Követeléskezelő cég közvetlenül nem intézkedhet az adóssal szemben

paragrafus
http://www.dreamstime.com/stock-photo-green-paragraph-image8677990
Vágólapra másolva!
A követeléskezelő cégek egy-egy megküldött felszólító levelükben szívesen helyezik kilátásba a fizetési meghagyás kibocsátásának, valamint a végrehajtási eljárás megindításának lehetőségét. A felszólító levelek megfogalmazásai alapján hajlamosak lehetünk azt feltételezni, hogy a követeléskezelő szinte teljes jogkörrel rendelkezik a követelés behajtására. Ám minderre nekik nincs jogkörük, fizetési meghagyást csak közjegyző bocsáthat ki, végrehajtási eljárást pedig csak a végrehajtó indíthat. A követeléskezelő cégek közvetlen intézkedést nem foganatosíthatnak az adóssal szemben – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Heinrich Renáta kifejtette: többen tapasztalhatták, hogy amikor követeléskezelőktől kapnak felszólítást – például személyi kölcsönből, egyéb banki hitelből, közüzemi- vagy egyéb díjakból eredő – tartozás megfizetésére, a másik fél már kilátásba helyezi a jogi eljárás és esetleges végrehajtás lehetőségét, valamint ennek költségvonzatait.

A felszólító levelek megfogalmazásai alapján hajlamosak lehetünk azt feltételezni, hogy a követeléskezelő szinte teljes jogkörrel rendelkezik a követelés behajtására, holott ez korántsem igaz.

Kizárólag végrehajtó és közjegyző

A D.A.S. JogSzerviz szakértője leszögezte: a hatályos jogszabályok értelmében kizárólag a névjegyzékben szereplő végrehajtók jogosultak a lejárt követelések állami kényszer útján történő érvényesítésére, és csakis meghatározott végrehajtható okirat alapján.

Ilyen okirat jellemzően a közjegyző által kibocsátott, ellentmondással nem érintett fizetési felszólítás vagy jogerős bírósági ítélet alapján állítható ki, de keresetlevéllel meg nem támadott munkáltatói fizetési felszólítás is ellátható végrehajtási záradékkal.

Dr. Heinrich Renáta kifejtette: a fentiek szerint kibocsátott végrehajtható okirat birtokában, végrehajtási eljárás keretei között tehát csakis a végrehajtó tehet lépéseket a követelés behajtása érdekében.

Elsődlegesen az adós munkabéréből, más jövedelméből, pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összegeiből kezdheti meg a letiltást.

Forrás: Milous Chab - Dreamstime

Ennek eredménytelensége esetén a végrehajtó az adós ingó vagyonára vezet végrehajtást (tipikusan személygépjárműre, de akár egyéb használati tárgyakra is), végső soron pedig végrehajtás alá vonhatja az adós tulajdonában álló ingatlan vagyont.

Csak ezt teheti meg egy követeléskezelő cég

Fontos, hogy a fenti jogkörökkel egy követeléskezelő cég nem rendelkezik. Módjában áll ugyan fizetési felszólításokat továbbítani a kötelezett részére, ezek eredménytelensége esetén pedig fizetési meghagyás kibocsátás kérheti a közjegyzőtől.

Ennek jogerőre emelkedését követően kezdeményezheti a végrehajtás elrendelését, és az erre vonatkozó költségeket is felszámíthatja az igényérvényesítés során, azonban nem foganatosíthat közvetlen intézkedéseket az adóssal szemben – mondta végezetül dr. Heinrich Renáta.