Vágólapra másolva!
A Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy a fürdő üzemeltetőjének felelőssége azokban a dolgokban bekövetkezett károkra terjed ki, amelyeket a látogatók ezen intézménybe rendszerint magukkal szoktak vinni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Télen-nyáron sokan választják kikapcsolódásként a hazai fürdőket. Mi a helyzet ilyenkor az értékeinkkel? Érdemes-e magunkkal vinnünk féltve őrzött karóránkat, vagy a ropogós bankjegyeinkkel teli drága pénztárcánkat?

Dr. Sári Judit kifejtette: a Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy a fürdő üzemeltetőjének felelőssége azokban a dolgokban bekövetkezett károkra terjed ki, amelyeket a látogatók ezen intézménybe rendszerint magukkal szoktak vinni.

Mik lehetnek ezek a tárgyak? Például a strandpapucs, felsőruházat, strandkendő, strandtáska, törölköző, stb. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen megítélés alá esik a mobiltelefon. Hiszen a mai világban azt szinte mindenhová magunkkal visszük. Ráadásul a kis elektronikai készülékünk egyre nagyobb értéket is képvisel.

A jogszabály rendelkezése

A törvény kimondja, hogy ha megfelelő hely áll a látogatók rendelkezésére a dolgaik megőrzése céljából, akkor a fürdő az itt elhelyezett dolgokban esett kárért tartozik felelősséggel.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben az intézmény értékmegőrzőt üzemeltet, - ilyennek minősülnek a külön zárható, rendszerint számmal ellátott kis szekrények-, akkor az oda betett dolgainkért a fürdő felel.

A máshol elhelyezettekért nem. Azokra különösen ügyeljünk – tanácsolta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A kárenyhítési kötelezettség

Tartsuk szem előtt azt is, hogy elsősorban a mi felelősségünk vigyázni a magunkkal vitt dolgainkra. Az értékpapírokat, nagy összegű készpénzt, lehetőség szerint a mobiltelefont is jobb, ha otthon hagyjuk, annak érdekében, hogy a program tényleg a pihenésről szóljon a vagyonunk miatti aggodalom helyett.

Abban a nem várt esetben pedig, hogyha kár ér minket, netán lopás áldozatává válunk, haladéktalanul jelezzük a történteket a fürdő dolgozójának. Ezzel ugyanis eleget teszünk kárenyhítési kötelezettségünknek.

Forrás: Miskolctapolca Barlangfürdő

Érdekesség, hogy a bírói gyakorlat szerint, ha a fürdő üzemeltetője a vendégek értékeinek megőrzésére fokozott biztonsági őrizetet lehetővé tévő értékmegőrzőt tart fenn és vendégként az autónk indítókulcsát nem az értékmegőrzőben helyezzük el, hanem az öltözőszekrényben hagyjuk, a fürdő üzemeltetője mentesül a fokozott felelősség alól a gépjármű ismeretlen tettes általi eltulajdonításból eredő kárért.

Egy szó, mint száz, a fürdőbe, termálfürdőbe csak az ott nélkülözhetetlen értéktárgyainkat vigyük magunkkal. Ha van értékmegőrző, akkor mindig azt használjuk, hiszen az intézmény csak az ott elhelyezett dolgainkért felel.

Végül, de nem utolsó sorban pedig, a fürdő nem zárhatja ki a felelősségét általános jelleggel. Ne hagyjuk magunkat, ha ez utóbbitól eltérő tájékoztatást kapunk – mondta végezetül dr. Sári Judit.