Szijjártó Péter: Illés Boglárka lesz a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős új államtitkár

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösség oldalán bejelentette, hogy a mai napon felkérte Illés Boglárka országgyűlési képviselőt, hogy a jövőben vegye át Menczer Tamás feladatait és feleljen a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért a Külügyminisztériumnál. A Fidelitas volt elnöke a válaszában kijelentette, hogy óriási megtiszteltetésnek tartja a felkérést.
Vágólapra másolva!

A külügyminiszter emlékeztetett, hogy a napokban Menczer Tamás lett a Fidesz új kommunikációs igazgatója, a megüresedett külügyi államtitkári pozícióra pedig meg is találta a megfelelő személyt Illés Boglárka személyében aki a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért fog felelni a jövőben. 

Ma Illés Boglárkát, a Fidelitas volt elnökét, parlamenti képviselőt kértem fel a feladatra, és örülök, hogy Bogi igent mondott. Ezzel a csapatunk tovább fiatalodik és a lendület továbbra is garantált marad. Külön öröm, hogy volt Fidelitas-elnökként egy másik volt Fidelitas-elnökkel dolgozhatok együtt itt, a Külügyminisztériumban.

- írta Szijjártó Péter.

Illés Boglárka a hírre a következőképpen reagált:

Óriási megtiszteltetés, hogy a jövőben Magyarországot ebben a kihívásokkal teli időszakban Szijjártó Péter miniszter úr mellett szolgálhatom. Az Országgyűlés baráti tagozataiban vállalt feladataimnak köszönhetően több külföldi munkalátogatáson részt vehettem, a munkatempót megismerhettem.