Dömötör Csaba: A dollárok beépültek a baloldali pártok véleményébe is

Márki-Zay Péter és Iványi Gábor
Budapest, 2022. március 15. Márki-Zay Péter, hat ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje (első sor, b2), mellette Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, az ellenzéki összefogás országgyűlési képviselőjelöltje Budapest 10. választókerületében (első sor, b), Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke (b2), Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke (k), Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítója (j3), Donáth Anna, a Momentum elnöke (j2), Jakab Péter, a Jobbik elnöke (j) az Egységben Magyarországért nagygyűlésén Budapesten, a Műegyetem rakparton 2022. március 15-én. Kunhalmi Ágnes mögött Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, mögötte takarásban Karácsony Gergely főpolgármester. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Itt nemcsak a választás befolyásolási kísérletéről van szó, hanem az egyes szakpolitikai véleményekbe is beépültek a külföldről érkezett dollárok – minderről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára beszélt az Országgyűlésben hétfőn.
Vágólapra másolva!

– így válaszolt Dömötör Csaba Toroczkai László (Mi Hazánk) felszólalására. Mind Ukrajna, mind a migráció, mind a szankciók esetében minden nyugati kérést végrehajtott volna a baloldal, ha arra lehetőségük lett volna – tette hozzá a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Szólt arról is, hogy a digitális állampolgárság esetében az államnak semmilyen többletjoga nem lesz. Az adatainkat nem a kormánytól, hanem a baloldaltól kell félteni, mert például a tavalyi választási kampányban olyanok is kaptak baloldali kampányüzenetet, akik nem is regisztráltak arra - mondta az államtitkár.