D.A.S. JogSzerviz: visszaigényelhetők a közterület felügyelet bírságai

köztéri kamera, közterület felügyelet, bírság, Bécsi út
Vágólapra másolva!
Bizonyos feltételekkel valóban visszaigényelhetők a közterület felügyelet által kiszabott közigazgatási bírságok – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A törvény ugyanis szigorúan szabályozza, hogy milyen felvétel (bizonyíték) felel meg az eljárásban, mi az, ami felhasználható. Amennyiben a felvétel ezeknek az előírásoknak nem felel meg, tilos bírságot kiszabni.
Vágólapra másolva!

Dr. Vágány Tamás kifejtette: a közigazgatási eljárás keretében kiszabott úgynevezett objektív bírságok jellemző tulajdonsága, hogy fix összegűek és nagyságuk aránytalan a szabályszegés súlyához képest.

Mivel szigorú szankciókról van szó, ezért azt is szigorúan szabályozza a törvény, hogy milyen felvétel (bizonyíték) felel meg az eljárásban, mi az, ami felhasználható. Ha ennek nem felel meg a képi felvétel, akkor tilos bírságot kiszabni. Ha mégis sor került rá, akkor bizonyos feltételek mellett a bírság visszaigényelhető.

Csak és kizárólag akkor jöhet szóba...

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint elöljáróban nagyon fontos leszögezni, hogy csak és kizárólag akkor jöhet szóba az úgynevezett „újrafelvételi eljárás", amennyiben az ORFK állítása a közteres kamerákkal kapcsolatosan bizonyosságot nyer. Ha ez az állítás nem igaz, akkor nincs kiút a bírságolási eljárásból.

Kik azok, akik egyáltalán benyújthatnak újrafelvételi kérelmet?

Azok nyújthatnak be ilyen kérelmet 3000 forintos illeték fejében, akiknek olyan új körülmény jut a tudomására, amit nem bíráltak el az alapeljárásban, és amiről ő sem tudott, és aminek ismeretében más döntés született volna.

Pontosan ilyen körülmény lehet az, ha utólag kiderül, hogy a kamerának nem volt megfelelő műszaki tanúsítványa. Erről azonban tudomást kell szerezni.

Tekinthetjük tudomásszerzésnek az ORFK közleményét, de azt is, ha valaki írásban kér felvilágosítást például a közterület-felügyelettől és kikéri az őt érintő eljáráshoz használt kamera műszaki tanúsítványát, avagy időpont egyeztetéssel személyesen tekinti meg azt (annak hiányát). Innentől már csak 15 nap áll rendelkezésre a benyújtáshoz – hangsúlyozta dr. Vágány Tamás.

Forrás: kismartoni András - Origo

Ennek alapján: akiknek még nem emelkedett jogerőre a bírsághatározatuk, azok éljenek a rendes jogorvoslat lehetőségével (fellebbezés).

Továbbá: akiknek jogerőre emelkedett már a határozat, de még nem telt el 6 hónap a jogerőre emelkedés óta, és nem telt el 15 napnál több a tudomásszerzéstől, ők újrafelvételi kérelmet nyújthatnak be.

És végül: akiknek már több mint 6 hónap telt el a jogerőre emelkedéstől kezdve, nem élhetnek ezzel a lehetőséggel.

A kérelem nyomán a hatóság a jogerős döntést megváltoztathatja és rendelkezhet a bírság teljes összegének visszafizetése iránt. A D.A.S. JogSzerviz szakértője végezetül utalt rá, hogy a rendőrségi kamerák rendszerint megfelelnek és korábban is megfeleltek a jogszabályi feltételeknek.