Mi a teendő bevont bankjegyeinkkel, érméinkkel?

NEM HASZNÁLHATÓ!
NEM HASZNÁLHATÓ!
Vágólapra másolva!
Mindig érdemes belenézni a malacperselybe, pénztárcákba, könyvespolcon jól elrejtett borítékba, és ha előbukkan egy régi húszezres, azt érdemes minél előbb becseréltetni. Ám ha ezt elfelejtjük, akkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen a bevonás határnapjától számított 20 évig azt még az MNB magyar törvényes fizetőeszközre váltja nekünk – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Bármelyikünkkel megeshet, hogy a sarki kisboltban a kasszánál állva azzal szembesít minket az eladó, hogy az átnyújtott papírpénzünk már érvénytelen. Jó esetben van nálunk másik címlet, esetleg bankkártya, rossz esetben kénytelenek vagyunk otthagyni a megvásárolni kívánt árucikkeket – fejtette ki dr. Sári Judit.

A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) Szóló Törvény kimondja, hogy a bankjegyek és érmék bevonását az MNB elnöke rendeletben hirdeti ki. Így történt ez a húszezresek kapcsán is. A határnap 2017. december 31, ami azt jelenti, hogy a fenti dátumig még bátran használhatjuk a 2015 előtt kibocsátott régi címleteket is.

Mi történik a határidő lejárta után?

Az MNB az általa bevont, így már nem törvényes fizetőeszközöket a bevonás határnapjától számított 20 évig köteles úgynevezett névértéken érvényes magyar címletekre átváltani. Tehát a lejárt húszezres helyett köteles újat adni.

Nagyon fontos, hogy a bank nem rendelkezik olyan nyilvántartásról, ami kimutatja, mely személyek birtokában van lejárt bankjegy. Ebből adódóan a mi felelősségünk ezt leellenőrizni, és ha szükséges, a beváltásról gondoskodni – mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Hol cseréltethető ki a lejárt bankjegy, érme?

A bevonási határnaptól kezdve, tehát amikortól a bevont bankjegy vagy érme elveszti törvényes fizetőeszköz jellegét, azok névértéken átválthatóak törvényes fizetőeszközre, mégpedig az MNB lakossági pénztárában. Emellett, a bevonási határnaptól számított 3 éven belül ezt elintézhetjük a hitelintézeteknél és a postahivatalokban is.

Érdekesség, hogy egyes bankok, posták, a törvényben előírt kötelezettségükön (3 év) felül is kicserélik a már érvénytelent érvényes fizetőeszközre, adott esetben azt az általuk nyújtott szolgáltatás ellenszolgáltatásaként is elfogadják. Vagyis továbbra is fizethetünk vele.

Forrás: MTI/Faludi Imre

A bevonás alatt álló címletet szintén az átváltás céljából úgynevezett értéklevélben is megküldhetjük az MNB-nek. (A postacím: Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest) Ez esetben kérésünknek megfelelően postai úton vagy átutalással jutunk hozzá az bankjegyünk ellenértékéhez.

Összegezve a fentieket, ez év végéig érdemes belenézni a malacperselybe, pénztárcákba, könyvespolcon jól elrejtett borítékba, és ha előbukkan egy régi húszezres, azt érdemes minél előbb becseréltetni. Vagy elkölteni.

De ha ezt elfelejtjük, akkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen a bevonás határnapjától számított 20 évig azt még az MNB magyar törvényes fizetőeszközre váltja nekünk – mondta végezetül dr. Sári Judit.