Kötelező legkisebb munkabér és garantált bérminimum 2019-ben

minimálbér, vasbeton oszlopot gyártanak a kemecsei közmunkások
Vágólapra másolva!
A kormány az országgyűlés törvényi felhatalmazása alapján rendeletben szabályozza a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum összegét. Érdemes egy pillantást vetnünk az aktuális számokra, hiszen a változtatások magától értetődően kihatnak a munkaviszonyra, s így megélhetésünk alapjaira – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Heinrich Renáta szerint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) mértéke 2019-ben havonta bruttó 149.000,- forint, melynek levonások után fennmaradó nettó része 99.085,- forintot jelent (órabér alkalmazása esetén bruttó 857,- forint).

Ennél alacsonyabb munkabérért tehát munkavállaló nem foglalkoztatható jogszerűen, ide nem értve egyes, a szabályozás hatálya alól kivett jogviszonyokat, különös tekintettel a közfoglalkoztatási programban résztvevők munkavégzésére, melyről külön jogszabályok rendelkeznek.

Ettől eltérően a garantált bérminimum összege havi bruttó 195 000 forint: ebből a kézhez vett nettó összeg 129 675 forint.

Erre a bérre azok a munkavállalók jogosultak, akik legalább középfokú végzettséggel vagy szakképzettséggel rendelkeznek, és ilyen képesítést igénylő munkakört látnak el.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Önmagában tehát a képzettség megléte nem elegendő, szükség van arra is, hogy a munkavállaló által végzett tevékenységhez a végzettség szükséges is legyen.

Arról, hogy adott munkakörök pontosan milyen szintű iskolai képesítéshez kötöttek, a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszerét tartalmazó listából érdemes részletesen tájékozódni – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.