Alapjogokért Központ: Három nap alatt lelepleződött a dollármédia

Vágólapra másolva!
Inverz farsangot tartott az elmúlt hetekben a dollármédia. Ledobva szivárványos maskaráját, azzal próbálkozott, hogy elhitesse a közönséggel: ők dehogyis az LMBTQIA+ prófétái, ők egyenesen a magyar gyerekekért aggódnak, amikor sajtótámadást intéznek a jobboldal ellen, és mozgósítanak az influenszertüntetésre. Három nap elteltével lehullt az álca: a külföldről fizetett médiának a gyerekek védelménél mégis csak sokkal fontosabb a homoszexuális párok örökbefogadása. Helyrezökkent tehát a világ, ismét helyben vagyunk: a jobboldal a gyermekek védelme, a pedofília elleni kíméletlen küzdelem és a genderagymosással szembeni fellépés oldalán, a dollármédia pedig visszatért a baloldal régi hagyományaihoz, az LMBTQIA+ rajongásához. A baloldali propagandamédia tehát csak azért akar felmászni a kihasznált gyermekek hátán a színpadra, hogy a csúcstámadáskor újra kitűzhesse a szivárványos zászlót.
Vágólapra másolva!

Csak néhány nap kellett a 444-nek, hogy a gyermekvédelem ügyének robogó szerelvényére jegy nélkül felszállva, ismét magával ráncigálja az elképedt utasok közé a feslett szivárványos zászlócskát. A család eszményével ugyanis régóta nincs más vágya a baloldalnak, mint a hagyományos apa, anya, gyerekek együttélés szétverése, és az „ezeknek a gyerekeknek két apjuk van, és pont” megkérdőjelezhetetlen gondolatvilágának letuszkolása a magyarok torkán. Megírta a 444, tehát ez a hivatalos vonal újra, éberség, elvtársak.

Újraosztott lapok: a hatalom az influenszereké, a befolyás a progresszív médiáé

Két apjuk van, és pont”, és nincs apelláta! Mikor fogjátok fel végre, ha nem most? Hát nem értitek, magyarok? Még mindig maradiak vagytok – hörgik a népnek a 444 felvilágosultjai. Friss riportjukból érezhető, hogy a szerzők fölháborítónak tartják, hogy ennek a színes-szagos „kultúrának” – értsd: két apuka, és két jobb sorsra érdemes kisgyerek –, nincs tágabb tere idehaza. Három nap elteltével tehát megint kibújt az a bizonyos LMBTQIA-szög a zsákból. Persze, hiszen végig ott volt az a szeg, akárhogy is akarták elbújtatni és elrejteni.

A baloldali pártok az utóbbi hetekben is csak rissz-rossz, elhasznált teher voltak „az ügy” súlyához képest, hiszen a kutya sem kíváncsi már rájuk, ezért a mikrofont az influenszereknek és az amerikai szélsőbaloldal által eltartott propagandamédiának sorsolta ki a Présember és Soros Gyuri bácsi. A frissiben fölsztárolt és színpadra felkísért influenszerek a zsoldosmédia segítségével sietve bele is kiabálták a nyilvánosságba, hogy valójában mit akarnak elérni: a hatalom megszerzése mellett a szivárványos világ elfogadtatása változatlanul prioritás. A pedofília leplezése miatti kegyelmi kérvény tehát csak álca. Valójában egyetlen vallás van, ami a guruló dollár mellett összeköti a magyarországi baloldalt az infuenszereivel és a propagandával: az LMBTQIA+ ájult rajongása.

A 444 korábban: veszélyezteti a fiatalok mentális egészségét a „homofóbtörvény”

Hiszen tudható volt eddig is, hogy a saját kifordult ideológiájuk áldozataivá akarják tenni a gyermekeinket, mert alig pár hónapja ugyanezek a médiumok a gyermekvédelmi törvényről még veszélyként írtak. Kéjes örömmel kézbesítették továbbá brüsszeli tartótisztjeik fenyegetését is, felhívva a figyelmet, hogy egy ilyen jogszabály megalkotása felbőszíti majd az uniós bürokratákat, és egyébként sem betartható. Ebből következően nem a gyermekek megóvására biztattak a 2022-es népszavazáson sem. Ellenkezőleg: az LMBTQIA+ lobbit fedezték a népakarattal és annak képviselőivel szemben, vérben forgó szemekkel mutogattak az általuk homofóbként megbélyegzett többségre. Minden erejükkel védték a „hatalomra veszélytelen civileket”, akik szerintük ártatlanok, mint a bárány, és csak felvilágosítják a szülők helyett a gyerekeket.

Felvilágosító érzékenyítés”: a cél, hogy a családok „avítt” gondolkodásától megszabaduljanak a gyerekek

Ismerjük ezt, és tudjuk, hogyan működik ott, ahol már bevezették „a felvilágosító érzékenyítést”: a családjuk „avítt” gondolkodásától is megszabadítják a kisiskolásokat. A Soros-blog is megénekelte anyagában, hogy „a mai fiatalok, akik mondjuk Netflixen nőnek fel, ők sokkal elfogadóbbak”. Az ő fejüket tehát még mindig hasztalan ostromolja az a felszólítás, hogy „a gyerekeinket hagyják békén”! De tényleg arra a streamingszolgáltatóra kellene bíznunk utódaink nevelését, amelyik a törvényen kiskaput keresve folytatja az „érzékenyítésüket”?!

444: a szexuális bűnözők nyilvános megbélyegzése ártalmas

A dollármédia rengeteget küzdött az elmúlt években ezekkel a maradi magyarokkal, igyekeztek elmenni a falig, és ez végül sikerült. Elindultak a különböző aberrációk mentegetésének lejtőjén, és egyre nagyobb lendülettel robogtak lefelé. Ennek jegyében magyarázták éjt nappallá téve, hogy „a felnőtt szexuális bűnözők egész életen át tartó nyilvános megbélyegzése is többet árt, mint használ”.

A 444 bemutatja: siratóének a pedofil-mosdató Kőszeg Ferenc felett

Majd azt igyekeztek közvetíteni, hogy kell lennie kegyelemnek még a gyermekeket kihasználók számára is, hiszen – érveltek –: „a szexuális típusú bűncselekmények elkövetői között nem magasabb a visszaesők aránya az átlagnál”. Egy pillanatra sem fogták fel, hogy a társadalmi normalitást képviselő többségnek egészen máshol van a fókusza. Ezért az sem csoda, hogy siratóéneket nyekeregtek a pedofilmosdató Kőszeg Ferenc felett is.

Magyar Narancs: túl kellene lépni a pedofília megbélyegzésén

Számos pszichiáter, kriminológus, szociológus és agykutató szerint érdemes lenne a társadalomnak, a közvéleménynek, nekünk is egy kísérletet tenni arra, hogy túllépjünk a megbélyegző szörnyülködésen” – ajánlotta a magyarok figyelmébe a Magyar Narancs korábban.

Népszava: a pedofíliát „ki kell venni a bűncselekmények közül

Korábban a tapasztaltabb elvtársak is beszálltak az aktuális végső harcba, az értetlen magyarok felvilágosításába: a népszavazás-ellenes Népszava is elképedt azon, hogy milyen „pogány nemzeti egység bontakozott ki Magyarországon a gyermekpornó képeket gyűjtögető volt perui magyar követ ügyében”. Még a kilencvenes évek óta oktatott balliberális tételt is átismételték és a magyarok elé tárták: „a gyermekpornó nézegetése önmagában nem bűn, hanem betegség”, majd megfogalmazták a verdiktet is: márpedig a pedofíliát „ki kell venni a bűncselekmények közül” – írta a Népszava.

A világ tehát lassan visszazökken a régi kerékvágásba: a baloldali propagandamédia ájultan terjeszti az LMBTQIA+ ideológiát, és rajongja, hogy homoszexuálisok fogadnak örökbe kisgyermekeket.

A jobboldal pedig teszi azt, amit a magyarok többsége szerint tennie kell: tovább szigorít a hazai gyermekvédelem törvényein, részletszabályain és intézményein, hogy óvja a gyerekeket a szivárványos köntösben rájuk leselkedő pedofil haramiáktól.

 

AlapjogokértKözpontavatar
Szerző:Alapjogokért Központ
Szerző:Alapjogokért Központ