Új fogyasztóvédelmi szabályok

csomagolóüzem dolgozik ÉPÜLET épület belső Foglalkozás FOTÓ FOTÓTÉMA HÉTKÖZNAPI liszteszsák munkagép munkás raktár SZEMÉLY targonca TÁRGY üzem üzemcsarnok magyar mezőgazdaság Magyarország
Hajdúnánás, 2020. január 28. 25 kilós liszteszsákok raklapokon, raktározáshoz, kiszállításhoz. A HAJDÚ GABONA Zrt. a tavalyi aratás óta több mint 100, borsodi, hajdúsági, szabolcsi termelőtől vásárolt búzát, amit folyamatosan őrölnek. Termékük a liszt, finomliszt, kenyérliszt, fehér kenyérliszt, rétesliszt, dara, korpa, aminek 40 százalékát külföldön, 60 százalékát pedig hazai piacokon értékesítik. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A már hatályba lépett új rendelkezés megerősítette a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit. Az új előírásokat, melyek a fogyasztók érdekeinek erőteljesebb védelmét és a vállalkozások tisztességes működését hivatottak elősegíteni, a D.A.S. JogSzerviz szakértője foglalja össze.
Vágólapra másolva!

A korábbi szabályozás értelmében a fogyasztóvédelem olyan üzletekben, webáruházakban végezhetett vizsgálatot, ahol a fogyasztó ténylegesen vásárolt, vagy amellyel közvetlen szerződéses kapcsolatban állt – fejtette ki dr. Heinrich Renáta.

Nem léphetett be azonban azokba a helyiségekbe, ahol például az árut csomagolták vagy tárolták. Az új szabályok értelmében ez megváltozik.

Mostantól például a raktárhelyiségekbe is beléphetnek a fogyasztóvédelem képviselői. Az ott végzett technológiai- és munkafolyamatok ellenőrizhetők, ahogyan az ezekhez használt eszközök is.

A raktárkészlet darabszáma is ellenőrizhető, míg korábban erre vonatkozóan csupán a vállalkozás által rendelkezésre bocsátott információkra hagyatkozhatott a hatóság.

Az ilyen jogkörnek jelentősége van az olyan kereskedelmi gyakorlatok leleplezésénél, melyek azzal igyekeznek mihamarabbi vásárlásra ösztönözni a fogyasztókat, hogy a honlapon azt jelezték. Az adott termékből már csak néhány darab elérhető készleten.

Az online vásárlás térnyerésével a webáruházak is jelentős forgalmat bonyolítanak le, és bizony gyakori, hogy az ilyen üzletek magánlakásban végzik a raktározási és ügyfélszolgálati tevékenységet.

Erre tekintettel a hatóság képviseletében eljáró személyek ide is beléphetnek majd, azonban szigorú garanciális szabályok megtartása mellett.

Mostantól például a raktárhelyiségekbe is beléphetnek a fogyasztóvédelem képviselői. Forrás: MTI/Oláh Tibor

Az elsődleges feltétele az ilyen ellenőrzésnek, hogy kiemelten súlyos közérdekből, a fogyasztók testi épségét és egészségét veszélyeztető, vagy a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátránnyal fenyegető esetekben kerülhet rá sor.

Kizárólag reggel 8 és délután 18 óra között végezhető az ellenőrzés az érintettek alapvető jogainak tiszteletben tartásával, hatósági tanú jelenlétében – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.