[Szürkület]

Ez éles, tiszta szürkület való nekem.A távolban tar ágak szerkezeteitartják keccsel az üres levegőt.A tárgy-egyén mind elválik a többitől,magába mélyed és talán megsemmisül.Ki tudja? Válaszolna erre ösztönöm,de mint az eb, melyet gazdája megszidotts kedvetlenül borong a rideg udvarons ha idegen jő, rávonít, de nem beszél,olyan most ő. Mihez foghatnék nélküle?Csak egy bizonyos itt - az, ami tévedés.Még jó, hogy vannak jambusok és van mibebeléfogóznom. - Járni gyermek így tanul.Hisz gyermek is csupán azért nem lehetek,mert túlnyügös volnék, makacs és kétszinű,talán mivelhogy minden ember épp ilyenravasz és csökönyös, ha az - hogy tudjam én?Az egyik rámkacsint s azt mondja, szép fiús a másik: randa dög, megint nem dolgozol,de hasadat azt félted! (Hát ne féltsem-e?)Ez pénzt nyom a kezembe s így szól: Boldogulj,megértelek, szenvedtem én is elegets amaz ellopja tőlem a szemetet is.Ez ideránt, az odahúz, mind fogdos, vartyog, taszigál,de észre egyikük sem veszi púpomat,mit úgy hordok, mint őrült anya magzatát,amellyel - azt hiszi - ősi némaságot szűl vagy tiszta űrt. 1934<< előző    következő >>