Még csak óvodás volt a kishúga, amikor először megerőszakolta a pannonhalmi testvére

rendőrség, rendőrautó, illusztráció
Vágólapra másolva!
12 éven át zaklatta a kishúgát egy férfi. Amikor először megerőszakolta a testvérét, ő maga is gyerek volt. A molesztálás kilenc éven át tartott. Senki sem vette észre, és senki nem tett ellene.
Vágólapra másolva!

Már gyerekkorában, vagyis akkor, amikor még nem volt büntethető, elkezdte szexuálisan zaklatni az akkor még csak óvodáskorú féltestvérét a férfi.

2009-tól, 2012-ig többször megerőszakolta a kislányt.

2016-ban és 2017-ben az akkor már fiatalkorú fiú, a pannonhalmi házukban, kihasználva, hogy a családtagok aludtak ismét megerőszakolta a kislányt.

2018. évben a fiatal férfi a tizenhárom éves kislányt újra megerőszakolta.

A kislány a szüleire nem számíthatott, nem mondta el nekik a vele történteket, egészen 2021 januárjáig nem mert segítséget kérni senkitől.

A férfit most a Győri Ítélőtábla jogerősen 9 év fegyházra ítélte.