Minden szabályt megszegett a 17 ámokfutó Nagymányokon

rendszám nélküli autó, kocsi, autó, rendszám, gépjármű, közlekedés
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Nincs olyan szabály amit ne sértett volna meg egy kiskorú söfőr Nagymányokon. Rendszám, forgalmi engedély és világítás nélkül közlekedett. Aztán még a szonda is pozitív lett. Elmondása szerint csak tankolni indult.
Vágólapra másolva!

A gyanús sofőr azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy amikor meglátta a rendőrautót lekapcsolta a világítást. Azt gondolta, így észrevehetetlen lesz. Persze a rendőrök azonnal kiszúrták

a rendszám néküli sötét kocsit.

A kép illusztráció Fotó: Marton Szilvia - Origo

A rendőrök megakarták állítani, de a fiú tovább hajtott. A szomszéd településig jutott. Ott kapták el a rendőrök.

Kiderült az autón nincs rendszám és kivonták a forgalomból.

Nem csak az autóval nem stimmelt semmi,

de a sofőrnek jogosítványa sem volt, és pozitív lett az alkohol szonda tesztje

és a biztonsági övét sem kötötte be és még a behajtani tiloson is áthajtott.

Az autóban három felnőtt is utazott, az ő felelősségüket a rendőrség vizsgálja.