Megint hazudott a dollárbaloldal és a dollármédia: most a köztársasági elnökről

Vágólapra másolva!
Megint hazudott Soros blogja, a 444. Azt állították, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemmel kiengedett a börtönből egy bűnsegéd pedofilt. Ez azonban többszörösen nem igaz: egyrészt az illetőt nem azért ítélték el, amit a lap sugallt, másrészt a kegyelem idején már nem is volt börtönben. A dollármédia által keltett hisztériához csatlakozott hazug kérdéseivel Donáth Anna is – akinek megjegyzései külön érdekesek, figyelembe véve az apjával kapcsolatos szexuális visszaélésekre vonatkozó vádakat.
Vágólapra másolva!

A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét "bűnsegédként elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban" bűntett kísérlete, és "egyrendbeli vesztegetés hatósági eljárásban" bűntett miatt ítélték szabadságvesztésre. Neki adott kegyelmet a köztársasági elnök - másokkal együtt - tavasszal. A 444 ugyan azt sugallta, hogy az férfi főnöke pedofil ügyében működött közre, ezt Novák Katalin hivatala egyértelműen cáfolta:

- írta a közlemény. Ugyanakkor a köztársasági elnök a konkrét ügyről nem adhatott felvilágosítást a törvények miatt.

Az Origo utánajárt az ügynek, és megtudtuk, a Soros-blog írása már csak azért sem igaz, mert

az igazgatóhelyettes a kegyelem időpontjában már nem is volt börtönben – vagyis a kegyelmi döntés következményeként semmiképp nem jöhetett ki.

A testnevelő tanár, fejlesztő pedagógus, síoktató, számos sportágban edzői diplomával rendelkező férfit a bíró 2023. március 31-én reintegrációs őrizetbe helyezte, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy saját lakásában tartózkodhatott, elektromos távfelügyelet alatt. Előtte egy év öt hónapot töltött börtönben, de a bíró figyelembe vette, hogy jó magaviseletet tanúsított és maximálisan együttműködött a börtön személyzetével, és figyelembe vette a személyi körülményeit is. Amikor kegyelmet kapott, még kilenc hónap volt hátra a reintegrációs őrizetből.

Az igazgató-helyettes négy évtizedig dolgozott pedagógusként, ez ért véget az ítélettel. Felesége 64 éves, férje börtönbe vonulása után egyedül maradt. Édesanyja 85 éves, egyedül él Erdélyben. Környezete szerint egyébként az ellene folytatott eljárás koncepciós eljárás volt, amely során számos eljárási szabálysértés történt, az ítélet megalapozatlan volt, s ez családja egészségére is kihatott.

Meg kell említeni, hogy kegyelmet általában akkor ad az államfő, ha a kérelmező személyét vagy családját illetően a jogerős bírósági határozat meghozatalát követően merülnek fel súlyos, méltánylást érdemlő különleges körülmények. A kegyelmi döntés azonban sosem érinti a bűnösség kérdését és nem jelent megbocsátást sem.