Szijjártó Péter: Magyarországon a józan ész és a nemzeti érdek egybeesik

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. november 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Magyarországon a józan ész és a nemzeti érdek egybeesik, és a kormány egyiket sem hajlandó feladni, számára hazánk az első - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Fidesz budapesti kongresszusán.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető arról számolt be, hogy az elmúlt négy évben kétszer is teljesen feje tetejére állt a világ politikai és gazdasági rendszere, ami nem csupán kríziseket, konfliktusokat, háborúkat hozott magával, hanem azzal is járt, hogy "az európai politikai elit jelentős része gyakorlatilag elveszítette a józan eszét".
"Vannak, akik a Fortnite-ban képzelik magukat, háborús pszichózisban szenvednek, és valami rejtélyes oknál fogva azt gondolják, hogy a fegyverszállításokkal lehet békét teremteni" - jelentette ki.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán, a Hungexpón, 2023. november 18-án Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Vannak mások, akik egészen egyszerűen személyes sértésnek veszik azt, ha egy férfi nyilvános helyen megfogja egy nő kezét. És vannak olyanok is ugyanebben a kategóriában, akik csak akkor elégedettek az időjárással, ha egyszerre esik és süt a nap. És vannak olyanok is, akik pedig felháborodnak azon, hogy a zöld határon nincs ötven méterenként legalább három nyelven kiírva, hogy 'willkommen'" - sorolta.

Aláhúzta: az európai politikai elit ráadásul mindezen "agyament dolgait" megpróbálja rákényszeríteni mindenkire, és van, akire sikerül is.

- mondta.

"Na, de az a nagy szerencse, hogy vannak olyanok is, akikre viszont nem lehet rákényszeríteni ezeket az agyament dolgokat, még akkor sem, ha az ellenzékbe tízmillió dollárokat invesztálnak. Merthogy mi nem hagyjuk magunkat, Magyarországot nem lehet térdre kényszeríteni, és ezt még Mark Ruttének is meg kell értenie" - hangsúlyozta.

- szögezte le.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország, az ukrajnai háború szomszédságában, tisztában van azzal, hogy az emberek életét egyedül béketeremtéssel lehet megmenteni, márpedig ennek feltételei napról napra romlanak.

- figyelmeztetett.

Kitért arra is, hogy hazánk több mint ezeréves keresztény államisággal rendelkezik, és így azzal is tisztában van, hogy a nemzet alapja a család, amely anyából, apából és gyerekekből áll.
"És nem tudnak annyi milliárd nekünk járó eurót nem odaadni, hogy beengedjük az iskolákba az NGO-kat, akik azt magyarázzák a fiúknak, hogy attól, hogy fiúk, még lányruhában is járhatnak" - fogalmazott.

A miniszter érintette a migráció kérdését is, és emlékeztetett, hogy a magyar hatóságok tavaly mintegy 275 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg az Európai Unió külső határán.
"Mi pontosan tudjuk, hogy az EU felemelkedését nem a határőreinkre lövéseket leadó, a határkerítést megrohamozó, a szabályainkra fittyet hányó, katonaviselt terroristajelöltek hozzák el. Ilyen emberekre nincs szükség Európában, főleg nincs szükség Magyarországon, ezért ezeket az embereket mi soha nem fogjuk beengedni Magyarországra, akármilyen kvótákat is fogadnak el" - hangoztatta.

"Amellett, hogy kiállunk a békéért, kiállunk a családjaink, a gyerekeink védelme érdekében, kiállunk az ország védelme érdekében, továbbra sem hódolunk be a liberális mainstream nyomásgyakorlásának" - mondta.

Hozzátette: fel kell készülni a támadások fokozódására, aminek visszaveréséhez erő kell, amit a kormány számára a Fidesz, azaz "Európa legerősebb politikai családja" jelenti.