Orbán Viktor évértékelője: miről beszélt az elmúlt években?

Orbán Viktor évértékelő beszéde 2022, Várkert Bazár
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor 1999-ben, tehát 25 éve honosította meg Magyarországon az évértékelő, országértékelő beszéd műfaját, ilyet előtte senki nem tartott hazánkban. Most bemutatjuk, mik voltak a kormányfő legfontosabb üzenetei az elmúlt évtizedekben.   
Vágólapra másolva!

Három gyerek, három szoba, négy kerék

1999-ben, amikor először értékelte az ország ügyeit a kormányfő, elsősorban a polgári kormány előtt álló feladatokról adott tájékoztatást. A miniszterelnök már akkor a munkahelyteremtést, valamint a gyermeket is nevelő dolgozók támogatását állította a politikája középpontjába.

Ezzel összhangban a millennium évében a kormányfő a

három gyerek, három szoba, négy kerék

polgári ideáját hirdette meg. A kormányfő akkor egyenleget vont, hol tart hazánk tíz esztendővel a rendszerváltozás után, mit teljesített eddig a kormány, és mit terveznek a 2000-es évre.

Orbán Viktor évértékelői alapvetően határozták meg a magyar politika elmúlt évtizedeit Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A rákövetkező értékelőjében Orbán Viktor a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb esztendejének nevezte a millennium évét, a beszédében ismét hangsúlyos szerepet kapott a gazdaság, a családpolitika, az egészségügy, valamint az oktatás.

Az első Orbán-kormány utolsó, 2002-es évének értékelésében a miniszterelnök már azt rögzíthette, hogy

hazánk „pályára állt".

A következő ciklus végéig egyebek mellett teljes foglalkoztatottságot, az átlagkeresetek megduplázását és a szociálpolitikai kedvezmények jelentős növelését ígérte, ám a szocialista-szabad demokrata koalíció győzelmével ez a szándék meghiúsult.

2003 – Országértékelés ellenzékiként

Orbán Viktor először 2003-ban értékelte az évet ellenzékből. Úgy vélte: az új, baloldali kormánynak rombolási kényszere van, mindenre ráront, ami 1998 és 2002 között jött létre. Kritizálta a Medgyessy-kabinetet az iraki katonai szerepvállalás miatt is, hiszen mint mondta: a magyar emberek elsöprő többsége békét akar, de bírálatot fogalmazott meg azért is, mert szerinte a kormány rossz feltételeket harcolt ki az európai uniós csatlakozási tárgyalásokon. Hazánk EU-tagságával kapcsolatban úgy vélekedett: a sok ellenérv mellett a belépés mellett szóló érvek valamivel többet nyomnak a latba. A Fidesz jövőjéről azt mondta:

most egy nagy, erős, nyitott, európai néppárt építésére kell magunkat rávenni.

 

2004 – „Rendezni végre közös dolgainkat″

Az évértékelőt 2004-ben a felújítás alatt álló Vigadó helyett az ELTE kongresszusi központjában tartották meg. Orbán Viktor beszédének középpontjában a baloldali kormány gazdaságpolitikájának kritikája állt. 2003 a magyar családok zsugorodásának, összetöpörödésének éve volt, az országban pedig bizonytalanság és szorongás uralkodik - mondta. Mindez azért, mert

a Medgyessy-kormány visszaélt a szavazók bizalmával, és mindent pontosan fordítva tettek, mint ahogyan ígérték.

A beszéd hangsúlyos eleme volt a szövetségkötés, a kompromisszumok mentén való együtt haladás üzenete is: „Pártállásra, irányzatra való tekintet nélkül mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a csatlakozásnak mindenki nyertese lehessen. Ez az a közös talpalatnyi hely, amely elegendő ahhoz, hogy szövetséget kössünk egymással."

2005 – Ismét kisebbek lettünk

2005-ben megint új helyszínen, a Körcsarnokban hangzott el Orbán Viktor évértékelője, amely új formát is kapott, ez alkalommal ugyanis nem pulpitusról, hanem egy minden oldalán székekkel körülvett színpadról szólt hallgatóságához. A beszédet országértékelő beszélgetések előzték meg, Orbán Viktor pedig az ezeken felmerült kérdésekre válaszolt.

A 2004-es esztendőről - Gyurcsány Ferenc kormányzásának kezdetéről - úgy vélekedett, az a nagyotmondás és a ráfizetés éve volt, az ország pedig elveszítette hitét, erejét és önbecsülését.

A 2006-os választások egyik legnagyobb tétje az lesz, hogy marad-e egy spekulációbarát kormány, vagy jön egy munkabarát kabinet – fogalmazott Orbán Viktor, aki ekkor jelentette be: a Fidesz

 

nemzeti konzultációt

 

kezdeményez a választópolgárokkal, és

már ekkor beszélt a rezsicsökkentés szükségességéről.

 

2006 – Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

A nyolcadik évértékelőnek a budapesti SYMA csarnok adott otthont. Az országgyűlési választás évében Orbán Viktor arról beszélt: 2005 a beletörődés esztendeje volt, az új kormány feladata pedig az lesz, hogy újjáélessze a magyar szolidaritást. A Fidesz elnöke szembeállította saját, építkező kormányzásukat az MSZP-SZDSZ rombolásával, kiemelve, hogy a baloldali luxuskormány csupán saját köreinek teremt kiváltságokat. – Ez a kormány ennyit tud. Ígérget, vagy legfeljebb a Fideszt kergeti.

 

Magyarország többre képes

 

- nyomatékosította Orbán Viktor, majd úgy fogalmazott: 2006-ban a szolidaritás, és a közönyös, kíméletlen vadkapitalizmus, illetve a múlt és a 21. század között kell majd választani. Beszéde végén először búcsúzott a közönségtől a

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

felkiáltással.

2007 – Egy az ország, egy a zászló

A Millenárison elhangzott évértékelő alapvetően a 2006 őszén nyilvánosságra került őszödi beszéd köré épült. Ekkor hirdette meg Orbán Viktor az

egy az ország, egy a zászló

jelszót, és használta először a Gyurcsány-kormánnyal szemben létrejött „új többség" kifejezést. Beszédében egy erős Magyarországért küzdő, minden magyar embert képviselő polgári oldal képét vázolta fel, és közölte: az új többség, amely ragaszkodik a demokráciához, nem akar kiváltságosokat, nem akar pártvezetőkből és szélhámosokból verbuválódott új arisztokráciát.

Az országot három dúsgazdag milliárdos vitte csődbe, ahhoz pedig, hogy visszajuthassunk oda, ahol 2002-ben voltunk, legalább 12, de inkább 16 év jó kormányzás szükséges.

 

2008 – A jövő igennel kezdődött

Az ismét a SYMA csarnokban tartott évértékelő fő témája a Fidesz kezdeményezésére 2008. március 9-ére kiírt,

a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szóló népszavazás volt.

„A jövő igennel kezdődik" szlogennel meghirdetett eseményen Orbán Viktor arról beszélt: az igenek győzelme egy új korszak nyitánya lesz.

Aki (...) igent mond, az az egészségre, a tudásra, a felelős kormányzásra mond igent, nemcsak a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére. Aki igent mond, az a gazdasági fordulatra, a növekedésre és a sikeres jövőre mond igent, és nem csak egy rossz politika megállítására"

– jelentette ki, majd arra kérte hallgatóságát, ne mondjanak le arról az eszményről, hogy a szabadság mindig többre képes, mint a diktatúra. Orbán Viktornak ismét igaza lett, miután a kormány elbukta a népszavazást, az SZDSZ kilépett a kormánykoalícióból, ezzel végleg elindult a megsemmisülés útján.

2009 – Gyurcsány csődkormánya és a reménytelenség emberei

 

Új irány, Magyarország, új irány, magyarok

– hirdette meg a jelszót a Fidesz elnöke 2009-es országértékelő beszédében, amelyet a budai Millenárison mondott el. Hosszan beszélt a világgazdasági válságról, megjegyezve:

Ma már nem az a hír, hogy válság van. A hír az, hogy egy új világ születik.

Hozzátette: hazánkba eddig nem a megújulás, hanem csak a válság hatásai gyűrűztek be.

Ugyanúgy folytatódik minden, mint az előző években: a kormány nem tesz mást, mint újabb és újabb hiteleket vesz fel

- közölte Orbán Viktor, aki elmondta: nálunk éppen a Gyurcsány vezette csődkormány, és a hozzá tartozó elit, a „reménytelenség emberei" állnak a változások útjában.

 

Országunknak teljes megújulásra, egy új irányra van szüksége. A kevesek Magyarországa helyett a mindenki Magyarországát, a polgári Magyarországot kell felépíteni

– jelentette ki Orbán Viktor, aki ezen az úton rendkívül fontos állomásnak nevezte a 2009-es európai parlamenti választást (amit aztán a Fidesz óriási fölénnyel megnyert).

Orbán Viktor évértékelője, 2009. március 6., Millenáris Park Forrás: MTI/Kovács Attila

2010 – Felkészülve a kormányzásra

Két hónappal az országgyűlési választások előtt tartotta meg tizenkettedik évértékelőjét Orbán Viktor a Millenárison. Bejelentette, ő és pártja készen áll az erős, felelős és cselekvő kormányzásra. A legfontosabb nemzeti ügyeknek a gazdaság talpra állítását, az egészségügy rendbetételét, a közbiztonság megerősítését, valamint a szociális biztonság helyreállítását nevezte, és tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtését vállalta. A Fidesz vezetője figyelmeztetett:

Minden szélsőséget el kell utasítani, hiszen ezek hajtóanyaga a gyűlölet, és mindig a szélsőségek sodorták bajba Magyarországot.

Kifejtette: az egyik szélsőséget az ekkor hatalmon lévők - a baloldal - jelentik, akik a törvények fölé helyezték magukat, ezért el kell őket számoltatni. Ugyanakkor hozzátette: „Magyarországon a jövő kormányzásának kell következnie, nem valamiféle bosszúkormányzásnak."

2011 – Magyarország megújul

Orbán Viktor Millenárison elmondott, immáron ismét kormányfői évértékelésében ismertette „ötéves tervét". E szerint 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás esztendeje, amikor átszervezik és új alkotmányos alapokra helyezik Magyarországot, 2012 az elrugaszkodás éve, amikor hazánk visszanyeri egyensúlyi helyzetét, 2013-ban, az emelkedés évében láthatóvá válik, hogy megindultunk felfelé, 2014 pedig a gyarapodásé lesz, amikor az emberek kézzel fogható bizonyítékot kapnak arra, hogy volt értelme az erőfeszítéseknek.

 

Beszédében kulcskérdésnek nevezte az alkotmányt, szerinte olyan új alaptörvényre van szükség, amely a magyar szellem megnyilatkozása, élesen elhatárolódik a magyarságot megnyomorító korszaktól, lezárja a múltat, valamint szilárd, végleges alapot teremt hazánknak, ezzel biztonságba helyezi a jövőt.

Kitért arra is: ahhoz, hogy Magyarország legyűrje az államadósságot, mindenkinek, aki munkaképes, dolgoznia kell.

2012 – Új alapokon áll az ország

Hosszú lesz, itt-ott meredek, csatolják be az öveket! – kezdte tizennegyedik országértékelő beszédét a miniszterelnök a Millenárison. Orbán Viktor köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak Magyarországért a január 21-i első békemeneten. A kormány intézkedéseit ért európai uniós kritikákat „méltánytalan pergőtűznek" nevezte, és közölte:

Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol: nagy célokra inspirál, és megakadályozza, hogy elérjük azokat

Kifejtette, a korábbi baloldali kormányok tevékenysége következtében három fő baja volt az országnak: az adósságcsapda, a munka elveszett becsülete, valamint a tartalékok hiánya, a napról napra élés. Beszélt a válságkezelésről, a középosztály megerősítéséről, a devizahitel-probléma orvoslásáról, az adórendszer átalakításáról, a közmunkaprogramról, a szakképzési rendszer megújításáról, a felsőoktatás átszervezéséről, és előrevetítette a rezsicsökkentést is.

2013 – Magyarország jobban teljesít

 

Magyarország ma jobban teljesít, mint korábban, és eredményesebb a válság kezelésében, mint a legtöbb európai ország

– mondta Orbán Viktor évértékelő beszédében, amelynek ismét a Millenáris biztosított helyszínt. Állítását többek közt az államadósság csökkentésével, a fizetések és a nyugdíjak emelkedésével, a kiharcolt uniós források gyarapodó mértékével, a családtámogatások kiszélesítésével, a bővülő közmunkaprogrammal, az egészségügyi fejlesztésekkel, a növekvő születésszámmal, illetve 3500 új rendőr szolgálatba állásával támasztotta alá.

Olyan országot építünk, ahol az emberek nem külföldiek hasznáért dolgoznak, ahol nem bankárok és külföldi bürokraták mondják meg, hogyan éljünk, milyen alkotmányunk legyen, mikor emelhetünk béreket vagy nyugdíjakat, ahol senki nem kényszerítheti rá mások érdekeit a magyar emberekre

- hangoztatta a kormányfő.

 

2014 – Értékelés a kampány jegyében

Három egyszerű kérdésre kereste a választ a kormányfő 2014-es évértékelő beszédében a Millenárison: hová jutottunk, hová juthatunk, és mit kell tenni mindehhez. – Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll, ezért az április 6-i parlamenti választáson újra meg kell mutatni, hogy erősek és egységesek vagyunk – közölte, majd elmondta:

Néhány éve senki nem gondolta volna, hogy Magyarország képes lesz hazaküldeni az IMF-et, a saját lábára állni és az uniós átlagot meghaladó növekedést elérni.

– Meg kell védeni mindazt, amit eddig elértünk. Ne engedjük, hogy újra elvegyék, amiért a magyar emberek kínkeservesen megdolgoztak. Ne hagyjuk, hogy elvegyék a rezsicsökkentést, a gyermekek után járó adókedvezményt, a bérek növekedését, a gyed extrát, az édesanyák támogatását, az időskor biztonságát – határozta meg a közelgő választás tétjét Orbán Viktor, aki zárásul így bíztatta közönségét: „Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap reggel indulunk!"

2015 – Kiállás a keményen dolgozó emberek mellett

Orbán Viktor ez évben tartotta először évértékelőjét a felújított Várkert Bazárban. Hitet tett a polgári Magyarország eszménye mellett, kijelentve: „Mi egy kereszténydemokrata alapokon álló néppárti közösség vagyunk, amelynek eszménye, vezércsillaga a polgári Magyarország". Beszédének hangsúlyos eleme volt a keményen dolgozó emberek melletti kiállás, valamint a bankok elszámoltatásának végigvitele, és a rezsicsökkentés megvédése a „körmönfont brüsszeli szándékoktól". A kontinens jövőjét befolyásoló, megélénkülő migrációs nyomással kapcsolatban megállapította:

„Európa olyan kérdésekkel szembesül, amelyekre már lehetetlen a liberális multikulturalizmus keretében választ adni."

A Fidesz elnöke szót ejtett az elveszített veszprémi időközi választásról is, arra bíztatva övéit, hogy ne üljenek a babérjaikon, hanem fogják meg a munka végét, mert ha nem, visszatérhetnek a szocialisták. Amint fogalmazott: polgári demokráciákban nincs végleges győzelem, a bizalomért és elismerésért minden nap meg kell küzdeni.

2016 – Határozott nem a migrációra

 

Mi nem fogunk bűnözést, antiszemitizmust és homofóbiát importálni, itt nem lesznek törvényen kívüli bevándorlónegyedek, nem fognak bandák vadászni a feleségeinkre és lányainkra, még a kísérleteket is megakadályozzuk és megtoroljuk

- mondta Orbán Viktor a 2016-os évértékelő beszédében, amelyben határozottan szólt a migráció nem kívánatos voltáról. Szerinte a magyar kormánynak ezért a különvéleményéért cenzúrával, zsarolással és fenyegetéssel kell szembenéznie. A miniszterelnök példaként azt említette, hogy a magyar igazságügyi miniszter könyvét begyűjtötték a belga könyvesboltokból, illetve az uniós államok vezetői pénzügyi megtorlást ígérnek Magyarországnak, ha nem vállalja a kvóta szerinti menekültbefogadást.

Orbán Viktor 2016-ban azt mondta: Mi nem fogunk bűnözést, antiszemitizmust és homofóbiát importálni Forrás: Origo

2017 – Küzdelem Brüsszellel

A kormányfő a Brüsszellel szembeni nemzeti önrendelkezés megvédésén alapuló új nemzeti politika szükségességét hangsúlyozta, s elutasította, hogy külföldről nemzetközi szervezeteken keresztül „nagy testű ragadozók" befolyásolják a magyar politikát. A küzdelmet öt pontban foglalta össze, amelynek része a rezsicsökkentés, az önálló adópolitika és a munkahelyteremtő támogatások nemzeti támogatásának megőrzése is. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy

Európában az unionisták és szuverenisták, a nemzetek és a globalisták között zajlik a küzdelem.

A migrációval kapcsolatban azt hangsúlyozta a miniszterelnök, hogy a menekültkérelmének elbírálásáig őrizetben kell tartani a migránsokat. Kiemelte azt is, hogy a demográfia frontján még nincs áttörés, ezért a kabinet támogat mindenkit, aki gyermeket vállal.

2018 – Meg kell őrizni a keresztény értékeket

A miniszterelnök 2018-as beszédében hangsúlyozta: a nyugat-európai országok bevándorláspárti politikája megnyitotta az utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt, ugyanakkor szilárdnak ítélte a V4-országokat, és üdvözölte Ausztria és Bajorország hazafias irányba mozdulását. Hangsúlyozta:

Magyarország azokkal a nyugat-európai emberekkel és vezetőkkel szolidáris, akik meg akarják menteni hazájukat, és keresztény kultúrájukat.

 

A migráció kapcsán az ENSZ-ről mint új vitatérről beszélt a kormányfő, ahol minden eszközzel meg kell változtatni a migrációt támogató határozati javaslatot, még akkor is, ha

Soros György milliárdokat költ bevándorlással kapcsolatos céljai elfogadtatására.

A kormányfő többek között kiemelte a gazdaság eredményeit, azt, hogy 10 év alatt egymillió munkahely létrehozását vállalták, és már 736 ezernél tartanak.

2019 – Átfogó családtámogatási program

Hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be a miniszterelnök a 21. évértékelő beszédében. Az intézkedéscsomag keretében kibővítették a csok kedvezményes hitelét, emellett minden első házasságát kötő 40 év alatti nő számára lehetővé tették 10 millió forint összegű kedvezményes kölcsön felvételét, amelynek a fennmaradó részét elengedik a harmadik gyerek születése után.

A legalább négy gyermeket szülő és nevelő nők életük végéig mentesültek a személyi jövedelemadó fizetése alól.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyarok a nemzeti konzultációban igent mondtak arra, hogy a bevándorlás helyett a családok támogatásával kezeljék a demográfiai problémákat, s az intézkedéscsomag is ennek a szellemében készült. A kormányfő a magyarországi szegénység felszámolását is célul tűzte ki, s bejelentett egy 700 milliárd forintos fejlesztést is az egészségügyben, amelynek része volt a budapesti centrumkórházak kialakítása.

2020 - „Lebegj, mint egy pillangó, szúrj, mint egy méh!"

A 100 évvel ezelőtti trianoni katasztrófára és a balliberális kormányok okozta 10 évvel ezelőtti csődből való kilábalására is emlékezett Orbán Viktor 22. évértékelő beszédében. Orbán Viktor megemlékezett a kormányzás tizedik évfordulójáról is.

 

Tíz évvel ezelőtt az emberek véget vetettek a szocialista rémkormányzásnak és megkezdte munkáját a nemzeti kormány. Az ország akkor a csőd szélén állt, a munkanélküliség az egekben, az emberek eladósodva

- idézte. A kormányfő kiemelte, hogy az emberek reménybe, jövőbe vetett hite nem volt alaptalan. A sikerhez viszont elengedhetetlen volt a nemzeti önbecsülés helyreállítása.

Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2020. február 16-án Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kitért a 2022-es választásra is, amelynek kapcsán Muhammad Ali egykori nehézsúlyú boksz világbajnokot idézte: „Lebegj, mint egy pillangó, szúrj, mint egy méh!". Az ellenzék kapcsán megjegyezte, bárki bárkivel összeáll, avantgárd megoldások vannak, ilyen szereléseket próbálgatnak: alul kisnyilas gatya, felül vörös mez, rajta szivárványszínű kitűző.

2021-ben az évértékelő beszéd a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

2022 - Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt

2022. február 12-én, a választási kampány első napján huszonharmadik évértékelő beszédében a kormányfő a Várkert Bazárban többek között kijelentette,hogy a baloldal semmit sem szavazott meg azokból a törvényekből, amelyek a koronavírus-járvány alatti válságkezelést segítették. Elmondta: a baloldal nem szavazta meg a koronavírus elleni védekezés alapjául szolgáló törvényt, a hitelmoratóriumot, a minimálbéremelést, a családi adóvisszatérítést, a 25 év alattiak adómentességét és az adócsökkentéseket sem.

 

Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni -

 

tette hozzá. Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt - mondta Orbán Viktor. Több mint egymillióval dolgoznak többen, mint a Gyurcsány-kormány idején, és a 13. havi nyugdíjak is megérkeztek a napokban - fejtette ki.

Orbán Viktor: Magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország Fotó: Koncz Márton - Origo

A kormányfő szólt arról is, hogy el kell kerülni a háborút Oroszország és Ukrajna konfliktusában - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a háborút nemcsak a humánum, hanem a magyar érdek miatt is el kell kerülni,

 

mivel háború esetén százezerszám, akár milliós nagyságrendben érkeznének menekültek Magyarországra Ukrajnából és ez alapjaiban rajzolná át Magyarország politikai és gazdasági helyzetét.

 

Elmondta, hogy Magyarország a békéért dolgozik, de a kijelölt állami szervek megkezdték a felkészülést. "Háborús végkifejlet esetén is rendelkezünk megfelelő forgatókönyvvel és akciótervvel" - közölte.
 

2023 – A háborúból való kimaradás az egyetlen helyes döntés


Ha 2022 volt a legnehezebb, akkor 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta; a lassan már állandósult migráció mellett két új ellenség, veszély leselkedik ránk: a háború és az infláció - mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2023 -as évértékelő beszédében. A kormányfő leszögezte: "Ha Magyarországot meg akarjuk óvni, ha békés életet akarunk magunknak, csak egyetlen választásunk marad, az orosz-ukrán háborúból ki kell maradni". Ugyanakkor felvetette, hogy "helyes-e, erkölcsileg rendben lévő-e kimaradnunk a háborúból". Helyes, sőt egyedül ez a helyes - jelentette ki Orbán Viktor. Marad a családpolitika, marad a munkaalapú gazdaság, marad a nyugdíjasokkal kötött megállapodás és vele a tizenharmadik havi nyugdíj, és marad a rezsivédelem is - jelentette ki a kormányfő. A miniszterelnök leszögezte: a magyar kézbe vett stratégiai ágazatokat, a bankszektort, az energiaszektort, a médiaipart a kormány magyar kézben tudja tartani, sőt a távközlési és infokommunikációs területet is "visszamagyarosítjuk". Marad a vidéknek tett ígéret is, "soha nem látott fejlesztéseket indítunk be, annyi pénzt biztosítunk, amennyit még nem látott a magyar vidék" - mondta Orbán Viktor. Jelezte, marad a keleti országrész felzárkóztatásának terve is. A "Győr-Szombathely-Veszprém ipari övezet mellé beemeljük a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc háromszöget" - fogalmazott.

Orbán Viktor szombaton huszonötödször mondja el évet értékelő beszédét az azóta történtek fényében.