Világszínvonalú csúcstechnológia a Magyar Honvédségnél: ilyen a Panzerhaubitze

Pzh 2000
Vágólapra másolva!
Ember legyen a talpán, aki nem lesz libabőrös attól, ha egy 1000 lőerős, 18 ezer köbcentis motor beindul alatta, majd az 55 tonnás tömegű harci eszközzel elindul. Ez egy semmivel nem összehasonlítható érzés és óriási lehetőség is – mondta el az Origónak adott interjúban Lele Gergő hadnagy, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Barankay József 1. Tüzérosztály szakaszparancsnoka. A hadnagy a Magyar Honvédség „Embert a vasra!" kampányának második fázisa kapcsán arról beszélt, hogy elkötelezett fiatalok jelentkezését várják a tatai tüzérekhez, és február 12-ig még lehet jelentkezni. Lele Gergő hadnagy megmutatta nekünk, miért érdekes és izgalmas a legújabb csúcskategóriás harcjárművet, a Panzerhaubitze (PzH) 2000 önjáró löveget vezetni, irányítani; de arra is választ adott, miért ajánlaná egy fiatalnak, hogy jelentkezzen a tatai tüzérekhez. A szakaszparancsnok leszögezte: ma egy modern, valóban csúcstechnológiával bíró haderőhöz csatlakozhatnak a jelentkezők.
Vágólapra másolva!

Miért döntött úgy, hogy a katonai pálya mellett kötelezi el magát? Mi volt a fő motivációja?

Gyermekkori álmom volt, hogy katona legyek, hiszen sokszor meséltek nekem katonákról, tűzoltókról, rendőrökről, mint a legtöbb kisfiúnak. Számomra valamiért mégis a katonai hivatás lett a legvonzóbb, ugyanis tanultam a világunkat alakító történelmi személyekről, akik megvédték a hazájukat, alkottak. Hadvezérként, katonaként harcoltak, erőt és határozottságot, következetességet és példát mutattak. Én is szerettem volna kicsit ezekre a történelmi személyekre hasonlítani, tenni a hazámért.

Hogyan kell elképzelni egy szakaszparancsnok feladatait a tatai tüzéreknél?

Tűzszakaszparancsnokként a szakaszommal együtt a fő feladataim: kiképzést hajtunk végre, gyakorlatokra készülünk fel, és karbantartási feladatokat is végzünk. Ezenkívül a katonáink kiképzését tervezem, foglalkozásokat tartok, és a gyakorlatokon vezetem őket.

Hogyan kell elképzelni a gyakorlatban a szolgálatot Tatán? Hogyan telik egy tatai tüzér napja?

Van egy általános napirendünk, ami változhat attól függően, hogy milyen feladatot kell végrehajtanunk. Ezek a feladatok nagyon sokszínűek. Kiképzéseket, gyakorlatokat hajtunk végre, különböző eljárásokat tesztelünk vagy gyakorlunk be. A kiképzés lehet egyéni, de végezhetjük a szakaszommal, vagy az egész dandárral.

Lele Gergő hadnagy, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Barankay József 1. Tüzérosztály szakaszparancsnoka Forrás: Vasadi Zoltán István/MH Klapka György 1. Páncélosdandár

A Magyar Honvédség haditechnikai eszközfejlesztésének része a Panzerhaubitze (PzH) 2000 önjáró löveg beszerzése is. Milyen érzés egy ilyen modern, csúcskategóriás eszközzel dolgozni? Mitől különleges ez az eszköz?

Ez a harcjármű a 21. századi csúcstechnológia egyik példája, nagyon modern. A gyorsasága, precizitása, az azt működtető digitális technika rendkívül megnyerő és igazán professzionális. Egy ilyen lövegen szolgálni remek érzés, mert amíg a régi haditechnikával kellett dolgozni, sokszor fordult elő műszaki probléma, nehéz volt az alkatrész-utánpótlás.

A modernizáció révén a világ egyik legfejlettebb haditechnikai eszközével bővült a Magyar Honvédség eszközparkja.

Ez a harcjármű a 21. századi csúcstechnológia egyik példája, nagyon modern. A gyorsasága, precizitása, az azt működtető digitális technika rendkívül megnyerő és igazán professzionális Forrás: Vasadi Zoltán István/MH Klapka György 1. Páncélosdandár

Az 55 tonnás, 8 méter hosszú, 155 milliméteres űrméretű lövegcsövű (52 kaliberű) PzH önjáró lövegek kivételes biztonsággal céloznak, akár 56 kilométerre is pontosan ellőnek. A jármű elsődleges fegyverének tekinthető tarackágyú élettartama 2000 lövésre tehető.

Emellett két búvónyílás és a toronyra rögzített ködgránátvetők, illetve 7,62 milliméteres légi és földi célpontok ellen egyaránt használható géppuska tartozik a jármű kialakításához.

És milyen érzés benne ülni, hogyan kell elképzelni ennek az eszköznek a működtetését?

Ember legyen a talpán, aki nem lesz libabőrös attól, ha egy 1000 lőerős, 18 ezer köbcentis motor beindul alatta, majd az 55 tonnás eszközzel elindul. Ez egy semmivel nem összehasonlítható érzés és egyben óriási lehetőség is!

Hihetetlen élmény, rengeteg dologra képes ez az eszköz, és a kezelőimnek, akik irányítják, már a kisujjában vannak a különböző manőverek: mára eljutottak oda, hogy ezt a csúcskategóriás harcjárművet mesterien kezelik.

Az eszköz érdekessége, hogy amikor az ágyú kilövi a gránátot, akkor az nekünk – akik a lövegben ülünk – nem hangos, mert zajszűrős, aktív fejvédőnk van, amivel tompítani tudjuk ezeket a hanghatásokat. Amikor egy nyolcgránátos gyorstüzet lő a töltő, és ez gyorsabb tűzütemben történik – hiszen akár egy perc alatt kilövi a löveg a nyolc gránátot –, élmény látni, ahogyan a töltőautomatika betölti a gránátot, a kezelő behelyezi a töltetet, zárja az ékzárat, és a lövegparancsnok lő.

Az egész folyamat iszonyú felemelő, pörgős, és nagy adrenalinlöketet ad. Nem mindennapi tapasztalat, és nagyon szeretjük.

Most zajlik az "Embert a vasra!" kampány második fázisa, ahol elkötelezett fiatalok jelentkezését várják a tatai tüzérekhez. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a jelentkezőknek, milyen feltételeknek kell megfelelniük?

Első körben fontos, hogy a jelentkezők betöltsék a 18. életévüket. A beérkezést követően az érdeklődők egészségügyi és pszichológiai felmérésen vesznek részt, valamint felmérik fizikai állóképességüket. Ha alkalmas lesz a jelentkező, először az alapkiképzés következik, ezt követi az eszközre való felkészítés.

Azt gondolom, hogy a Magyar Honvédségnél mindenki rengeteget tanulhat, és olyan képességekre tehet szert, amit a civil életben nem tudna megszerezni.

Nem emelnék ki egyetlen tulajdonságot, amivel egy jelentkezőnek rendelkeznie kell, csak azt mondanám, hogy ehhez is, úgy mint az életben bármihez, akarat és kitartás kell. Ez talán a legfontosabb, mert itt is küzdeni kell, de szorgalommal, kitartással megugorható a feladat az újaknak is. Ebben a kiképzők segíteni fogják őket, ezt megígérhetem.

A kampányban megfogalmazott üzeneteken túl, mi az, ami miatt érdemes élni ezzel a lehetőséggel?

A mindennapi szolgálat során kialakul a bajtársiasság érzése, a közösség pedig erős szövetséggé kovácsolja a katonákat, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, feladata. Olyanok vagyunk, mint egy kis fogaskerék egy óraszerkezetben, ugyanis egy-egy ember nélkül már nem lenne ugyanolyan egy adott feladat végrehajtása.

Mindenkire szükségünk van, mindenki beleteszi a maga részét.

Komoly csapatmunkára van szükség ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk működni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy

a honvédség a katona második családja. Nem tudnék mondani más helyet, ahol ilyen szintű közösség jöhet létre, mint nálunk.

Mik azok a tényezők, amik a katonai pályát kiemelik a foglalkozások közül? Mit tud nyújtani a fiatalok számára a Magyar Honvédség?

Kiváltságos dolog szolgálni nap mint nap, és megélni azt, amit mi, katonák átélünk.

Olyan morális és erkölcsi hátteret, valamint tartást ad a mindennapokhoz, ami miatt emelt fővel tudjuk végezni a feladatunkat. Megbecsültséget, tiszteletet kapunk, és jó érzés egy igazi csapat részének lenni.

Remek látni a honvédségnél zajló fejlődést. Ma egy modern, high-tech haderő kötelékében szolgálhatok.

Új egyenruhánk, naprakész felszerelésünk, és csúcseszközeink vannak, a jelenlegi honvédség arra az útra lépett, ami már valóban egy modern hadsereg képét mutatja. Ez a honvédség már nem az a honvédség, amiről a szüleinktől, nagyszüleinktől hallottunk.

Mit üzenne azoknak, akik még nem döntötték el, hogy jelentkeznek?

Korábban én is hezitáltam, és emlékszem, hogy édesapámmal beszélgettem a bevonulásról, aki azt mondta nekem a sok kérdésem után, hogy:

Lele Gergő hadnagy jó szívvel ajánlja a fiataloknak, hogy jelentkezzenek Forrás: Vasadi Zoltán István/MH Klapka György 1. Páncélosdandár

Biztatott, hogy vonuljak be, és a kérdéseimre időközben majd választ fogok kapni. És ez így is lett, nem bántam meg a döntésemet, hiszen már nyolcadik éve szolgálok.

Azt tudom ajánlani a fiataloknak, hogy pakoljanak össze, és irány Tata!

A Magyar Honvédség rendkívüli ajánlatára még lehet jelentkezni: a PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelői bruttó 737 ezer forint kezdő illetményért csatlakozhatnak a haderő kötelékébe.

A jelentkezéssel és a bevonulással kapcsolatos további információk megtalálhatóak az Irány a sereg oldalon.