Terrorizálta éveken át feleségét, betegesen szerepelni akart, rendszeresen dührohamot kapott Magyar Péter - itt vannak a személyes beszámolók

magyarpéter
Magyar Péter
Vágólapra másolva!
Az Igazságügyi Minisztérium két korábbi sajtómunkatársa mesélt a Mandinernek részletesen arról, milyen embernek ismerték meg Varga Judit exférjét, miket csinált, míg felesége volt a tárcavezető.
Vágólapra másolva!

Az egyik forrás elmondta a Mandinernek, hogy amikor elkezdett az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályán dolgozni, Varga Juditot egy nagy munkabírású, a kollégáival közvetlen kapcsolatot ápoló embernek ismerte meg, ám már mikor a tárcához került, újdonsült kollégái rögtön óva intették az akkori férjétől. 

Míg Varga Juditot egy két lábbal a földön járó, következetes, ugyanakkor emberséges vezetőnek ismertem meg, addig a volt férjét egy fennhéjázó életet élő személynek tartottam, akiben folyton munkált a szereplési vágy, minden mozdulata arra irányult, hogy a reflektorfényben legyen

 – jelentette ki. 

magyarpéter, Magyar Péter
Magyar Péter
Fotó: Facebook

Több forrás is arról mesélt, hogy Magyar Péter a szereplési vágyát a közösségi médiában élte ki, a forrás szerint a legszomorúbb az volt, hogy a most az ellenzéki politikai pályába belevágó Magyar felől folyamatos nyomást érzékeltek Varga Juditra, ezzel együtt pedig a miniszter csapatára is – írja a Mandiner.

Gyakran érzeték magukat a kollégák kellemetlenül Magyar miatt. Olyan is megtörtént, hogy magáról válogatott képeket egy rendezvény során és nyomást helyezett a miniszterre, hogy olyan fotókat tegyen ki, amelyeken szerinte saját maga jól néz ki

– fogalmazott a forrás, majd úgy folytatta, közvetlen munkatársként számos hivatalos rendezvényen jelen voltak a miniszterrel, ahol a férje is vele volt. Az ilyen alkalmak során gyakran előfordult, hogy a miniszterről előnytelen, míg a Magyarról előnyös képek mentek ki, természetesen Magyar nyomására. A miniszter a forrás szerint ezeket a gerillaakciókat azért hagyta, mert meg akarta kímélni önmagát és a stábját is Magyar Péter hisztijétől, ami több mint kellemetlen volt mindenki számára,  

Láttam miniszter asszonyon, hogy feszélyezve érzi magát a férje viselkedése miatt, és egyszerűbbnek érezte, ha ráhagy dolgokat, hogy elkerüljön egy nagyobb hisztériát és a kollégáival szembeni további atrocitásokat

– mondta. 

Le kellett a külföldi utat mondani miatta   

Arról is beszélt a forrás, hogy előfordult egyszer az is, hogy egy teljesen leszervezett, hivatalos külföldi utat kellett lemondani az utolsó pillanatban. Ez az esemény már a válásukhoz közeli időpontban volt. Minden kollégának össze volt készítve a csomagja, másnap hajnalban mentünk volna a reptérre, az utolsó pillanatban, késő este kellett lemondani a hivatalos programot, mert annyira rossz állapotban volt az otthoni dolgok miatt Varga Judit. 

Ő egyébként ekkor teljes erőbedobással dolgozott az igazságügyi csomag mielőbbi letárgyalása érdekében. Ebben az időszakban ezért mindennapos volt a néhány órás alvásidő, valamint a hatalmas téttel járó, idegen nyelvű interjúk és megbeszélések sora. Mindezt olyan lelkiállapotban csinálta végig a főnököm, hogy a hivatalos programok közötti szünetben nem egyszer láttam sírni Péter miatt

 – fogalmazott a forrás, aki szerint a pár válása nemcsak a korábbi minisztert, de a csapatát is megviselte. 

Többen is megerősítették, hogy az egész stábban volt egy alapvető félelem, ugyanis Varga Judit mellett ők is tudták, hogy ha valami olyat mond vagy olyat tesz, ami Magyar Péternek nem tetszik, akkor a főnöküket otthon számon fogja kérni. 

 „Már akkor látszott, hogy nagyon szeret szerepelni” 

Nagyon hasonló élményekről számolt be a sajtóosztály másik korábbi munkatársa. Szavai szerint már az első pillanattól látszódott, hogy a felszínen nagyon más képet ad magáról Varga Judit korábbi férje, mint amilyen valójában.  

Látszott rajta, hogy nagyon ügyesen, okosan próbálja magát eladni mindenkinek, akivel találkozik” 

 – fogalmazott. 

A másik forrás elmondta, még Brüsszelben ismerte meg Varga Juditot, és bár akkor nem látott rá annyira, mekkora nyomást helyezett Magyar korábbi feleségére, ez kikristályosodott számára, mikor Budapestre költözött és a kinevezett igazságügyi miniszter sajtóosztályánál kezdett dolgozni. 

 "Miután napi szinten kezdtem Varga Judit mellett dolgozni, kitűnt, hogy Péter (Magyar – a szerk.) milyen is valójában” – fogalmazott. 

A forrás megerősítette, hogy

a tárcán belül mindenkiben volt egy állandó gyomorideg, mivel sok mindenbe próbált belefolyni és beleszólni, ami szerinte abból is fakadt, hogy Magyar nem tudta megemészteni, hogy a felesége a miniszter, és nem ő.

Elmondta, míg Varga Judit egy visszafogott és konzervatív személy, addig volt férjében van egy bulvárosabb, szenzációhajhász vonal, amit próbált minden erejével rátolni a miniszterre. Minden nap több és több olcsó like-ot akart, hiába mondta a miniszter, hogy a teljesítményt nem like-okban méri, hanem szakmai eredményekben. 

Ezt a mindennapi munkában éreztük, állandó volt a nyomás, ami Magyar felől jött” 

 – tette hozzá. 

Mint elmondta, Magyar többször is éles szóváltásba került a minisztérium kollégáival, folyamatos elvárása volt, hogy a különböző protokolleseményeken ott lehessen, lehetőleg az első sorban, hogy jól látszódjon a képeken. Vállalhatatlan jelzőkkel illette a munkatársakat, szó szerint debilnek nevezte őket, valamint becsmérelte a minisztert, amiért nem tudták elintézni neki esetenként, hogy a sporteseményeken a miniszterelnökkel egy páholyban ülhessen.  

Ha valami nem úgy sikerült, ahogy ő azt elképzelte, akkor nem egy olyan eset volt, hogy a miniszteren keresztül próbálta elérni, hogy az adott kollégát kirúgják, aminek a miniszter természetesen nem engedett.” 

 – mondta. 

magyarpéter, nagyervin
Magyar Péter a baloldali tüntetésen Nagy Ervin bukott színésszel, 2024. március 15-én
Fotó: Gergely HANDO / Euronews

Ki kellett alakítanunk egy olyan munkarendet a miniszternek, hogy a fontosabb szereplések, tárgyalások előtt ne olvassa el Magyar üzeneteit, mert azok kizökkentették volna szakmai munkájából és sokkal nehezebb lett volna arra fókuszálnia” 

– jelezte. 

Olyan is volt, hogy stábja előtt tett megjegyzést Varga Juditra a volt férje, akár a megjelenésére, külsejére, viselkedésére 

"Magyar Péter folyamatosan próbált fenntartani egy olyan látszatot, hogy valójában minden jó és megvan a családi idill. Volt egy karácsonyi címlapos bulvárcikkfotózás, amelynek létrejöttekor személyesen is részt vettem mint stábtag, a gyerekeken is láttuk, hogy feszélyezve voltak. Juditot a fotózáskor a sírás kerülgette és próbált minél gyorsabban túllenni az egészen, úgy hogy a lehető legkevesebb feszültségnek tegye ki a gyerekeket. A bulváros tartalmakat se a miniszter, se a gyerekek nem akarták, azokat Péter nyomta le rajtuk. Ezt követően jött az, amit a sajtóban már megjelent jelentésből is tudunk. Tökéletesen láttuk, hogy hogyan is bánt a valóságban a családjával” – mondta.