Új jogorvoslati lehetőség a felsőoktatási felvételi eljárásban

diák Nem sikerült az egyetemi, főiskolai felvételi? – Ne add fel!
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A korábbi fellebbezés helyett, a 2018-as évtől a besorolási határozat közlésétől számított 30 napon belül, közigazgatási pert indíthat a felvételiző, amennyiben nem ért egyet az abban foglalt döntéssel – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Sári Judit kifejtette: ha még nem is hivatalosan, immár valamennyi felvételiző tudomást szerezhetett a felsőoktatási felvételi ponthatárokról. A jogorvoslati lehetőség kapcsán azonban az idei évtől jelentősen változtak a szabályok.

A korábbi fellebbezés helyett, a 2018-as évtől a besorolási határozat közlésétől számított 30 napon belül, közigazgatási pert indíthat a felvételiző, amennyiben nem ért egyet az abban foglalt döntéssel.

Meg kell várni a hivatalos határozatot

Meg kell várni tehát, míg hivatalosan is közlésre kerül a besorolási határozat. Nagyon fontos, hogy az sms, illetve a 2018. július 25.-i ponthatár-kihirdetés még nem minősül a fentiek szerinti tájékoztatásnak.

A keresetlevél elkészítéséhez keresetlevél-minta, valamint kitöltési útmutató is letölthető a felvi.hu weboldalról – ismertette a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Nem kötelező a jogi képviselet, így a formanyomtatvány önállóan is bátran kitölthető és postai úton az Otatási Hivatalnak címezve (1380 Budapest, Pf. 1190.) vagy elektronikusan, Ügyfélkapun keresztül is benyújtható.

Illetékek és költségek

Az eljárás illetéke 30 ezer forint, mely illeték megfizetése a pervesztes felet terheli majd, a felvételizőnek pedig az úgynevezett illeték-feljegyzési joga alapján ezen összeget nem kell megelőlegeznie.

Vagyis, a kérelmező kizárólag abban az esetben köteles megfizetni az illetéket, ha véglegesen pervesztes lesz. Felvetődhet a kérdés, hogy egyéb költségekkel kell-e számolni. A válasz pedig igen, az illeték összegén felül egyéb perköltség is felmerülhet, például a jogi képviselő munkadíja, vagy a másodfokú eljárás költségei.

A jogorvoslat menetrendje

A kereseti kérelemben foglaltakat első körben a besorolási döntést meghozó Oktatási Hivatal vizsgálja meg és amennyiben megállapítást nyer a jogszabálysértés, úgy a határozatot egy alkalommal módosíthatja vagy akár vissza is vonhatja saját hatáskörben eljárva.

Forrás: Shutterstock

Ha pedig ez utóbbiakra nem lát lehetőséget a Hivatal, az ügy iratait az illetékes bírósághoz továbbítja – mutatott rá dr. Sári Judit.

A perben első fokon a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jár el, másodfokon pedig a Fővárosi Törvényszék. Kihangsúlyozandó, hogy az elsőfokú döntést az Oktatási Hivatal is megfellebbezheti.

A Törvényszék előtti ügyszakban már kizárólag jogi képviselővel járhat el a felvételiző, rendkívül kivételes esetben pedig felülvizsgálati kérelem nyújtható be a másodfokú döntéssel szemben, a vonatkozó jogszabályban foglalt szigorú követelmények fennállása esetén.

Összegezve a fentieket, először is várakozzunk türelemmel a hivatalos értesítés kiküldéséig, ha pedig jogszabálysértés gyanúja merült fel bennünk az Oktatási Hivatal pontszámítása kapcsán, éljünk a jogorvoslati lehetőségekkel – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz vezetője.