Gyurcsányné megint elfelejtett bocsánatot kérni

Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, DK, Demokratikus Koalíció, Március 15., beszéd, Egyetem tér, 2023.03.15.
Vágólapra másolva!
Élesen kritizálta Dobrev Klára november negyedikei posztját a Hír TV által megkérdezett történész. Gyurcsány Ferenc felesége a forradalom leverésének napján azt írta közösségi oldalán: nem szabad elfelejteni az akkori eseményeket. Köő Artúr szerint elvárható lenne, hogy az ilyen írások mellett Gyurcsányné elnézést kérjen nagyapja tetteiért - különösen azért, mert máig abban a villában él, amelyet Apró Antal a kommunista bűnökért kapott.
Vágólapra másolva!

November 4. az emlékezés napja - írta ki közösségi oldalára Gyurcsányné. Mindenkit felszólított, hogy gyászoljon, és ezt ne felejtse el soha.

A HírTV stábja elment a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben található 301-es parcellához.

Itt nyugszanak az 1956-os forradalom, és az azt követő megtorlás áldozatai, köztük Nagy Imre miniszterelnök, akit 1958. június 16-án egy koncepciós per során végeztek ki a szomszédos Kozma utcai gyűjtőfogházban.

Az úgynevezett Nagy Imre pert a Magyar Szocialista Munkáspárt részéről Apró Antal felügyelte, aki nem más, mint Dobrev Klára nagyapja.

Köő Artúr történész szerint ezért visszás a DK-s politikus bejegyzése közösségi oldalán.

– hangsúlyozta a történész.

A még élő 56-osok azt mondják: végig tisztában voltak a Rákosi-rendszert vezető kommunisták, köztük Apró Antal politikai múltjával.

Kádár János és Apró Antal nagyapjának sírját is „lefóliázták" szombaton - közölte a Hír TV a Gulyáságyú Médiára hivatkozva. A képek tanúsága szerint Kádár János neve helyére azt írták: Hóhér. Apró Antal sírjára pedig azt írták: Pribék.