Életmentés Orosházán, egy konyhán dolgozó nő esett össze

Vágólapra másolva!
Leállt a légzése egy orosházi iskolában dolgozó nőnek, de szerencséjére épp az épületben volt egy orvos, aki a gyerekéért ment az iskolába, így meg tudta kezdeni az újraélesztést.
Vágólapra másolva!

Rosszul lett tegnap egy orosházi iskolában dolgozó 45 év körüli nő, a konyhán dolgozó asszonyra munkatársa talált rá a földön fekve. A kolléganője mentőt hívott, a mentésirányító segítségével megvizsgálta, kiderült, hogy a nő nem lélegzik. 

Ekkor sietett a segítségükre egy háziorvos, aki éppen gyerekéért jött az iskolába.

A szabadnapos orvos azonnal megkezdte a beteg újraélesztését, amíg a mentők kiértek. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők - írta Facebook-oldalán az OMSZ.