen a földön, amelyek aztán mindenféle színben, különleges formákat kirajzolva, zenére villognak. Vitathatatlanul ez a japán karácsony fénypontja.