Ismét támadnak az üdülési jogos csalók

gvh, épület
A Gazdasági Versenyhivatal épületének bejárata
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fokozott óvatosságra int mindenkit, aki megszeretne válni az üdülési jogától, ugyanis újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési jog tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.
Vágólapra másolva!

A 2010-es évek második felének visszatérő versenyhatósági ügyei közé tartoztak az úgynevezett üdülési jogos esetek. Egyes vállalkozások – többnyire idős – embereknek ígértek segítséget a tulajdonukban lévő, ám már nem használt üdülési jogaik értékesítésében.

A cégek azonban segítség helyett megtévesztették és megkárosították a jelentkezőket, ezért a GVH amellett, hogy több versenyfelügyeleti eljárást lefolytatott és jelentős bírságokat kiszabott, már akkor felhívta a figyelmet a tisztességtelen gyakorlatokra.

A hasonló típusú cégek felelősségre vonása mindig nehéz a hatóságok számára, ugyanis számos módszerrel (felszámolás, végelszámolás, átnevezés, tagcsere stb.) igyekeznek elkerülni a számonkérést.

Az utóbbi időszakban ismét egyre több panasz érkezett a versenyhivatalhoz, melyek alapján úgy tűnik: az üdülési joguktól megszabadulni vágyók félrevezetése és kihasználása most újabb lendületet vett.

Az érintett fogyasztókat ezúttal is elsősorban telefonon keresik meg, azzal a sokat ígérő ajánlattal, hogy egy magánszemély készpénzben megvásárolja tőlük jogosultságukat. Ráadásul a telefonáló időnként egy üdülési jogos károsultakat segítő, érdekképviseleti szervezet nevében mutatkozik be, hamis bizalmat keltve ezzel a fogyasztókban.

A személyes találkozó alkalmával a csalók már előkészített szerződéssel várják ügyfeleiket. A szerződésben azonban már mint vállalkozás kívánják megvásárolni az üdülési jogot, a fizetés pedig nem készpénzben, hanem egy vásárlási rendszerben levásárolható kreditben történik.

A vásárlási rendszerbe történő belépésért több százezer forintos díjat fizettetnek meg, az itt elérhető áruk pedig – mint a vásárlók utólag szembesülnek vele – sokszor túlárazottak és silány minőségűek.

A fogyasztóknak rendszerint nem biztosítanak elegendő időt a szerződés átnézésére, hanem azonnali döntésre ösztönzik őket, kiemelve, hogy csak limitált számú üdülési jog megvásárlására van lehetőségük.

A Gazdasági Versenyhivatal épületének bejárata Forrás: Gazdasági Versenyhivatal

Az üdülési jog ráadásul mindezek ellenére sem kerül át a vevő cég nevére, ugyanis azok szolgáltatói jellemzően csak magánszemélyre engedélyezik átírásukat. Az üdülési joggal járó fenntartási költségek így továbbra is a becsapott fogyasztókat terhelik.

A nemzeti versenyhatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől.

Fontos, hogy a fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak és minden esetben megfontolt, tudatos döntést hozzanak.