A Ceausescu-diktatúrában látott utoljára ilyet - ezt mondta a Katona József Színház botrányáról a miskolci igazgató

Vágólapra másolva!
Utoljára a nyolcvanas évek elején Marosvásárhelyen, a Ceausescu-diktatúrában hallott hasonlót Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, mint a Katona József Színház botránya, ahol a Gyurcsány-párt tagjai olcsóbban vehetnek jegyet, mint mások.
Vágólapra másolva!

A Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját, Béres Attilát a Katona József Színház botrányáról kérdezte a Magyar Nemzet. Az igazgató azt mondta:

Ismerve a Katona József Színház művészeti színvonalát, elkötelezettségét a szakmaiság mellett, remélem, hogy ez az információ nem igaz. De ha igaz, akkor bicskanyitogató

– mondta Béres Attila, Segítünk a miskolci igazgatónak, ha esetleg nem tudná: igaz, maga a Katona József Színház ismerte el, hogy valóban kedvezményt kapnak a Katona József Színházba a Gyurcsány-párt tagja. Vagyis: ennyit az elkötelezettségről a szakmaiság mellett...

Nicolae Ceausescu idejére, vagyis az egyik legsötétebb kommunista diktatúra korszakára utalva azt is mondta Béres Attila:

utoljára ilyet a nyolcvanas évek elején, Marosvásárhelyen hallott, amikor tudomására jutott, hogy a párttagok ingyen mehettek színházba.