Halálos baleset történt Mórahalomnál

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Halálos baleset történt szombaton Mórahalom és Ásotthalom között, az 5514-es út 5-ös kilométerszelvényénél - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása szerint egy kocsi egy kanyarban megcsúszott, a vezetője - elvesztve az uralmát az autó felett - áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol egy másik arra közlekedő jármű nekicsapódott.

A balesetben egy ember a helyszínen meghalt

- közölték.

Az Útinform tájékoztatása szerint Fejér vármegyében, a Szabadbattyán-Veszprém összekötő úton, Székesfehérvár térségében két autó ütközött össze.

A 2-es km-nél az utat teljes szélességében lezárták, aki teheti Székesfehérvár felé tud kerülni.

Lesodródott az úttestről, majd egy fatuskónak ütközött egy kocsi Szeged térségében, az 5-ös főút 178-as kilométerszelvényénél - írja a katasztrófavédelem.

A szegedi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járművet, amelyben csak a vezetője utazott.

A címlapi kép illusztráció!