Megint csak hisztériázott, rombolt és hergelni próbált a dollárbaloldal az ünnepen

Hősök tere, Budapest, tüntetés, vonulás, felvonulás, 2023. 10. 23., Oktogon, tüntetők
Pankotai Lili
Vágólapra másolva!
A dollárbaloldal október 23-án is folytatta a belharcait, és nem tudtak az ünnep méltóságához illően ünnepelni, emlékezni. A Momentum reggel vörös festéket öntött a Karmelita kolostor elé, délután pedig a baloldal együtt hisztériázott Budapest utcáin. Gyurcsányék ismét a tanárokat hergelték. Az Origo szakértőket kérdezett a témában, akik elmondták, miért viselkedett így a baloldal a nemzeti ünnepen.
Vágólapra másolva!

Az idei október 23. ismét megmutatta, hogy vannak, akik képesek méltó és illő módon emlékezni, és vannak, akik erre képtelenek.

A hétfői nap rövid összegzése: a kormánypártok méltósággal ünnepelték az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját, a baloldal viszont ismét bizonyította, hogy csak balhézni és rongálni tud emlékezés helyett - írta Hollik István a Facebookon.

Míg Orbán Viktor miniszterelnök a forradalom egyik újabb vidéki helyszínén, most Veszprémben mondott ünnepi beszédet, addig a dollárbaloldal megpróbálta hergelni a tanárokat, a momentumosok vörös festékkel öntötték le a Karmelita kolostor előtti kordont. De miért csinálták ezt?

A Momentum a nemzeti ünnepen is gyalázkodott

Ismét akciózott a Momentum a Karmelita előtt. Ezúttal, ahogy fogalmaztak, „vérvörös festékkel öntöttük le a hazugság kordonjait a Karmelita előtt október 23-án" . A Momentum nem tudott kibújni a bőréből, mert

A NEMZETI ÜNNEPEN SZÁNALMAS AKCIÓBA KEZDTEK, ÉS MEGGYALÁZTÁK OKTÓBER 23. EMLÉKÉT.

A momentumosok vörös festékkel rongáltak Forrás: Facebook

Azzal, hogy vélhetően

TÖBB SZÁZEZER FORINTOS KÁRT OKOZTAK, MIKÖZBEN MOSOLYOGVA RONGÁLTÁK MEG A KARMELITA KOLOSTOR ELŐTTI KORDONT, SOKKAL INKÁBB GYENGESÉGÜKRŐL ADTAK SZÁMOT, SEMMINT ARRÓL, HOGY MEGFONTOLT, KREATÍV ÖTLETEIK LENNÉNEK.

A szánalmas akciót

BEDŐ DÁVID, LŐCSEI LAJOS, TÓTH ENDRE ÉS SEBŐK ÉVA KÖVETTE EL.

Gyurcsány Ferenc újabb elképesztő provokációja: az Apró-villából gyalázta meg 1956-ot

Az 1956-os forradalom és a 2006-os, Gyurcsány Ferenc által vezényelt brutális rendőrterror évfordulóján a baloldal vezére nem tudott hallgatni, most is provokált.

Október 23-a alkalmából a 2006-ban véres rendőrterrort vezénylő Gyurcsány Ferenc beszédet mondott; megint Nagy Imrére hivatkozott, a képe előtt pózolt.

Nézze meg a döbbenetes videót!

Egészen elképesztően cinikus módon az Apró Antal villájában élő (a kommunista diktatúra kegyetlen alakja Gyurcsány feleségének, Dobrev Klárának a nagyapja) Gyurcsány azt mondta, hogy ők kevesen őrzik az ünnep szellemiségét.

Október huszonharmadika a véres Gyurcsány-terror napja is

Már nem pusztán az 1956-os forradalom kitörésére emlékezünk 2006. október huszonharmadika óta, hanem a gyurcsányi rendőrterrorra is; ezen a napon rohanták le ugyanis a volt miniszterelnök azonosító nélküli rendőrei a Fidesz belvárosi rendezvényén résztvevőket, akik közül többeknek kilőtték a szemét, másokra lovasrohamot vezényeltek, gumibottal, viperával vertek meg embereket válogatás nélkül. 2006. október 23-án olyan brutalitással léptek fel a hatalom védelmében, aminek eredményeként az azonosítószám nélküli rendőrök által okozott sérülések között volt

TÖBBEK KÖZT MELLKASI, NYAKI NYÍLT SEB, A MELLKASFALON ÉS A COMBON OKOZOTT LŐTT SÉRÜLÉS, SZEMSÉRÜLÉS, HÓNALJTÁJÉKI, HASFALI LŐTT SEB, BAL KÉZ ELSŐ-MÁSODIK UJJÁNAK TRAUMÁS AMPUTÁCIÓJA, LAPOCKATÖRÉS, SZEMGOLYÓBA HATOLÓ IDEGEN TEST (LÖVEDÉK), KOPONYABOLTOZATI TÖRÉS.

Ünneplés helyett tüntetni akart a baloldal Budapesten, hatalmasat buktak

Óriási kudarcba fulladt a baloldal október 23-ra szervezett tüntetése. Mindössze néhány száz ember ment ki a rendezvényre, a Hősök terére. Végül nagyjából 850-en érkeztek meg az Oktogonhoz, pedig

mindegyik baloldali párt óriási erőfeszítéssel készült, kivezényelték az összes elérhető pártaktivistát.

Tüntetők a Hősök terén Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A résztvevők ezután vonulni kezdtek, ahogy szoktak. A tüntetés végén Budapest baloldali főpolgármestere, Karácsony Gergely mondott beszédet, ezzel is bizonyítva, hogy szó sincs arról, amit hazudnak, hogy "civilek" tüntetnének. Megint ott volt Pankotai Lili is, aki éppen most állította egy interjúban, hogy ő nem szervezte egyik tüntetést sem. Ehhez képest mégis egy hangosbeszélővel vonult.

Pankotai Lili a hétfői tüntetésen Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Kiszelly Zoltán: A dollárbaloldal október 23-án is folytatta a belharcait

Kiszelly Zoltán az Origo kérdésére kifejtette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy évek óta tartó hagyományt folytat a vidéki ünnepléssel. Zalaegerszegre a Mindszentyneum megnyitójára, Kiskőrösre Petőfi Sándor 200 éves születésnapja, most Veszprémbe pedig Európa kulturális fővárosa miatt látogatott el. Ez azért jó dolog, mert így ráirányítja a figyelmet a vidéki Magyarország fontos helyszíneire és eseményeire. A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint a magyar egy szabadságszerető nép, és a szabadságunkat most is meg kell védeni. Elmondta:

Orbán Viktor Veszprémben kifejtette, hogy „Moszkva tragédia, Brüsszel paródia!". Kiszelly Zoltán úgy véli, hogy

az 1956-os hősök fegyverrel küzdöttek, mi, ma élő magyarok pedig a szavazatunkkal tudjuk megvédeni a magyar szabadságot a brüsszeli korlátozó tervekkel szemben.

A dollárbaloldal október 23-án is folytatta a belharcait, és a DK próbálta dominálni az ünnepet, láthatóan továbbra is a többi ellenzéki párt leszalámizása a cél. Az igazgató szerint

Gyurcsány célja, hogy a baloldalon a Demokratikus Koalíció továbbra is meghatározó párt tudjon maradni, aminek érdekében most egy okostelefonos alkalmazást indítottak.

A DK vezetésének színpadias produkciója Forrás: Origo

A Momentum esetén pedig azt látjuk, hogy akciózásra és rongálásra használták az ünnepet, így akartak Gyurcsánytól különbözni, még jobban felhívni magukra a figyelmet.

Arra a kérdésre, miért tüntettek az ünnep estéjén, Kiszelly leszögezte: a dollárbaloldal továbbra is hergelni próbálja a tanárokat. A szakértő úgy látja, ez abból is látszik, hogy

nem a szakmai kérdések vannak a fókuszban, és a tüntetők valahogy mindig egy politikai akciónál kötnek ki, hol a Karmelitánál, amikor a rendőrökre támadtak, hol pedig Karácsony Gergely korábbi baloldali miniszterelnök-jelölt rendezvényén.

Karácsony Gergely-mosoly a hétfői politikai rendezvényen Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Ifj. Lomnici Zoltán: A magyarok nem kérnek az internacionalistákból

Magyarországon egy, az Európai Unióban unikális módon mindenfajta színezetű és irányultságú politikai vélemény megjelenhet az elsődleges nyilvánosságban, a gyülekezési jog 2010 óta szabadon, mindenfajta félelem nélkül gyakorolható - mondta el az Origo megkeresésére ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint hazánk történelme megmutatta, hogy

a magyarság megmaradásának egyik kulcsa az idegen ideológiai és fizikai értelemben vett elnyomókkal szembeni ellenszenv és ellenállás.

A baloldal hergelte az embereket a nemzeti ünnepen Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A szakértő leszögezte: ahogy arra Orbán Viktor miniszterelnök is utalt veszprémi ünnepi beszédében, a magyarok ugyanúgy utasítják el most Washington vagy Brüsszel diktátumait, ahogy azt tették Moszkva, vagy korábban Bécs önkényuralmi lépéseivel szemben. Hozzátette:

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász úgy látja, hogy ebben a kontextusban kell értelmezni a jelenlegi politikai baloldal és természetes szövetségesei október 23-i mozgását, amelynek

egyik színtere Brüsszel, ahol újból a hazánknak járó források visszatartásán dolgoznak; a budapesti belváros, ahol egy maroknyi, időnkét trágár, helyenként a HírTV riporterére rontó tömeg tüntet részben a főpolgármester vezetésével; és a méltatlan szocialista-liberális 56-os emlékmű, ahol a Demokratikus Koalíció próbálkozik ismét elhelyezni magát az 1956-os szellemiség rendszerében.

A szakértő lapunknak hangsúlyozta:

a számukra fájó igazság azonban az, hogy ebben a szellemiségben nincs helye sem Brüsszelnek, sem a guruló külső támogatásokat zárt adománygyűjtő ládákba álmodó főpolgármesternek, és pláne nincs az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját vérbe fojtó posztkommunistáknak.