Az üdülési jog értékesítésénél megtévesztő tájékoztatások hangzanak el

Vágólapra másolva!
Az üdülési jogok értékesítésére irányuló rendezvényre invitáló telefonhívások, és az eseményen elhangzó tájékoztatások tartalma több szempontból is megtévesztő volt – erről tanúskodnak a Gazdasági Versenyhivatal tapasztalatai. A vállalkozás képviselői rendszerint olyan helyzetbe hozták a fogyasztókat, hogy döntsenek azonnal, hiszen a kedvező ajánlat csak a rendezvényen érhető el, vagy hamis ígéretet tettek a fogyasztók meglévő üdülési jogának továbbértékesítésére.
Vágólapra másolva!

Az üdülési jog jelentése és jellemzői széles körben ismertté váltak a fogyasztók körében, azonban az értékesítéskor elhangzó megtévesztő tájékoztatások több problémát is okoznak – derül ki mind a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), mind az általa megbízott, vele együttműködésben dolgozó Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodahálózat Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsett és Győrött működő irodáihoz érkező piaci jelzésekből.

A GVH több versenyfelügyeleti eljárásban is vizsgálta az üdülési jog (időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) továbbértékesítésével kapcsolatos üzleti gyakorlatot, valamint az annak népszerűsítésére szolgáló szóbeli tájékoztatásokat, amelyek miatt valamennyi vizsgált esetben jogsértést állapított meg, és bírsággal is sújtotta az érintett vállalkozásokat.

Gondok a cégek magatartása körül

A vizsgált ügyekben a cégek egyeztető előadásokon értékesítették az üdülési jogot, sokszor olyan fogyasztóknak, akik már rendelkeztek egyéb üdülőhasználati joggal.

Ezekben az esetekben az üdülési jog továbbértékesítésére vonatkozó ajánlatok elsősorban olyan fogyasztóknak szóltak, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt már nem tudják igénybe venni az üdülési lehetőséget, és egyre nagyobb teherrel jár számukra a megnövekedett összegű éves fenntartási díj befizetése.

Megtévesztő telefonok és tájékoztatások

A GVH döntései szerint a rendezvényre invitáló telefonhívások, és az eseményen elhangzó tájékoztatások tartalma több szempontból is megtévesztő volt. A vállalkozás képviselői rendszerint olyan helyzetbe hozták a fogyasztókat, hogy döntsenek azonnal, hiszen a kedvező ajánlat csak a rendezvényen érhető el.

Továbbá: hamis ígéretet tettek a fogyasztók meglévő üdülési jogának továbbértékesítésére, egy újabb üdülési jog megvásárlására késztetve őket, és valótlan tájékoztatást adtak nekik az árról és a beszámításról, mint árkedvezményről is.

A régi üdülési jog eladása szinte egyáltalán nem fordult elő. Sokkal gyakoribb, hogy a fogyasztó végül két üdülési jog költségeit viseli.

Több ügyben is folyik az eljárás

A GVH jelenleg is több hasonló ügyben folytat eljárást. Az ilyen gyakorlatból származó megtévesztések elkerülése érdekében hangsúlyozza a fogyasztók tudatosságának fontosságát, és javasolja, hogy mindenki gondolja végig higgadtan, hogy valóban szeretne-e egy kedvező ajánlat (például kedvezményes árú wellness-hétvége, meglévő üdülési jog eladása) ígéretével a hirdetett rendezvényen részt venni.

Fotó: Lindmayer Zsolt

Megfontolandó az is, hogy tényleg elköteleződne-e, tervezte-e egy második üdülési jog költségeinek 20-30 évig történő viselését, ehhez hitel felvételét, vagy akár egyéb szolgáltatások, szállásajánlatok igénybevételét.

Nem feltétlenül kell a szerződést aláírni

Mielőtt a fogyasztó a szerződés aláírása mellett döntene, olvassa el az aláírandó szerződést és a kapcsolódó dokumentációt, amit megtehet nyugodt körülmények között akár az otthonában is, átbeszélve annak részleteit.

Vegye figyelembe, hogy a szerződést nem feltétlenül kell aláírnia, ha nem kívánja igénybe venni az ajánlatot, távozhat a rendezvény helyszínéről, ha pedig a szerződés megkötését követően meggondolta magát, élhen a 14 napos elállási jogával.