5 gyakori kérdés az utazási szerződésekkel kapcsolatosan

Vágólapra másolva!
Amikor egy nyaralás megszervezéséről van szó, alapvetően kétféle emberről beszélhetünk. Az egyik az a típus, aki saját maga kívánja megszervezni az egész utazást: saját maga választja ki, hogy miként jut el a nyaralás helyszínére, milyen szálláson fog megszállni, de még az egyes belépőjegyeket is saját maga vásárolja meg. A másik típus pedig az, aki besétál egy utazási irodába és ott kiválasztja a számára megfelelő utazási csomagot, a részletek szervezését pedig az irodára bízza. Ez utóbbi esetben úgynevezett utazási szerződést köt az iroda és az utazó, mellyel kapcsolatosan több kérdés is felmerülhet. Jelen cikkünkben öt, gyakran felmerülő kérdésre adunk választ az utazási szerződésekkel kapcsolatosan. A D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Mi alapján válasszunk utazási irodát?

Az utazási szerződés megkötése előtt felmerülhet kérdésként, hogy mi alapján és melyik utazási irodát érdemes kiválasztani ahhoz, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyünk. Jogszabályaink értelmében az utazásközvetítői, illetve utazásszervezői tevékenység végzése engedélyhez kötött, tehát ilyen tevékenységet csak az a vállalkozás végezhet, amely arra engedéllyel rendelkezik. Az engedélyezési eljárást Budapest Főváros Kormányhivatala folytatja le, az engedéllyel rendelkező vállalkozások nyilvántartása pedig nyilvános, azt bárki megtekintheti a kormányhivatal honlapján (https://mkeh.gov.hu/kereskedelmi/idegenforg_nyilv/utazasszerv).

Az utazási iroda kiválasztása előtt érdemes tehát ellenőrizni azt, hogy az utazási iroda szerepel-e az engedéllyel rendelkező vállalkozások listáján. Amennyiben pedig az általunk kiszemelt cég nem szerepel ezen a listán, úgy érdemes kerülni a vele történő szerződéskötést.

Az utazási iroda kiválasztásánál fontos szempont lehet, hogy milyen áron kínálják az általunk kiszemelt utazást. Gyanakodjunk és legyünk rendkívül körültekintőek azonban akkor, hogyha egy utazást piaci ár alatt kínálnak számunkra. Kevés kellemetlenebb helyzetet lehet elképzelni annál, mint amikor nyaralásunk alatt válik elérhetetlenné az utazási irodánk, így a nyaralás hátralévő részét a probléma megoldására, vagy éppen hazajutásunk megszervezésére kell fordítani ahelyett, hogy önfeledten élveznénk a hátralévő időt.

A fentieken túlmenően pedig az igazán tudatos fogyasztók ellenőrizhetik az interneten is az utazási irodáról rendelkezésre álló véleményeket, hiszen ezek is segíthetnek a döntés kialakítása során.

Felmerülhetnek-e rejtett költségek?

Gyakran felmerülő konfliktus az utazók és az utazási irodák között, hogy a szerződés megkötését követően tájékoztatják az utazót arról, hogy további, valamilyen előzetesen a díjba nem kalkulált költség merül fel. Jogszabályaink azonban szigorú előírásként rögzítik, hogy az utazásszervezők, illetve utazásközvetítők már az utazó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt kötelesek tájékoztatást nyújtani az utazási csomag teljes díjáról adókkal együtt, és minden további díj, illeték és egyéb költségről. Amennyiben ezek a költségek észszerű módon nem számíthatók ki a szerződéskötés előtt, akkor szükséges annak megjelölése, hogy milyen típusú olyan többletköltségek merülhetnek fel, amelyeket az utazónak kell viselnie. Ennek a tájékoztatásnak szerepelnie kell az utazási csomagra vonatkozó szerződésben, illetve a szerződés visszaigazolásában is.

Emelhet-e árat az utazási iroda?

Az elmúlt időszakban igen gyakran felmerül kérdésként, hogy az utazási iroda a szerződésben kikötött árat emelheti-e például az árfolyamingadozásokra való hivatkozással, egyoldalúan. Az utazási irodák általában utazási csomagra vonatkozó szerződést kötnek, tehát a szerződés maga több, az utazáshoz tartalmazó szolgáltatást is magába foglal. A jogszabály az utazási csomagok áremelésével kapcsolatosan úgy rendelkezik, hogy a szerződés megkötését követően az utazó által fizetendő teljes részvételi díj egyoldalúan nem emelhető, kivéve, ha a szerződés az utazásszervező e jogát kifejezetten fenntartja. A díj emelésére kizárólag

a) a személyszállítás árának az üzemanyag vagy egyéb energiaforrás költségei,
b) az utazási szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos, a teljesítésben közvetlenül részt nem vevő harmadik felek által kivetett adó, illeték és egyéb kötelező terhek (így különösen üdülőhelyi díj, horgonyzási díj, repülőtéri illeték), vagy
c) az adott utazási szolgáltatás esetében irányadó devizaárfolyamok
változása miatt kerülhet sor.

Fontos azonban, hogy a díj emelésére csak akkor kerülhet sor, hogyha a szerződés azt is tartalmazza, hogy amennyiben az a)-c) pontok szerinti változás azt eredményezi, hogy a költségek csökkennek, úgy az utazó díjengedményre jogosult.

Amennyiben azonban a díjemelés mértéke az utazó által fizetendő teljes díj nyolc százalékát meghaladja, úgy az utazó jogosult a szerződést bánatpénz megfizetése nélkül felmondani.

A díj emelésére mindazonáltal kizárólag akkor kerülhet sor, ha az utazásszervező erről legkésőbb húsz nappal az utazási csomag megkezdése előtt értesíti az utazót.

Mit tegyünk ha nem olyan a szállás, mint amit ígért az utazási iroda?

Szintén rendkívül kellemetlen meglepetés lehet, amikor a szállásra érve azzal szembesülünk, hogy a részünkre biztosított szállás nem olyan, mint az utazási iroda képein, gond van a szoba tisztaságával, az ellátás nem felel meg az előzetes tájékoztatásnak, vagy éppen nem is rendelkezik medencével a hotel, holott annak képe szerepelt az utazási iroda prospektusában. A legfontosabb ilyen esetben, hogy panaszunkat, kifogásunkat késedelem nélkül közöljük az utazásszervezővel, vagy az utazásközvetítővel. Ragaszkodjunk ahhoz is, hogy panaszunkról készítsenek jegyzőkönyvet, ezzel tudjuk ugyanis a későbbiekben bizonyítani, hogy jeleztük a felmerülő problémát. A problémát jelezzük továbbá az utaskísérőnek vagy annak hiányában a helyszíni szolgáltatónak is, hiszen lehet, hogy annak elhárítása rövid időn, például egy szobacserével orvosolható.

A fentieken túlmenően érdemes fényképfelvételeket, videófelvételeket is készíteni, amelyek szintén alátámasztják kifogásunk megalapozottságát. Mindezeken túlmenően a tanúk is bizonyítékként szolgálhatnak, így ha van olyan személy, aki maga is alá tudja támasztani panaszunk megalapozottságát, úgy érdemes az ő adatait, elérhetőségét is elkérni, feljegyezni.

Amennyiben a probléma nem orvosolható a helyszínen, úgy az utazó díjengedményre vagy kártérítésre tarthat igényt az utazási irodával szemben.

Felmondható-e az utazási szerződés?

Végezetül felmerülhet kérdésként, hogy felmondhatja-e az utazási iroda vagy az utazó a megkötött szerződést és ha igen, akkor milyen feltételek mellett? Jogszabályaink ezzel kapcsolatosan rögzítik, hogy az utazó az utazási csomag megkezdése előtt bármikor felmondhatja az utazási csomagra vonatkozó szerződést. Azonban ha az utazó felmondja az utazási csomagra vonatkozó szerződést, megfelelő mértékű és indokolt bánatpénz megfizetésére kötelezhető. A bánatpénz megfizetése alól azonban vannak kivételek, például a már korábban említett, jelentős díjemelés miatti felmondás.

A szerződés felmondására az utazásszervező is jogosult, ám az ezzel okozott kárt köteles megfizetni.

Az utazásszervező kártérítési kötelezettség nélkül jogosult viszont felmondani az utazási csomagra vonatkozó szerződést és köteles visszafizetni az utazónak az utazási csomag ellenértékeként befizetett teljes díjat, ha

a) az utazási csomagra jelentkezett személyek száma nem éri el a szerződésben meghatározott minimális létszámot és az utazásszervező a szerződés felmondásáról a szerződésben meghatározott határidőn belül, de legkésőbb a jogszabályban foglaltak szerint értesíti az utazót, vagy
b) az utazásszervezőt elháríthatatlan és rendkívüli körülmények gátolják a szerződés teljesítésében, és indokolatlan késedelem nélkül, az utazási csomag megkezdése előtt értesíti az utazót a szerződés felmondásáról.

A szerződés felmondásával összefüggésben azonban az utazási szerződés is tartalmazhat részletszabályokat, így a szerződést annak aláírása előtt érdemes ebből a szempontból is alaposan átolvasni.

dr. Bálint Boglárka