Megszólalt a brutális kaposvári kettős gyilkos

gyilkos, gyilkosság, emberölés, terrorista
a férfi kezéhez két ember vére tapad (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Tagadja az izraeli férfi, hogy megölte volna fiatal barátnőjét és a nő anyját hat évvel ezelőtt. A TV2 Tények járt a kettősgyilkosság tárgyalásán.
Vágólapra másolva!

Bíróság elé állt az az izraeli férfi, akit azzal vádoltak meg, hogy megfojtotta 21 éves, egyetemista, kaposvári barátnőjét és a nő édesanyját is még 2018 októberében.  

Én most hangsúlyozom, hogy nem volt semmilyen gyilkosság, az volt baleset, az volt tragédia 

- mondta a férfi a tárgyaláson, amit nem először hallhattak tőle a hatóságok.

A vádirat szerint azért, hogy a gyilkosság sose derüljön ki, még rá is gyújtotta a lakást az áldozataira. 

Kiment az erkélyre és kiabált, hogy fire, fire, mert nem magyar állampolgárságú

– emlékezett vissza a tévéseknek az egyik szomszéd, aki nem gondolt gyilkosságra.

A pár Németországban ismerkedett meg. A férfi agresszív és féltékeny természete vezethetett a tragédiához, amelyben először barátnője anyjával végzett. Mivel az asszonynak nem tetszett a lánya választása, 

a férfi befogta az asszony száját és orrát, majd felgyújtotta az ágyát, és aztán az élettársával is végzett ugyanezzel a módszerrel.

A kettősgyilkosság és gyújtogatás után megszökött. Három évvel később fogták el Izraelben. 

A férfit első fokon márciusban ítélték el. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott azzal, hogy legkorábban 40 év után engedhetik ki a rácsok mögül. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyvéd és az ügyész is fellebbezett a döntés ellen, így a tárgyalás a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.