Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Nő Magyarország védelmi képessége, új Gripenek érkeznek a légierőhöz

Svédország és Magyarország katonai szövetséget és hadiipari megállapodásokat kötött.
Svédország és Magyarország katonai szövetséget és hadiipari megállapodásokat kötött.
Fotó: Facebook
Vágólapra másolva!
Nő Magyarország védelmi képessége, négy új Gripen érkezik a légierőhöz - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

A minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy múlt héten pénteken Orbán Viktor miniszterelnök - miután Budapesten tárgyalt Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel - bejelentette, Magyarország további négy géppel bővíti a honvédség JAS-39 Gripen vadászbombázó repülőgépflottáját. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a műsorban emlékeztetett: 2001-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a Gripenek lesznek a magyar légtér biztonságának garanciái. 

Mint mondta, a Gripen kiváló minőségű, jól üzemeltethető, kategóriájában olcsónak számító, többfunkcionális harcászati repülő, amelyből eddig 14 érkezett Magyarországra, most pedig további négy gépről állapodtak meg.

Hozzátette: pénteken "beillesztették" a szerződésbe a négy új gépet, amelyek 2025-ben és 2026-ban fognak megérkezni, és az így teljessé vált flotta üzemeltetési szerződését is megkötötték tíz évre előre. Emellett 2026-ban az eddig lízingelt gépek a magyar állam tulajdonába kerülnek. A miniszter hangsúlyozta: a Gripen bevethető elfogó vadászként, alkalmas földi csapásmérésre és felderítő feladatokra is. Emlékeztetett arra is, hogy 

Magyarország NATO- és V4-kötelékben is ellátja más országok légtérrendészeti feladatait, így a balti országok mellett Szlovénia és Szlovákia légterének védelmében is részt vesznek a magyar Gripenek.

Szalay-Bobrovniczky Kristófot kérdezték a kampányról is, amellyel a PzH 2000 önjáró lövegekre toboroztak katonákat Tatára. 

Ez a harcjármű a 21. századi csúcstechnológia egyik példája, nagyon modern. A gyorsasága, precizitása, az azt működtető digitális technika rendkívül megnyerő.
Ez a harcjármű a 21. századi csúcstechnológia egyik példája, nagyon modern
Fotó: Vasadi Zoltán István/MH Klapka György 1. Páncélosdandár / 

A kampányban több helyszínen is bemutatták a nagyon modern, komplex PzH 2000 önjáró löveget, óriásplakáton hirdették a lehetőséget, és erre a magyar fiatalok "nagyon jól reagáltak", sokan jelentkeztek a felhívásra.

 

A miniszter úgy fogalmazott: "most jó lenni katonának". Hozzátette: 

A társadalom érzékeli, hogy a leromlott biztonsági helyzetben fontos a katonaság, a beérkező sok új haditechnikai eszköz, az új harceljárások pedig vonzóvá teszik a Magyar Honvédséget a fiatalok számára. 

Úgy vélte, ez jó alkalom csatlakozni a Magyar Honvédség hivatásos vagy tartalékos erőihez. A honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is vendég volt. Itt a toborzással kapcsolatban kiemelte, bevezették az előzetes orvosi vizsgálat lehetőségét. Mint mondta, 

így azok, akik már állással rendelkeznek, de nem biztosak abban, hogy átmennének a vizsgálaton, anélkül mérhetik fel képességeiket, hogy fel kellene mondaniuk munkahelyükön. 

Elmondása szerint ezzel a módszerrel tudták növelni a jelentkezők és végül felvettek arányát. Szólt arról is, hogy minden jelentkezőnek igyekeznek állásajánlatot adni.