Húsvéti jogi tanácsok a fogyasztóknak (2. rész)

Népviselet portrék, Húsvét, locsolás, locsolkodás, Hollókő, falu, vidék. 2017.04.16 Fotó: Csudai Sándor
A legenda szerint a friss, húsvéti kútvíz megőrzi a szépséget és az üdeséget
Vágólapra másolva!
Legyen szó húsvéti ajándékvásárlásról, élelmiszervásárlásról, szállodákban eltöltött húsvéti ünnepekről, netán az ünnepre tekintettel felvett gyorskölcsönről, a fogyasztók maguk is sokat tehetnek a bonyodalmak, bosszúságok elkerülése érdekében. Kétrészes összeállításban a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége számos hasznos jogi tanáccsal szolgál, most az a második részt olvashatja, az első rész itt érhető el.
Vágólapra másolva!

Több pénzpiaci szereplő kínál a fogyasztók számára például gyorskölcsönöket. A reklámokban ezeket úgy mutatják be, mint amelyek alkalmasak egy nehezebb anyagi élethelyzet gyors áthidalására – mutatott rá a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

Sokszor pedig tökéletes megoldásként hirdetik ezeket arra az esetre is, ha esetleg a fogyasztónak épp nem áll rendelkezésére az az összeg, amit egy ajándéktárgy árára vagy épp egy wellness hétvége költségeinek fedezésére szánna.

Mielőtt felvennénk a gyorskölcsönt

Mielőtt a fogyasztók minden meggondolás nélkül beleugranának egy ilyen vagy ehhez hasonló gyorskölcsönbe, nem árt több dolgot mérlegelni. Könnyen lehet, egy kis lemondással, havi spórolással akkora összeget tehetnek félre később, hogy a következő ünnep alkalmával már egy drágább, jobb minőségű árut is megengedhetnek maguknak.

Vagy épp azt, hogy egy még kellemesebb pihenést nyújtó, magasabb kategóriájú szállodát vegyenek igénybe családjukkal (ahogy ezt az egyik nagyobb, hitelezéssel foglalkozó pénzügyi szolgáltató a reklámjában bemutatja).

Ha mindenképp a hitel felvétele mellett döntenek, akkor is ne az első útjukba akadó ajánlat mellett döntsenek, hanem hasonlítsák össze egymással a pénzügyi szolgáltatók ajánlatait.

Ezeknél mindig a Teljes Hiteldíj Mutatót (THM) kell nézni, amely egy egyéves időszakra kalkulált százalékos érték és abban segít, hogy megmutatja a hitel teljes díját és mindazon költségeket, amelyeket még fizetni kell a tőke, azaz a felvett kölcsön összegén kívül még. Minél alacsonyabb egy reklámban vagy egy a hitelhez kapcsolódó tájékoztatásban a THM, annál kedvezőbb lesz a visszafizetendő teljes hiteldíj összege.

Nem árt azonban azzal is tisztában lenni, hogy a THM több olyan költségelemet nem tartalmaz, amely közvetetten mégis kapcsolódik a hitelhez, épp ezért ennek megfizetése a későbbiekben felmerülhet (késedelmi kamat, stb.). Mindenképpen kérdezzenek rá ezekre és ismerjék meg ezeket a feltételeket is, hiszen jelentősen megdrágíthatják a kölcsönt.

Ne felejtsék azt sem, hogy bármikor bekövetkezhet egy nem várt esemény, betegség, baleset, ami kihat a törlesztési képességre. Ezért érdemes olyan pénzügyi terméket választani, amelyhez biztosítás is jár, így pedig a nem várt esetekre is biztonságot nyújt. Elengedhetetlen azonban megismerni azokat a biztosítási eseményeket is pontosan, amikor a fogyasztó helyett a biztosító fizeti ki a pénzügyi szolgáltató számára a hitel egy részét vagy egészét.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Olvasatlanul sem szabad egyébként a hitelszerződést aláírni, hiszen ha meggondolatlanul vesznek fel hitelt a fogyasztók és megcsúsznak a fizetéssel, akkor akár hosszú évekre vagy adott esetben egész életre szóló terhet vehetnek a nyakukba.

Ünnep a szállodákban

Sokan választják az otthoni sütés-főzés helyett a sokkal kényelmesebb és pihenést nyújtó szállodák szolgáltatásait. Itt arra érdemes ügyelniük a fogyasztóknak, hogy ha bármilyen fogyasztóvédelmi problémát tapasztalnak, akkor azt azonnal jelezni kell, hiszen ennek hiányában a szálloda nem is fogja tudni kezelni a panaszt.

A bejelentett problémáról mindenképp érdemes jegyzőkönyvet felvetetni, ami később fontos bizonyíték a fogyasztók kezében. Ilyen fogyasztóvédelmi kifogás lehet például, ha a szállodában az előre meghirdetett részprogramok (például: koncertek, előadások, egyéb rendezvények) a Húsvéti Ünnepek alatt elmaradnak vagy az ingyenesnek ígért szolgáltatások csak fizetés ellenében vehetőek igénybe.

Érdemes egyúttal mindig a polcokra kitett termékek közül nem rögtön a legelöl lévő élelmiszereket kiválasztani, mivel a tapasztalatok ott helyezik el azokat az árucikkeket, amelyek lejárati ideje a legközelebbi. Nyugodtan válogassanak a fogyasztók ezért és ne feledjék, a hosszabb lejárati idővel sokat tehetnek már azért is, hogy később ne kelljen a megvett élelmiszert kidobni, mert az időközben tönkrement és már nem tudták elfogyasztani.

Összegezve, a fogyasztók maguk is sokat tehetnek azért, hogy legyen szó akár az ajándékozásról, pihenésről vagy épp az ünnepi ebéd elfogyasztásáról, vagy az azt megelőző vásárlásról, elkerüljék a bonyodalmakat, bosszúságokat.