12 milliót loptak el egy lajosmizsei asszonytól, míg a háza előtt gyomlált

betörő, tolvaj, lopás, illusztráció
Vágólapra másolva!
12 millió forintot loptak el egy idős lajosmizsei asszonytól, kihasználva a figyelmetlenségét - írta az esetről a rendőrség. 
Vágólapra másolva!

Az eset idén május elején történt, az idős, 83 éves asszony a ház utcafrontján gyomlált, amikor felfigyelt egy gyanús alakra, aki be-benézett az udvarokba. Ugyan elküldte az ismeretlent, de az, kihasználva, hogy a nő nem figyel, bement a házba, és ellopott egy pénzkazettát, amiben 12 millió forint volt.

Mint kiderült,

az asszony nem zárta be a kaput, és a pénzkazetta kulcsa is a kazettában volt,

így a tolvajnak nem volt nehéz dolga.

A nyomozók végül egy közeli ház kamerafelvétele alapján azonosították a bűnözőt, akit július 18-án el is fogtak. A 37 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a jelentős értékre elkövetett lopás miatt. Hogy meglett-e a pénz, a rendőrség nem közölte.

Címlapi képünk illusztráció!