A fehér karácsony már csak a hegyekben garantált

9

Egyre halványabb az utolsó fehér karácsonyom emléke. Ahogy ültünk a meleg szobában a karácsonyfa alatt, odakint hópelyhek repkedtek a levegőben, csillogásuk beragyogta az amúgy sötét és hideg téli éjszakát. Az utóbbi éveket sajnos nem ez jellemezte. Nyirkos karácsonyestéink voltak fagypont körüli hőmérséklettel, sárral, köddel, sötétséggel. Pedig a fehér karácsony lehetősége itt van egy karnyújtásnyira, csak ki kell kecmeregnünk hozzá a hidegpárna alatt szürkéllő Kárpát-medencénkből.

Ahogy szinte minden emberre, rám is nyomasztóan hatnak a rövid, egyhangú, szürke nappalok, melyeket hosszú, sötét éjszakák követnek. Az ünnepek alatt bevitt kalóriák egyre gyűlnek szervezetünkben, és legbelül valami egyre csak azt sugallja: törj ki a fényre! Ám erre csak akkor van reális esélyünk, ha valamelyik nagyobb hegység felé vesszük az irányt. Budapestről ideális választás a Kékestető vagy a Csóványos, ahol, ha havat nem is mindig, de napfényt jó eséllyel találunk.

Mi is az a hidegpárna-jelenség?

A Kárpát-medence sajátossága a hideg légpárna. Kialakulásának hátterében termodinamikai okok állnak. A beáramló hideg levegő megtelepszik a medence alján, fölé melegebb levegő kerül a magasban, és ez tovább stabilizálja a légrétegződést. Nincs számottevő légmozgás, nincs átkeveredés, emiatt gyakran feldúsulnak a szennyezőanyag-részecskék a levegőben.

Tavaly decemberben nagyon kellemes idő fogadott minket a Dunántúl legmagasabb csúcsán, az Írott-kőn is. Semmivel össze nem hasonlítható, felszabadító érzés volt kisétálni a felhők fölé, és felpillantani a ragyogóan tiszta kék égboltra. Míg keletre pillantva végtelen fehérség uralta a láthatárt, addig nyugaton az Alpok havas hegyvonulatai sorakoztak.

Kilátás az Írott-kő csúcsáról, távolban a Schneeberg havas teteje Forrás: Puskás Zoltán

Ha azonban nem csupán egy kellemes sétára vágyunk, hanem azt szeretnénk, hogy bakancsunk alatt csikorogjon a hó, mostanában ezeknél magasabb hegyet kell választanunk úti célnak.

Magashegyi élmények Budapesttől három órányira

A téli magashegyi túrázás első hallásra roppant veszélyes sportnak tűnik. Rengeteg rémtörténet kering szétfagyott végtagokról, lavinák áldozatairól, végzetes eltévedésekről. Ám ha megfelelő helyismerettel, tájékozódási készséggel, öltözékkel vágunk neki, jóval kevesebb kockázatot rejt magában, mint gondolnánk.

Alig több mint háromórányi autózással elérhetők Budapestről az Alpok legkeletibb kétezresei: a Schneeberg és a Rax. Ezek a hegyek nyári körülmények között ideálisak arra, hogy bepillantsunk a magashegyi túrázás világába, tapasztaltak viszont télen is bátran birtokba vehetik őket.

Mindkét hegy jellegzetessége az 1700-2000 méter magas, kopár fennsík, melyet többnyire meredek falak határolnak. Több magyar cég kínál hótalpas túrákat, velük könnyedén és biztonságosan feljuthatunk, de ha van kellő tapasztalatunk, akár önállóan is útra kelhetünk.

A Schneeberg napsütötte fennsíkja háttérben a hidegpárna alatt nyugvó Magyarországgal Forrás: Puskás Zoltán

Fontos a megfelelő felszerelés és útvonalterv

Fontos tudnunk, hogy akárcsak nyáron, a téli időszakban is kétezer méteren körülbelül 10°C-kal hűvösebb az időjárás. Ugyanakkor a folyamatos felfelé haladás mély hóban, a meredek kaptatón rengeteg energiát igényel, mely nagy hőleadással jár, így nagyon fontos a réteges öltözködés. Az egyik decemberi hajnalon mínusz tíz fok fogadott minket a parkolóban, ám néhány órával később és néhányszáz méterrel magasabban egy szál vékony pulcsiban másztunk a napsütésben.

Ha nincs hegymászó-felszerelésünk, mindenképp olyan útvonalat válasszunk, melyek meredeksége nem fenyeget a kicsúszás veszélyével. Nagyon fontos, hogy mindig jelzett turistautat válasszunk, és soha ne térjünk le róla. A legbiztonságosabb, ha a felmeneti és lemeneti útvonal megegyezik.

Nyílt terepen csak jó látási viszonyok között haladjunk, az eltévedés akár végzetes is lehet Forrás: Puskás Zoltán

Egész napos túra az Alpokban

A Kőszegi- és Soproni-hegység magaslatairól tiszta időben szinte karnyújtásnyira látszik Alsó-Ausztria legmagasabb hegye. Tavasztól őszig már többször jártunk a csúcsain, de téli arcát még nem ismertük. Normál gyalogtúrára készültünk, hágóvasat, hótalpat nem vittünk, csupán egy pár túrabotot, mely hasznos volt túránk során.

A drótkötéllel biztosított úgynevezett klettersteigek nem jöhettek számításba, így két lehetőségünk maradt a 2076 méteres Klosterwappen-csúcs meghódítására. Vagy keletről kaptatunk fel a fogaskerekű vasút mentén, vagy a Höllental felől a Ferdinand Mayr Weget választjuk. Az utóbbi mellett döntöttünk.

Három nappal karácsony után teljesen hómentes, viszonylag enyhe idő fogadott minket a Höllentálban található Weichtalhaus parkolójában. Nyáron komoly forgalmat bonyolít a hely, de ezen a reggelen kilenc órakor egy lélek sem járt errefelé.

Elhatározásunkon ez mit sem változtatott, felkészültünk a 12 kilométer hosszú és 1513 méter szintkülönbségű egész napos útra. A száraz időre való tekintettel nem a normál, hanem a Weichtal-szurdokon keresztülhaladó, néhol kicsit technikás útvonalat választottuk. Az itt-ott 30 méter magas sziklafalak között több méteres jégcsaposzlopokat láttunk.

Ember méretű jégcsapok a szurdok oldalán Forrás: Puskás Zoltán

A turistajelzéseket ilyenkor hó takarja

Ahogy haladtunk felfelé, hamarosan megjelent a várva várt hó is, ezer méter felett már igazi téli hangulatban kapaszkodtunk a néhol láncokkal, néhol vaslétrákkal biztosított szurdok falai közt. Kétórás gyaloglás után értük el a Kienthaler menedékház apró faépületét, mely – akárcsak a körülötte elterülő hatalmas, hóval borított fenyőfák – téli álmát aludta. Az ajtón a Wintersperre felirat jelezte, hogy csupán egy kis helyiséget találunk nyitva, ahol veszély esetén meghúzhatjuk magunkat, a személyzetet hiába keressük.

A Kienthaler Menedékház és a Turmstein az út felénél található Forrás: Puskás Zoltán

Megcsodáltuk a ház melletti Turmstein bizarr sziklakoronáját, és rövid pihenő után – szorosan tartva magunkat időtervünkhöz – folytattuk utunkat a csúcs felé. Szintben a háznál van a félút a csúcs felé, ám nehézségben a fenti szakasz sokkal több meglepetést tartogat. 1500 méteren értük el a felső erdőhatárt, innen már felötlött szemünk előtt a csúcskereszt. Közelinek tűnt, ám tudtuk, a java még hátravan.

Fák hiányában a felső szakaszon a turistajelzéseket a sziklákra festették fel, melyek ilyenkor mélyen a hó alatt vannak. Ködös időben végzetes lehet itt eltévedni, ám szerencsénkre ezen a napon csodálatosan tiszta időnk volt. Feltárultnak mögöttünk a környező havas hegyvonulatok, hótól fehérlő fenyvesek. A friss porhó csillogott a Nap szikrázó sugaraitól. Igazi téli hangulat lett úrrá rajtunk.

1600 méteren már garantált a téli hangulat Forrás: Puskás Zoltán

Minden lépésért keményen meg kellett küzdeni

Tudtuk, hogy ezen a szakaszon szinte áthatolhatatlan törpefenyves-csoportok borítják a talajt, de betemette őket az egy-másfél méteres hótakaró. Vékony ágaik megtartották a hó súlyát, de minket már nem bírtak el, így nem egyszer térdig, combig szakadtunk be a laza hóba. Kevéssel feljebb már kopár alpesi rét borítja a talajt, itt az erős szél gyorsan elfújja a felesleges pelyheket, így alig pár centiméter a hótakaró vastagsága.

A keményre fagyott talaj viszont meredek és csúszós volt, minden lépésért keményen meg kellett dolgoznunk. Délután kettő óra környékén értük el a csúcskeresztet. Varázslatos körpanoráma volt a kemény, ötórás küzdelem jutalma. Feltárult előttünk a Schneeberg-fennsík jeges felszíne apró menedékházaival, alatta felhők sorakoztak, ameddig a szem ellát.

Nem egyszer combig szakadtunk bele a hóba Forrás: Puskás Zoltán

Az erős, fagypont alatti szél lehetetlenné tette a hosszas nézelődést, pihenőt, így a közeli Fischerhütte menedékébe húzódtunk vissza. A ház szintén zárva volt, csupán egy apró, fűtetlen helyiség szolgált a védelemre, esetleg túlélésre.

Az asztalon csokik, energiaszeletek sorakoztak, arra az esetre, ha valaki kifogyott volna az élelemből. Mindenkinek a becsületére bízták, hogy fizet-e értük, vagy sem. Nekünk még akadt élelmünk bőven, csupán a vizünk egy része fagyott bele a kulacsba. A termoszban magunkkal hozott tea viszont még mindig kellemesen meleg volt.

Az utolsó szakaszon minden erőnkre szükségünk volt Forrás: Puskás Zoltán

Három óra után indultunk el lefelé. Kicsit aggódtunk, mert tudtuk, hogy fél öt táján beköszönt a sötétség, ám magunk is meglepődtünk, milyen gyorsan lehet haladni lefelé. A hó, mely felfelé akadályozta utunkat, szívta energiánkat, lefelé segítőtársunk lett. Határozott lépteink alatt pontosan annyira esett össze, hogy ne gyorsuljunk túl, ugyanakkor térdeinkről is levette a lefelé gyaloglás kínzó terhét. És ha elestünk, akkor sem ütöttük meg magunkat.

Kilátás a Schneeberg csúcsáról Forrás: Puskás Zoltán

Alig másfél órával később, nem sokkal a sötétség beállta után már vissza is értünk túránk kiindulópontjára, a Schwarza folyó partjára. Kellemesen elfáradva, de lélekben teljesen feltöltődve tértünk vissza a hatalmas felhő alatt elterülő szürke Magyarországra.

Jégbe zárt világ a Raxon

A Rax hosszan elnyúló, hófödte platójára nyaranta sok-sok különböző nehézségű útvonalon juthatunk el. Télen a sziklás, meredek szakaszok miatt ezek többsége nem járható biztonságosan. Ez alól kivételt képez a Schlangenweg, a hegy egyik legnépszerűbb útvonala, mely az autóval télen is könnyen megközelíthető Preiner Gscheid hágóból indul.

A Rax látványa még az autó szélvédője mögül Forrás: Puskás Zoltán

Dermesztően hideg volt a hajnal, így nehezen akaródzott kikászálódnunk a gépjárművünk fűtött utasteréből, miután leparkoltunk az 1070 méter magas hágó tágas parkolójában. Ám a sípálya melletti meredek kaptató gondoskodott szervezetünk fűtéséről.

Nagy élet volt a hegyen már a korai órákban, többen a sílécükkel a hátukon indultak útra, melyeken lefelé könnyebb és gyorsabb a haladás. Alig háromnegyed óra után kiértünk a hegyet borító hatalmas fenyőfák közül, és megpillanthattuk annak meredek, hóval borított csúcsait. A következő alig másfél kilométeres szakasz az út legnehezebb és legkockázatosabb része, itt 500 métert emelkedtünk a havas hegyoldalban kitaposott úton.

A fenyvesek után kezdődik az igazi kihívás Forrás: Puskás Zoltán

1800 méteren egy jégbe zárt világ részesei lehettünk. A fennsík szélén épült Carl-Ludwig Haus és a mellette található kis kápolna falait teljesen belepte a hó. Innen már jól látszott a 2007 méter magas Heukuppe nevű főcsúcs monumentális íve, melyen jól megfértek egymás mellett a népes számú túrázó csapatok és a hegyi zergék. Bár innen szinte már csak egy karnyújtásnyira látszott tőlünk célunk, az utolsó szakasz mindig komoly erőpróbát igényel.

Apró szemű porhó kavargott a szemünk előtt a mínusz tíz fokos, erős szélben, lábunk alatt jobb esetben hó csikorgott, rosszabb esetben jég ropogott. A hegy tetejére épült masszív kőemlékmű helyett egy habcsókra hasonlító, valószerűtlen külsejű valami fogadott minket odafent. A panoráma viszont csodás volt, a távolban hegyláncok sorakoztak a mélykék égbolt alatt.

A hó és a szél műalkotása a Rax tetején Forrás:Puskás Zoltán

A hideg szél elől visszahúzódtunk a csúcs alatti menedékház kicsiny, fűtetlen helyiségébe, majd megkezdtük az ereszkedést a meredek hegyoldalban. Mire elértük a parkolót, a nyugati égboltról meredeken érkező esti napsugarak aranyba öltöztették a Rax havas hegyoldalait.

Az esti napsugarak aranyba öltöztették a Rax havas hegyoldalait Forrás: Puskás Zoltán

A karácsony varázsa adott, de hogy mennyire sikerül kiszínezni a hosszú tél többi napját, az csak rajtunk múlik. Merjünk kilépni a négy fal közül, hiszen az igazi élmények odakint várnak ránk!