Ma rendezik a Hülye Járás Napját

Vágólapra másolva!
Bárki csatlakozhat, nincsenek szabályok, ráadásul még korhatár sincs.
Vágólapra másolva!

Április 6-án, szombaton 17 órakor, immár harmadik alkalommal rendezik meg a Hülye Járás Napját Kecskemét Főterén. A program amellett, hogy szórakoztató, segít bárkit visszarepíteni a gyermekkorába. Ugyanis felszabadultan járkálhatnak a résztvevők hülyén – írja a Bács-Kiskun vármegyei hírportál.

A program népszerűsége egyre nagyobb. Nemcsak kecskemétiek járnak hülyén e vidám eseményen, sok a környékről és távolabbról érkező is. A Hülye Járásnak múltja van. A napot a méltán híres Monty Python, Ministry Of Silly Walks, azaz a Hülye Járások Minisztériuma című epizódja ihlette.

Kecskeméten 2020-ban szerette volna először megszervezni, csak akkor a koronavírus keresztülhúzta a számításait.

Abban az évben lett volna a Monty Python poénnak az 50 éves évfordulója. Sajnos azonban így a program átcsúszott 2022-re. 

A Hülye Járás napja valójában egy flashmob. Bárki csatlakozhat, nincsenek szabályok, ráadásul még korhatár sincs - írja a Mandiner.