Fel akarta gyújtani az ismerőseit egy bábolnai férfi

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy bábolnai férfinak megromlott a kapcsolata az ismerőseivel. Ezért az egyik este, részegen átment hozzájuk és fel akarta gyújtani a házukat úgy, hogy ott többen is aludtak. A bíróság meghosszabbította a férfi letartóztatást.
Vágólapra másolva!

A férfinak megromlott a kapcsolata egy ismerős családdal, még azzal is fenyegetőzött, hogy megöli őket. Szeptember 14-én hajnalban,

részegen elment a házukhoz, ahol a nyitott ablakon lévő szakadt szúnyoghálón keresztül benzint locsolt a szobába.

Abban a szobában többen is félálomban pihentek. Ezek után odament a bejárathoz, majd az ajtó alatti résen benzint öntött be a konyhába.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az ismerősök megérezték a benzinszagot és meglátták a férfit az ablak előtt. Ekkor az egyikük hívta a rendőrséget, a másik pedig vizet öntött a benzinre, majd felébresztette az apját.

A férfi később bement a házba, leült és többször elmondta, hogy "felgyújtja az egész házat", majd elment onnan.

A férfi ellen emberölés előkészülete miatt indult eljárás, a bíróság most 3 hónappal meghosszabbította a letartóztatását, mivel továbbra is fennáll többek között annak a veszélye, hogy szabadon hagyása esetén befolyásolná, megfélemlítené a tanúkat. A végzés nem végleges – írja a Tatabányai Törvényszék.