Magát buktatta le a balfék bácsalmási betörő

Vágólapra másolva!
Igazán megkönnyítette a rendőrség dolgát az a férfi, aki egy bácsalmási idős nénihez betörve a mobiltelefonjával együtt a helyszínen hagyta minden okmányát.
Vágólapra másolva!

Egy rablót besurrant egy bácsalmási házba, miközben az ott lakó idős néni éppen kertészkedett. Egy asszony telefonált utcabeli férfi ismerősének 2024. április 4-én késő délelőtt, és elmondta, hogy egy idegent látott beugrani egy – szintén az utcában lakó – idős nő udvarába.

A hátrahagyott bizonyíték. Fotó: Police.hu

A férfi azonnal az egyedül élő szomszédjához ment, és megkérte, hogy maradjon az udvaron, ő pedig átfésülte a házat, ahol a fürdőszobában összetalálkozott a hátizsákos idegennel, aki éppen egy elektromos hajvágót akart ellopni. A szomszéd próbálta visszatartani a rablót, aki végül rövid dulakodás után elszaladt. Hátrahagyta azonban a telefonját és az összes személyes iratát, így a rendőrök gyorsan elfogták. 

A 35 éves férfi helybeli volt és már korábban is meggyűlt a baja a rendőrséggel, de a múltja és az egyértelmű bizonyítékok ellenére is tagadta tettét. A férfit egyelőre letartóztatták, amíg az ügyet vizsgálják.