Kormányinfó 60.: olimpiától az iskolakezdésig és a taxishiénákig

Események

Lázár János sajtótájékoztató
Budapest, 2016. augusztus 25. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. augusztus 25-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A riói magyar olimpiai sikerektől a taxishiénákon és a szeptemberi iskolakezdésen át az októberi kvótareferendumig és a bevándorláspolitikáig sok téma előkerült a jubileumi, 60. Kormányinfón.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül60 bejegyzés
15:17
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Mengyi volt a múlt heti slágertéma

A múlt heti Kormányinfó egyik slágertémája a fideszes parlamenti képviselő, Mengyi Roland botránya volt - elképzelhető, hogy ma ismét felmerül a téma.

Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztéséről hamarosan dönt az Országgyűlés Forrás: Origo

Mint arról az Origo is beszámolt, egy hete nem sokkal a kormányinfó előtt jelentette be a legfőbb ügyész, hogy kezdeményezi a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.

15:22
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Kezdődik az iskola, hogy áll a Klik?

Mindjárt vége a nyári szünetnek, és kezdődik az iskola, úgyhogy a Kormányinfón bizonyára szóba kerülnek az iskolakezdéssel kapcsolatos témák is.

Kezdődik az iskola, a Klik állítása szerint felkészült Forrás: Dreamstime

A Klik elnöke nemrég nyilatkozott arról, hogy az őszi szünet végéig mindenhol véglegesítik a tankerületi központok székhelyét, és

november végén megkezdődhet az iskolák átvétele az önkormányzatoktól.

Azt pedig már Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tudatta, hogy a Klik tartozása február óta 97 százalékkal csökkent, és "lényegében megszűnt".

15:29
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

A taxishiénákat nem tiltják be?

Alighanem téma lesz a mai, 60. Kormányinfón, hogy vajon a kormány tervez-e olyan keményen és szigorúan fellépni a taxishiénák ellen is, mint tette azt az Uberrel szemben, amely végül kivonult Magyarországról.

Autós üldözés volt Budapesten Forrás: olvasói fotó

Mint arról az Origo beszámolt, a minap autós üldözés volt a fővárosban:

rendőrök kergettek egy taxist, akiről kiderült: nemhogy taxiengedélye, de még jogosítványa sem volt.

A Taxis Szövetség elnöke szerint ráadásul 150-200 kábítószer-kereskedő álcázhatja magát taxisnak.

15:33
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Csak a szokásos

Pár perc késésre kell számítani, de mindjárt kezdődik.

15:34
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Kezdődik a 60.

Megérkezett Kovács Zoltán kormányszóvivő és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

15:36
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Adósságot törleszt Lázár

Néhány korábbi, nem tisztázott kérdés megválaszolásával kezd a miniszter.

15:37
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Kockázatmentes kötvényvásárlók

Lázár János elmondta, hogy négy állami, titkosszolgálati szerv is ellenőrzi - 30 napon belül - a letelepedési kötvényt vásárolni szándékozó személyeket.

Eddig több mint 300 milliárd forintnyi kötvényt adtak el, de még senkinél sem merült fel nemzetbiztonsági kockázat.

15:39
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Nem a legolcsóbb nyer

Az új közbeszerzési törvény alapján már nem a legolcsóbb ajánlat nyer feltétlenül, és emiatt a szabályozás miatt ugyan nem indult kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, de van tárgyalás, némi vita a pályázatelbírálási szempontok miatt az Európai Bizottsággal - mondta Lázár.

Szerinte azt az EU is elismeri, hogy másoknál jóval kevesebb hibával bír a magyar szabályozás, bár még lehetne min javítani, például hiányzik az elektronikus közbeszerzés.

15:40
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Milliárdok mentek el a kerítésre

A tavalyi határzárépítési költségek összesítése megtörtént: a dél határon több mint 12 milliárd forintba került ez a munka, bár még nem minden tételt számoltak össze - hangzott el.

15:42
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Magyar áldozatról nincs hír

Az olaszországi földrengésről hallgatott meg jelentést a külügyi tárcától a kormány - hangzott el. Lázár megjegyezte: Magyarország kész soron kívül humanitárius segítséget nyújtani.

Magyar áldozatról továbbra sincs tudomása a külügyi tárcának.

15:45
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Le a kalapot az olimpiai bajnokok előtt

A kormány gratulál a Rióból hazatért olimpikonoknak, és a jövő héten részletesebben is értékeli a 16 kiemelt sportág helyzetét, azok működési feltételeit, támogatási igényeit.

15:47
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Győzzük le a kishitűséget

Orbán Viktor Rióból hazatérve tájékoztatást adott a 2024-es magyar olimpiarendezési lehetőségekről, melyeket a miniszterelnök jónak értékelt. Lázár szerint a kormány a sportról nemzeti ügyként gondolkodik, ez szerintük nem pártpolitikai kérdés. "A kétkedők és a kishitűek nem nagyon találhatnak okot arra, hogy Magyarország miért ne rendezhetne olimpiát, hiszen az összes feltétel rendelkezésre áll" - mondta Lázár.

A kormány nevében köszönetet mondott a miniszter a riói Magyar Házban közreműködőknek. Bejelentette Lázár azt is, hogy Gyurta Dániel lett Schmitt Pál mellett a NOB második magyar tagja.

15:48
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Jön a nagy állami kifizetőhely

A kormány mellett működő új kabinetstruktúrában már számos döntés született, melyek aztán a kormány elé kerületek, és jóvá is hagyták őket - sorolta Lázár, példaként említve a közös, nagy állami kifizetőhelyet.

15:50
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

14 központi hivatal szűnik meg

A stratégiai kabinet módosította a vidékfejlesztési programot, hogy gyorsabban lehessen lehívni uniós támogatásokat. Szeptember elsejével 14 központi hivatal szűnik meg, és két további lépésben 17 ezer alkalmazottat érint ez az átalakítás, ami mintegy 20 százalékos létszámleépítést jelent.

15:51
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Új szociális ellátási forma

Új szociális ellátási formára is javaslatot tesz a szakminiszter - ez a már korábban ismertetett ápolási forma lesz idős, ápolásra szoruló emberek számára.

15:52
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Bátonyterenyén nem épül börtön

Folytatódik a tűzoltólaktanya- és börtönépítési program. Utóbbiból 5000 új férőhely épül, de a helyiek tiltakozása miatt Bátonyterenyén biztosan nem lesz börtön. Jelenleg 17-18 ezer ember van büntetés-végrehajtási intézményben, így kevesebben vannak, akik elkövethetnek bűnt - állapította meg Lázár János, aki szerint kiváló munkát végzett a rendőrség az elmúlt években.

15:55
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Digitalizáció az oktatásban

Az oktatás szempontjából kiemelt jelentőségű digitális oktatási stratégia készül - hangzott el. 

15:56
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Nehezebb lesz szélerőművet építeni

Szigorodnak a szélerőmű-építési szabályok, a gazdálkodók és a természet védelmében - mondta Lázár.

15:56
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Modern Városok program - 1000 milliárd

Folytatódik a Modern Városok program, aminek fejlesztési forrásigénye mintegy 1000 milliárd forint 2020-ig.

15:58
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Ötpárti lesz a közigazgatási bíráskodásról

"Csókos bíróságok" címmel terjedt el a sajtóban Lázár szerint a közigazgatási bíróságok létrehozásának ötlete, pedig ez kifejezetten állampolgárbarát lépés. Erről elkészült a törvénytervezet, de erről szeptember elején ötpárti egyeztetés indul.

15:59
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Jó lesz a szimfonikusoknak

A kormány konstrukciót dolgoz ki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarára, amelynek működési feltételeit biztosítani kell - hangzott el.

16:00
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Piacot kap Óbuda

A főváros III. kerülete kiemelt állami támogatást kap egy piac létrehozására - döntött a többmilliárdos támogatásról a kormány.

16:01
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Tovább fehérítenék a gazdaságot

A kormány jóváhagyta az e-számla bevezetésének lehetőségét, ami a NAV-hoz bekötött pénztárgépek mellett Lázár szerint a gazdaság kifehérítésének egyik fontos eszköze lehet.

16:02
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Földprivatizációból adósságcsökkentés

A kormány döntött a 270 milliárdos, földárverésből származó bevételnek az államadósság csökkentésére fordításáról.

16:07
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

A kormány gyenge egyedül

A bevándorlással is foglalkozott a kormány - sőt, ez a kormányülések fő témája mostanában, hangzott el. Lázár jelezte: az Európai Bizottság bürokratái nyolc döntést hoztak annak érdekében, hogy kötelező széttelepítés történjen Európában. Szerinte ezt a döntést meg kell változtatni, különben jön a betelepítés. A kormány azonban önmagában ezt nem tudja elérni, szükség van az emberek felhatalmazására, támogatására az október 2-i kvótanépszavazáson.

16:09
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Levélszavazás - most még nem

A levélszavazás szabályainak megváltoztatása már nem lehetséges az október 2-i népszavazás idejéig - mondta Lázár. Szerinte mérlegelni kell, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkezők levélszavazása milyen következményekkel járna. Azt mondta, ez már korábban is felmerült, és akkor pártállástól függetlenül a politika nem támogatta. 

16:10
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Háromezerrel több rendőr lesz

Összesen 37 ezer, rendőrként szolgálatot teljesítő ember dolgozik, az ő számukat emeli meg a kormány 3 ezerrel - ősszel kezdődik a határvadászok kiképzése.

16:12
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

A V4-ek a legakcióképesebbek

A visegrádi négyek ma a legakcióképesebb csoport, és politikailag is sikeres, ebben pedig Magyarországnak is nagy szerepe van, éppúgy, mint az illegális bevándorlók határnál történő megállításában is - mondta Lázár. A V4-ek meghallgatják Angela Merkel kancellár javaslatait, megállapításait a brexit utáni helyzetről.

16:13
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Működik a határvédelem

A déli határon az élőerős védelem és a nyolc kilométeres biztonsági zóna működik, ennek is köszönhető, hogy naponta mintegy száz illegális bevándorlót kísérnek vissza a kerítés túloldalára, a belépési pontokhoz.

16:14
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Kisebb teher az iskolakezdés

Az idei tanévkezdés kisebb terhet ró a családokra, mint korábban - hangzott el a szeptemberi iskolakezdés kapcsán. Lázár János szerint ez részben az ingyenes étkeztetésnek, illetve az ingyenes tankönyvcsomagoknak is köszönhető. 

16:15
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

30 milliárd a pedagógusoknak

A pedagógusok fizetése 3,5 százalékkal emelkedik az életpályamodell részeként, ami mintegy 30 milliárdjába kerül a költségvetésnek - mondta Lázár.

16:16
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Farkas Flórián elment az OLAF-hoz

Farkas Flórián szerdán elment az OLAF meghallgatására, és további kérdésekre is készséggel válaszol írásban - mondta Lázár János.

16:18
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Megnyugtató válaszokat kapnak

Lázár János szerint a magyar kormány és Farkas Flórián - ez esetben szerinte a két dolog ugyanaz - megnyugtató válaszokat tud majd adni az OLAF kérdéseire. Lázár arra biztatta az újságírókat, hogy keressék nyugodtan Farkast a hivatalában.

16:20
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Disznófejekről nem tárgyal a kormány

Egyedi megközelítésnek, kezdeményezésnek, továbbá gondolatkísérletnek nevezte Lázár János a Fidesz-KDNP EP-képviselőjének, Schöpflin Györgynek a Facebookon tett kijelentését, miszerint levágott disznófejekkel kellene elrettenteni a migránsokat a határon. Ezt a javaslatot azonban a kormány nem tárgyalja, mert az említett 3000 új rendőr kiképzésében bízik - tette hozzá Lázár.

16:23
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Vissza a szakmunka becsületét!

Ma már munkaerőhiány van az ország nagy részében, miközben a vállalatok sok szakképzett munkaerőt vonnának be, ezért sem várhat Lázár szerint a szakképzés további átalakítása. Szakképzési centrumokat hozott létre a nemzetgazdasági tárca - emlékeztetett Lázár, aki szerint a szakmunka becsületét vissza kell állítani - a társadalomban és a fizetések terén is.

16:29
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Ez egy ellenzékpárti lépés

A parlamenti ülések közvetítéséről képviselőként nem akart állást foglalni Lázár, aki szerint az, hogy a közszolgálati tévé nem közvetíti az üléseket, az az ellenzéknek kedvez, mert ha látnák is, hogy mit művelnek a parlamentben, még kisebb lenne a népszerűségük - vélte Lázár.

16:30
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Lehet szigorítás a taxispiacon

Csak akkor tud védelmet biztosítani a taxispiac számára a kormány, állami érdekvédelemre csak akkor számíthat egy csoport, ha betartják a játékszabályokat - mondta a miniszter az Origo taxishiénákra vonatkozó kérdésére.

Lehet szigorítás a taxizási szabályokban, de a kormány egyoldalúan ezt nem vezeti be, csak a taxisszervezetekkel egyetértésben - tette hozzá. 

16:34
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Nem lesz elnök Patyi

Nem politikai kérdés, hogy a bírói pályára van-e átjárás a közigazgatásból, ez szakmai kérdés - mondta a miniszter egy, a közigazgatási bíráskodásról szóló kérdésre. Azt is mondta, hogy "hülyeség" az a félelem, miszerint a politikailag kényes ügyek kerülnének az új közigazgatási bíróságokra. Lázár megjegyezte, hogy száz új bíróról van szó, tehát nem lecserélik "lojálisabbakra" a bírókat.

Szintén "hülyeség" az a híresztelés, miszerint Patyi András lehet az új bíróság elnöke. "Ezt határozottan cáfolom" - mondta a miniszter.

16:37
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

És megint Bayer keresztje

Nem gondolkodik a kormány azon, hogy felkérje Bayer Zsoltot az állami kitüntetése visszaadására - mondta Lázár, aki szerint korábban, más kormányok alatt is voltak olyan kitüntetettek, akikkel ő személy szerint nem értett egyet, mégis tiszteletben tartotta, "mert ez olyan, mint a választási eredmény".

A kitüntetést nem a kormány adja, hanem a magyar állam - tette hozzá. A kormány álláspontja pedig az a Bayer-ügyben, hogy "vannak olyan teljesítmények, melyek megkérdőjelezhetetlenek". A miniszter hozzátette, hogy Bayer szabadszájú publicisztikai tevékenységével még ő sem mindig ért egyet, de ez nem teszi semmissé más tevékenységét. "A többi ízlés kérdése" - fogalmazott.

16:42
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Az államfő döntését hajtotta végre

Nem kérhető számon sem Orbán Viktoron, sem Lázár Jánoson Bayer Zsolt minden publicisztikája - mondta a miniszter, aki szerint méltatlan, hogy felteszik neki azt a kérdést, hogy ő mit gondol ezekről a kérdésekről. Megjegyezte, hogy a kitüntetés átadásakor a köztársasági elnök döntését hajtotta végre.

16:45
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Zárt sajtóvetítés az '56-os klipről

Nem kommentálta érdemben a miniszter, hogy a botrányt kavart '56-os emlékdal klipjének bemutatása szűk, zárt sajtókörben történt meg. Annyit mondott: a dal az egész országé, a költségekkel pedig a szervezők biztosan elszámolnak. Szerinte, ha csak ennyi volna az ország baja, hogy zárt körű vetítést tartottak, az jó lenne.

16:47
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Jövő ilyenkorra lehet 3 ezer új rendőr

A 3000 rendőr toborzása most kezdődik, a kiképzésük folyamatos, jövő ilyenkorra talán megtörténik a teljes új, háromezer fős állomány szolgálatba állása - mondta egy kérdésre válaszolva Lázár. Szerinte "ez nem gyerekjáték, a minőség rovására nem kapkodhatunk".

16:48
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Nem változik a költségvetési törvény

Az őszi parlamenti ülésszakon nem tervezik sem az idei költségvetés módosítását, sem a jövő évinek a megváltoztatását - mondta a tervezettnél több bevételre vonatkozó becslésekre utaló kérdésre válaszolva a miniszter.

16:50
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Pákh ne zsarolja a kormányt

Pákh Imre nem zsarolhatja a kormányt a Munkácsy-képpel, mert "van az az ár, amit a kormány nem tud megfizetni ezért", még ha nagyra is becsüli az ő tevékenységét. A tárgyalások azonban jelenleg megrekedtek - tette hozzá.

16:52
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Idén nem indul el a 3-as metró felújítása

A kormány továbbra sem szeretné, hogy bevezessék a dugódíjat Budapesten - mondta egy kérdésre a miniszter, aki szerint biztosan idén már nem kezdődik el a 3-as metró felújítása, mert még a közbeszerzést sem írták ki. Ami a dugódíj be nem vezetése miatti brüsszeli büntetést illeti, Lázár szerint erről lehet megegyezés.

16:56
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Akciócsomag a munkaerőhiány enyhítésére

Ősszel várható egy intézkedéscsomag, ami a krónikus munkaerőhiányt hivatott enyhíteni a balatoni vendéglátósoknál - mondta Lázár.

16:58
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Tovább csúszik a Sorsok Háza

A Sorsok Háza "beüzemelését" nem Schmidt Mária és Lázár János esetleges személyes vitái akadályozzák a miniszter szerint, hanem az, hogy a kormány teljes konszenzusra törekszik a holokauszt-emlékhely tematikáját illetően. "Ez nem lesz gyors megállapodás, messze van még a megegyezés" - tette hozzá, megemlítve, hogy már eddig is "súlyos milliárdokat" költöttek a félig üresen álló, nem üzemelő emlékhelyre. 

17:00
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Nem Várhegyi irányít az MTVA-ban

Nem hallott ilyen sajtóhírekről, de kizártnak tartja Lázár János, hogy az MTVA vezérigazgatója, Vaszily Miklós helyett vagy mellett jelentős befolyása van a közmédia működésére Várhegyi Attila exfideszes politikusnak.

17:03
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

A Balaton fejlesztése fontos

A Fidesz elkötelezett a Balaton fejlesztése iránt, sőt a Balatonnál lesz az őszi Fidesz-KDNP-frakcióülés is - mondta Lázár, aki megjegyezte: a magyar GDP 10 százalékát adja a turizmus, ami most nyáron kifejezetten jól teljesített, és ebben benne kell lennie a Balatonnak is. 

A miniszterelnök felháborodott, és többször kérte a szakminiszterét, hogy tegyen valamit, mert a Balatonnál és a Tiszánál nem lehet helyben vadászott halakat kapni.

Persze az a cél üdvözlendő, hogy a törvénymódosítás célja az volt, hogy "halászati cégek ne rabolhassák le a Tiszát" - tette hozzá Lázár.

17:07
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Ragadós a kerítésépítés

Az, hogy más országok is kerítést építenek a határaikra, azt mutatja, hogy a magyar módszer működik - mondta Lázár, megjegyezve, hogy már az osztrákok is kerítésépítésbe kezdtek.

17:10
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Tarlós találkozik a kormányfővel

Hamarosan találkozik Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor miniszterelnökkel, de amúgy is rendszeresen találkoznak - mondta Lázár, aki megjegyezte: a Tarlós által említett egyik probléma, a központosított hulladékelszállítás gondját ismeri, és fognak segíteni azokon az önkormányzatokon, akiknek ezzel valamilyen problémájuk akad. 

17:13
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Stabil és erős Törökország kell

Magyarország a visegrádi négyekkel közösen abban érdekelt, hogy stabil Törökország létezzen, mert ez Európa érdeke is - mondta a miniszter. Megjegyezte: Törökországból milliós menekülthullám indulhat el Európa felé, és hasonló a helyzet Egyiptom esetében is.

17:14
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Migránshullám: van B terv is

Van B terve a kormánynak a milliós migrációs hullámra is, vagyis arra, hogy mi legyen, ha a kerítés nem lesz elég - mondta Lázár. Szerinte ennek része a 3000 új rendőr, továbbá ha kell, megerősítik a meglévő kerítéseket, vagy akár újat is építhetnek a magyar-román határon.

17:17
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Budapest a nyugalom szigete

Ragaszkodik a kormány ahhoz a 2010-es vállalásához, hogy minden zsidó honfitársat megvéd - mondta az antiszemitizmus helyzetére vonatkozó kérdésre válaszolva. "Budapest a nyugalom szigete ilyen értelemben sok más európai nagyvároshoz képest" - tette hozzá.

17:20
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár ott segít, ahol tud

Önálló képviselői indítvánnyal kíván élni Lázár János annak érdekében, hogy egy neki nyílt levelet író nő megkapja a kitelepítettként neki járó juttatásokat, mert jelenleg bürokratikus útvesztőbe került.

17:23
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Szűkösek a lehetőségek

Magyarországnak kevés lehetősége van az agráriumban a piaci fölöslegek levezetésére vagy piaci szereplők támogatására, de az agrárminiszter nagyon igyekszik minden ilyen ügyben a lehetőségeket megragadni.

17:26
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Veszélyes Soros tevékenysége

Az Állami Számvevőszék dolga, hogy ellenőrizze, hova megy egy párt, mondjuk a Jobbik állami támogatása, a Belügyminisztériumé pedig az, hogy vannak-e olyan szélsőséges szervezetek, amelyek részesülhetnek ilyen pénzekből - mondta kérdésre válaszolva Lázár, aki egy másik kérdésre reagálva kitért arra is: Soros György tevékenysége veszélyes sok esetben Magyarországra.

17:31
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Szánalmas az ellenzék bojkottja

Az októberi kvótanépszavazás plakátkampányának költségeiről konkrétumokat nem mondott Lázár János, ám szerinte fontos dolog felhívni a figyelmet az októberi referendumra. Hozzátette: nem tartja kifogásolhatónak az ellenplakátoló Magyar Kétfarkú kutya Párt tevékenységét sem, mert szerinte van helye a humornak a politikában, az intellektuális iróniának.

Azt viszont tisztességtelennek és szánalmasnak tartja, hogy ellenzéki pártok a távolmaradásra buzdítanak, mert Lázár szerint gyávaság a részükről, hogy az egyik demokratikus alapjog, a politikai véleménynyilvánítás ellen kampányoljanak.

17:35
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Jövőre módosíthatják a büdzsét

A foglalkoztatást terhelő járulékok tervezett csökkentése miatt elképzelhető, hogy jövőre módosítják a 2017-es költségvetést - ennek lehetőségét legalábbis nem zárta ki a miniszter.

17:37
augusztus 25, 2016
Vágólapra másolva!

Véget ért a Kormányinfó

Véget ért a 60. Kormányinfó.