Trágár hazugságokkal hergelnek a tanári béremelés ellen Soros álciviljei

Soros György
Soros György
Vágólapra másolva!
Gyurcsány emberei most a tanári béremelés ellen hergelnek ocsmány hazugságokkal. 
Vágólapra másolva!

A Gyurcsány Ferenc által kézivezérelt, és Soros által támogatott PDSZ megosztotta az Egységes Diákfront szombati tüntetést reklámozó videóját, amelyben Perlaki-Borsos Noel azt mondja, hogy "a kormány megígérte a 32 százalékos béremelést, és most el akarják venni! B*k meg!" Az Egységes Diákfrontot is Soros támogatja.

Az állítás nyilvánvaló hazugság, a kormány ugyanis nem elvette a béremelés, hanem megadta, annak ellenére, hogy Gyurcsány emberei az Európai Parlamentben mindent megtettek annak érdekében, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó pénzt, amiből a tanárok béremelését is részben fizették.

Minden tanár és óvónő jól fog járni a béremeléssel, a következő években minden tanárnak, minden óvónőnek emelkedni fog a fizetése - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence közölte, az új kategóriákban magasabb értékben lettek meghatározva a minimális keresetek, ez a

  • gyakornokok esetében bruttó 528 ezer forint,
  • a Pedagógus I. kategóriában 538 ezer forint,
  • Pedagógus II. kategóriában 555 ezer forint,
  • Mesterpedagógus esetében 630 ezer forint,
  • egy Kutatótanár esetében pedig 750 ezer forint.