Hadházy Ákos az arab terroristák mellett szavazott

Országgyűlés, őszi, plenáris, ülés
Budapest, 2023. szeptember 25. Egyperces néma felállással emlékeznek meg a képviselők a közelmúltban elhunyt volt képviselőtársaikról az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, 2023. szeptember 25-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés kormánypárti képviselők kezdeményezésére elfogadta a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot. A nyilatkozatot 168 igen, 2 nem, és 4 tartózkodás mellett elfogadta a parlament. Nemmel szavazott Hadházy Ákos és Novák Előd. Mindez azt jelenti, hogy a baloldali képviselők egy része nem támogatta a Hamász nevezetű terrorszervezet elítélését, hanem az arab terroristák mellett tette le a voksát. A Momentum nem vett részt a szavazáson.
Vágólapra másolva!

A parlament kormánypárti képviselők kezdeményezésére elfogadta a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot, amelyben az Országgyűlés elítéli a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását és együttérzését fejezi ki azok felé, akik elszenvedték a támadásokat, elveszítették hozzátartozójukat, szeretteiket.

A nyilatkozatot 168 igen, 2 nem - Hadházy Ákos és Novák Előd -, és 4 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés. Gyurcsány ifjúsági tagozata, a Momentum nem vett részt a szavazáson.

Elítélés

A politikai nyilatkozatot Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője terjesztette be.

A nyilatkozat az alábbit tartalmazza:

  • "Az Országgyűlés elítéli a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását és együttérzését fejezi ki azok felé, akik elszenvedték a támadásokat, elveszítették hozzátartozójukat, szeretteiket.
  • Magyarország elítéli a terroristákat és az áldozatok oldalán áll. A terrorizmus áldozatainak joguk van megvédeni magukat, és megtenni az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a támadás ne ismétlődhessen meg. Magyarország elismeri Izrael jogát az önvédelemre. Ugyanakkor el kell kerülni, hogy a terroristák elleni háború államok közötti háborúvá váljon. Az Izrael és az arab országok közötti viszony rendezésében történelmi áttörést jelentő Ábrahám-megállapodásokra épülő békefolyamatot fenn kell tartani.
  • Az Országgyűlés felhívja a figyelmet arra, hogy az Európába ellenőrzés nélkül, nagy számban beengedett tömegek, akik között ott vannak a terror hívei, a Hamász és más terrorszervezetek megbízottjai is, közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek az európai polgárok, illetve a kontinens biztonságára. Ez a felelőtlen és elhibázott migrációs politika egyenes következménye.
  • Az Európai Unió Tanácsa korábban közös álláspontot fogadott el a terrort támogató, terrorcselekményekben részt vevő szervezetekről, melyet Magyarország irányadónak tekint. Hazánk mindig is küzdött a terrorizmus ellen, és már akkor terroristaként kezelte ezen szervezetek tagjait, amikor nem engedte be őket az ország területére. Hazánk fizikai és jogi határzárral védi határait az illegális bevándorlással szemben, ezzel távol tartja a migrációval együtt járó terrorista veszélyt, és garantálja a magyar állampolgárok biztonságát. Elvárjuk, hogy ezt az álláspontot az Európai Unió minden eszközzel támogassa!