Kocsis Máté a Nemzetbiztonsági Bizottság üléséről: Magyar Péter nem mondott igazat, az ellenzéki képviselők szerint sem

Fotó: Facebook/Kocsis Máté
Vágólapra másolva!
"A Nemzetbiztonsági Bizottság mai ülésén meghallgattuk valamennyi titkosszolgálat vezetőjét, több témában" - írja Kocsis Máté a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében, amelyet az ellenzéki képviselőkkel egyetértésben tett közzé.
Vágólapra másolva!

"Természetesen napirendre kerültek Magyar Péter sajtóban tett állításai is, melyek többi között arról szóltak, hogy a Karmelita kolostorban személyes találkozó keretében megfenyegették a titkosszolgálatok emberei, telefonját lehallgatják, személyét megfigyelés alatt tartják.

A Nemzetbiztonsági Bizottság tevékenysége, vizsgálatai, állásfoglalásai, döntései nem hiedelmekre, szóbeszédekre alapulnak, hanem tényekre, ezért - a bizottság ellenzéki képviselőivel is egyetértésben - az alábbi tájékoztatást adom a testület tagjaként a mai meghallgatásról:

Műveleti feldolgozás nem zajlott Magyar Péterrel kapcsolatban, külső engedélyes eszköz használatára személyével összefüggésben nem került sor, illetve a hazai titkosszolgálatok egyetlen tagja sem folytatta le vele az általa említett személyes találkozót. 

Az ezzel ellentétes kijelentések nem fedik a valóságot" - zárja bejegyzését a Fidesz frakcióvezetője.